Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
ben, a pestló'rinci hálókocsigyárban, a Ganz-Danubiusban és az újpesti Egyesült Izzóban. A jelentés kiemeli, hogy a nevezett gyárakban a keresztényszocialista munkásoknak nincs maradásuk. Az ellenforradalom támadásai ellenére a szervezett szociáldemokrata munkásság nem tört meg. Súlya nem csökkent, s a jobboldali és keresztényszocialista támadásokat is sikerrel verte vissza. Sztrájkok ki- ^ szakszervezetekben élő "szervezett munkásság harci szellemének erősödése az 1920-as év zóiráisok a fő- közepétől sztrájkokban is kifejezésre jutott. városban és A bérmozgalmak az első időben nem minden esetben váltottak ki sztrájkokat. Érdekes megkornyeken j e l en ése volt a bérharcnak Csepelen 1920 júniusában. Az alacsony bérkategóriába sorolt öntők kivették a munkakönyvüket. A Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesülete bizalmas felhívásban kérte a többi gyárat, hogy részükre munkát ne adjanak. Mivel a tőkések célja a bérek csökkentése s a munkaidő felemelése volt, a csepeli öntőkkel szemben az egész fővárosi munkásságra ható példát akartak statuálni, de ez a szakemberhiány miatt megbukott. Az év második felében közel egy hónapig sztrájkoltak a fővárosi szabók a bérletörési és a munkaidő-emelési kísérletek ellen. Az 1920-as év végén az addig ,,hithű" keresztényszocialistának tekintett közüzemi munkásság lépett fel eredményesen a bérek emeléséért. Sztrájkoltak a fővárosi fuvarüzem, a feldolgozó üzem és a szeméttelep munkásai is. Az 1921-22. A fővárosban az 1921. évi sztrájkokban két fő kérdés szerepel: 1. a'tőkésekkel szemben kiharévi sztrájkok colni a magasabb béreket, 2. a reformista szakszervezeti vezetéssel szemben elérni a szakszervepohtikai ceZ- ze ^ bizalmiak védelmét ós az általános sztrájkjogot. Ezekért a politikai célokért is folyó sztrájkokban a vas- es íemmunkasok vittek a íoszerepet. A bizalmi férfiak elleni tőkés támadás 1921-ben a csepeli WM-ben indult, és hónapokig tartó sztrájkhoz vezetett. A WM lőszergyári sztrájkolok 2 korona béremelést, a túlóraszázalék 25-ről 50%-ra történő emelését kérték. Az elutasítás után az üzem leállt. Példájukat további négy üzem követte. Míg az egyes szakmákkal megegyeztek, leálltak az öntők Csepelen, majd sorban egymás után a Pest környéki nagyüzemekben, mivel a béremelést kérő bizalmiakat elbocsátották. A három hónapig tartó sztrájk során a Lipták-gyárban például felajánlották a kért órabért, de a munkások csak a bizalmi férfi rendszer elismerése mellett voltak hajlandók munkába állni. A vasasokat a 3 —12 korona drágasági pótlékok nem elégítették ki. A szakszervezetben tartott megbeszélésen a csepeliek a maximumot, a 12 koronát is kevesellték. A csepeli főbizalmi több gyár nevében kérte az általános sztrájk kimondását. Csatlakozott hozzá a Márta Garázs bizalmija is. A Fémlemezgyár nőbizalmija követelte, hogy a nők is kapják meg azt, amit a férfiak, vagyis a 12 koronát. Az ülés az általános sztrájk kimondását határozta el, de Kabók Lajos „nem tartotta kívánatosnak". A megoldatlan bérhelyzet alapja az 1919-es 50%-os munkabér-leszállítás volt. A 480%-os megélhetési drágulással szemben a 10 —20%-os béremelkedések nem jelentettek előrelépést a munkásság életszínvonalának stabilizálásában. Az elkeseredettség nőttönnőtt. Beépített rendőrségi emberek jelentése szerint a vasasoknál időközönként tüntetésbe csapott át egy-egy bérmegbeszélés. 1921 folyamán Budapesten és környékén 69 gyárban volt bejelentett bérmozgalom, 98 sztrájk és 14 kizárás — amelyek többsége béremeléssel ért véget. 1922-ben tovább erősödött a fővárosi és környékbeli vasasok szervezettsége. Számuk az 1921. decemberi 28 402-ről 43 651-re ugrott fel! 1922-ben jelentősen megnőtt a sztrájkok száma is. A prímet vivő vasasok 388 sztrájkot vívtak meg, ebből 344 eredményes volt. Az 1922-es év sztrájksorozata a Ganz Villamossági gyári kizárással kezdődött el. A szerszámkészítő üzem négy munkása a túlóra végzését megtagadta — és elbocsátották őket. Erre leállt az üzem 72 dolgozója. Az igazgatóság válaszul január 13-án a gyár összes munkását, kb. 1500—1600 főt kizárt. A folytatás párhuzamos volt a másik Ganz-gyárban, a Ganz Vagonban, ahol a sztrájk szintén a vasasoknál zajlott le. Itt a sztrájk nem a bérkérdésből következően, hanem politikai okokból robbant ki, de bérproblémák szintén ott húzódtak a háttérben. 1921 végén a Vagongyár két volt szakmunkása az internálásból szabadulva munkáira jelentkezett, de mint „bolsikat", az igazgatóság nem vette vissza. Helyettük keresztényszocialistákat alkalmaztak, egyszerre hatot is. A munkásság politikai felháborodását fokozta, hogy a felvett keresztényszocialisták a szokásos bérnél jóval alacsonyabb összegért álltak munkába. Ez nyilvánvakSan bérlenyomási kísérlet is volt. A bizalmi férfiak felhívták a keresztényszocialisták figyelmét tettük hátterére, s ez, valamint a „munkásság fenyegető magatartása" miatt kiléptek a gyárból. Ezért az igazgatóság hat bizalmit elbocsátott — és erre válaszul leállt a gyár. Az igazgatóság 2400 munkást kizárt. „Tervszerűen kidolgozott ostrom, melyet a nehézipar képviselői indítottak a munkások ellen és amelynek a Ganz gyári konfliktus csupán előcsatározása" — írta a Népszava. A munkáltatók a két Ganz-gyári kizárás ügyét összekapcsolták a béremelés miatt sztrájkba lépett és a kizárt Hofherr—Schrantz-gyáriak ügyével. A kizárt munkások száma ekkor már elérte a 6000-et. A munkásszolidaritást bizonyította, hogy a sztrájkolókat segélyezték a fővárosi cipészek, festőmunkások, bőröndösök, kalaposok, szabók. A kizárást január 23-án oldották fel, a munkáltatók
