Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

34. A pesti Új vásártér az 1849. május 13-i bombázás idején. Kölbl Sámuel tusrajza. Kiseelli Múzeum főbb tűzfészkének, Pestnek a megleckéztetésére is igénybe vette őket. Holott Pest bombáztatását végképp semmiféle katonai érdek nem indokolta, hiszen az ostromlók a pesti oldalról egyetlen ágyúlövést sem adtak le a budai várra - s éppen azért nem, hogy Hentzit eleve elüssék Pest esetleges bombáztatásának mindennemű ürügyétől. De hiába: Hentzi egy május 5-én kelt kiáltványában ennek ellenére azt a vádat emelte ellenük, hogy Pestről az előző napon igenis ágyúlövéseket intéztek Buda felé, s azután, ezt a hazugságot használván ürügyül, három ízben is — először már 5-én este, majd a 9-re virradó hajnalon, végül pedig 13-án este — hosszú órákon át lövette Pestet. Hogy azonban a bombázással ténylegesen mégsem ezeket a légből kapott ágyúlövéseket, hanem egyedül a pestiek ezreiben és ezreiben élő forradalmi szellemet kívánja megtorolni, azt ő maga is kétségtelenné tette azzal, hogy bombáinak elsődleges célpontjaiul nem a honvédsereg által szerinte felállított, de a valóságban nem létező pesti ágyútelepeket, hanem azokat az itteni épületeket választotta, amelyekhez mint például a képviselőháznak otthont nyújtó Redouthoz — elsőrendű fontosságú forradalmi események emlékei fűződtek, a lakónegyedek közül pedig kivált azokat pécézte ki, amelyekben nagyobbrészt zsidók éltek. Mindazonáltal Hentzi a bombázás célpontjainak kitűzése során láthatóan egyéb szempontokra is tekintettel volt; például arra, hogy lehetőleg minél nagyobb réseket üssön a Bécscsel néhány éve már külső megjelenés dolgában is vetekedő Pest legfőbb ékességén, a Feldunasor klasszicista épületegyüttesén, meg arra, hogy a bombák először mindig olyan épületeket gyújtsanak fel, amelyekről a tűz a szél segítségével könnyen tudjon majd átterjedni további épületekre is. S így azután az ostrom napjaiban Pesten is tucatjával dőltek romba a házak s tucatjával pusztultak el védtelen emberek. És hogy a halálos áldozatok száma végül — úgy látszik -mégsem haladta meg a hetvenet,108 az egyedül annak volt köszönhető, hogy a város belső kerületei már 6-án csaknem teljesen kiürültek, mivel a bombázás által közvetlenül fenyegetettek most tízezrével menekültek el a Városligetbe vagy Kőbányára vagy éppen a környékbeli falvakba. Ami azonban persze csak magát az emberek puszta életét segített megoltalmazni, hátrahagyott ingó és ingatlan vagyonukat viszont annál nagyobb veszélybe sodorta. Mert a városi tanács (amely székhelyét 8-án maga is áttette a polgári lövölde épületébe) 10-én elhatározta ugyan egy száz főnyi tűzoltó-testület azonnali megszervezését, a fellobbanó tüzek megfékezéséhez azonban a bombázások éjszakáin sokkalta több kézre volt volna szükség, a város elnéptelenedése folytán viszont alig-alig kerülköztek, akiket a védekezésbe ilyenkor még be lehetett volna vonni. S mert valahányszor megszólaltak a budai vár ágyúi, mindannyiszor tapasztalni lehetett, hogy a város felszabadulása után ismét életre keltett nemzetőrség éji őrszolgálatra kirendelt tagjainak tekintélyes hányada is csak azt fürkészi, hová meneküljön, a felügyelet lazulása pedig a betöréses lopások számának rohamos megnövekedését vonta maga után - annak ellenére is, hogy a tanács az ilyen és hasonló bűncselekmények megtorlására 8-án újból rögtönítélő bíráskodást vezetett be. Holott a kitelepülteknek az, hogy távozniuk kellett otthonukból, már önmagában is éppen elég nehézséget okozott, jóllehet a tanács igyekezett segítégükre lenni például azzal, hogy az