Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

A Rákos-vidék parasztfalvai A dél-pesti és dél-budai falvak és mezővárosok Kétségtelen, hogy — mint láttuk — ezekben a falvakban is megindul a népességszámnak a megyei átlagnál jóval erősebb növekedése, és az árutermelés kibontakozásának bizonyos jelei is megfigyelhetők. A változás azonban még nem döntő: Budapest egyesítésének évében e falvak még alapvetően a maguk hagyományos paraszti társadalomszerkezetében élnek ha az árutermelés eltérő lehetőségei a Rákos-vidék falvai, valamint a dél-pesti és a dél-budai falusi-mezővárosi települések között már húznak is határozott választó vonalat. A Rákos-vidék összesen kb. 21 ezer holdnyi határú falvai: Palota (Megyerrel együtt), Csaba, Keresztúr, Cinkota korszakunkban még teljesen mezőgazdasági települések. Es — nem meglepő módon — teljesen falusiasak települési szerkezetüket és külső képüket tekintve is; a mezőgazdasági termelés ennek megfelelő épületeket és településszerkezetet követel. A régi épületek, még a legfejlettebb Palotán is, többnyire vertfalúak és nád- vagy zsúptetejűek; csak az újabb építkezéseknél találunk vegyes tégla- és vályogfalazást, zsindely- és cseréptetőt, de ezek száma még a többi községben is csekélyebb. Az utcák azonban mindenhol többnyire szabályosak, és akácfasorok szegélyezik őket. Rákospalota 1872-től Újpesten át lóvasúti kapcsolatba kerül Pesttel is; a nap jelentőségét élénken átérző elöljáróság a lóvasutat négy aranylakodalom együttes megünneplésével köti össze. Új színfoltként a tájban és a településszerkezetben: Rákospalotán és a csömöri határban fekvő Szentmihály pusztán (a későbbi Rákosszentmihályon) már megjelennek a pestiek nyaralói. Palotán a vasút melletti kis erdő déli részén épülnek villácskák; az uradalom egykori tiszti épületeit is pestiek veszik meg és alakítják át. A hajdani Sommariva-kastélyban tölti nyarait a történetíró Horváth Mihály, 1849 volt püspök-kultuszminisztere. Vasárnaponként külön kirándulóvonatok hozzák a pestieket a palotai erdőbe: jó hírű vendéglő várja itt őket, és vasárnap persze járja a tánc is. Szentmihályon a belga bank 140 holdas parcellázásán 1870 óta épülnek a kis nyaralóházak; a tulajdonosok nyaranta társaskocsi-járatot tartanak fenn Pest felől, és egy vendéglő is épül. A városiasodás egyéb, s főleg belső fejlődésükből kinövő jegyeivel azonban falvaink itt még nem rendelkeznek; ezeknek megteremtése a falvak társadalmát és gazdasági viszonyait erősebben átformáló fejlődés következő periódusára vár. A telepek kétféle típusa (Újpest - Kispest, Erzsébet) és a Rákos-vidék tipikus parasztfalvai mellett sajátos színt jelentenek a várostól délre, közvetlen a Duna mentén fekvő öt helység: Soroksár, Csepel, Budafok, Tétény és Albertfalva viszonyai. Közülük Soroksár mezőváros az egész Pest-környék legfejlettebb mezőgazdaságával rendelkezik. Amellett erősen iparosodott gazdaság ez: korszakunk végén 183 különféle mesteremberrel. Köztük uralkodnak a pékek (80 önálló iparűzővel), akik a helység másik fő árucikkét, a soroksári kenyeret szállítják Pest piacára. A sütéséhez szükséges gabonát már a szomszéd községek szállítják be Soroksár vásáraira; e vonatkozásban tehát Újpesthez hasonlóan Soroksár is saját piackörzetet alakított ki magának, iparosai ennek számára is dolgoznak. Ennek megfelelően rendezett a település képe is. Egyenes, széles, egymást derékszögben metsző akácos utcáin egyenes sorban sorakoznak egymás mellett a jómódú parasztházak, végükkel az utca felé, magas ablakaikkal és ajtajaikkal, széles tiszta udvaraikkal s mögöttük a hosszan benyúló mély kertekkel. A házak utcai frontján sok helyütt, előrenyúló fedelük alatt, pinceajtók nyílnak. Az épületek jó része még korszakunk végén is vályog, de már sokszor téglával keverten; a tetők is még sokszor zsúposak, de a házakban már sok helyütt parasztpolgári jómód tükröződik: tiszta szobákkal, úrias bútorokkal. Csepel a szigeten korszakunkon végig minden szempontból még mezőgazdasági település, parasztfalu. Az 1838. évi áttelepülés után két széles és egy keskenyebb, szépen fásított utcára kiterjedő falu kő- és vályog-, részben már zsindelyes házaival, nagy templomával, vagyonos rétegében elsősorban német, s emellett csökkenő szerb és növekvő magyar lakosságával, néhány kézművesével, három szatócsboltjával a Pest-környék egyik legmódosabb, jellegzetesen paraszti falujaként éri meg szomszédságában a fővárosok egyesítését. A Duna jobb partján, a part és a tőle nem messze húzódó dombsor között vezető fehérvári országút mentén, az út és a Duna forgalmától egyaránt fejlesztve három egymás melletti német helység Soroksárhoz hasonlóan ugyancsak nagyon jellegzetes monokultúrát alakított ki: a szőlőgazdálkodást. Közülük Budafok, illetve ekkor még általában használt korábbi nevén Promontor, és Tétény a legjelentősebb. A jövedelmező borkereskedést és így magát a szőlőtermesztést is mindkét helyen rendkívül elősegítik a hegyoldalba vágott hatalmas pincék. A tétényi Nussgraben 30 000 akó befogadására alkalmas régi urasági pincéjébe pl. kocsival lehet bejárni. Eejlett az állattartás Tétényben, ahol svájci teheneket tartanak maga a szűkebben vett mezőgazdaság mindkét helyen már alárendelt szerepet játszik. Annál jelentősebb viszont e települések ipara, melyet a harmadik helységé, Albertfalváé egészít ki. Az iparosságban, mint Újpesten, itt is az asztalosok dominálnak: a Duna közelsége lehetővé teszi ugyanis nagy mennyiségű faanyag beszerzését és a Duna-parton tárolását is. De mint Kőbányán, úgy itt is, a nagy pincékre számítva megtelepszik a sörgyártás: a hatvanas