Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

S ezek még csak azok az anyagi természetű nehézségek voltak, amelyekkel az ellenséges megszállás közvetlen formában sújtotta a testvér-városokat és lakóikat. Holott a megszállás tényémegszállás bői közvetve is számtalan nehézség származott, s ezek azután azoknak az életviszonyait is megokozia rendítették, akiket a katonabeszállásoláshoz hasonló csapások személvükben éppenséggel nem TH6öélfí6téS% x x oo gondok érintettek. Mert hát ki is vonhatta volna ki magát például az élelmiszerárak elszabadulásának a hatása alól ? Márpedig az élelmicikkek ára az ellenség bejövetele után még a korábbinál is jóval magasabbra hágott. Kivált az állati termékeké (elsősorban azért, mert Pest környéke januárban hadműveleti területté lett s emiatt az állatfelhozatal nagymértékben megfogyatkozott), de (hasonló okokból) így volt ez a gabona, illetve a liszt meg a só árának, sőt az ősszel még tetemesen alábbszállott boráraknak az esetében is. Es a császáriak — attól tartván, hogy a féktelen áremelkedés az amúgy is rossz közhangulatot még inkább el fogja mérgesíteni már január 20-án elrendelték ugyan egy a fővárosi árak alakulásán őrködni hivatott élelmezési bizottság alakítását, két hónap múlva pedig a marhahús bolti árának maximálására is elszánták magukat, és ez a lépés elejét is vette a húsárak további növekedésének, mire azonban ez megtörtént, addigra az áramelkedés olyan méretűvé lett, hogy ekkor már az árrögzítés is csak jóval az előző esztendő legmagasabb árszínvonala fölött mehetett végbe. Közben pedig rohamosan folyt tovább az iparcikkek árának növekedése is főleg azért, mert a pénzesebb emberek, szabadulni kívánván a császáriak által törvényes fizetőeszközöknek soha el nem ismert Kossuth-bankóktól, pénzüket igyekeztek iparcikkekbe fektetni s ez egyszeriben olyan hatalmas keresletet támasztott iparcikkek iránt, amelyet a legényeik tekintélyes hányada által még az ellenség bejövetele előtt faképnél hagyott kézmúiparosok semmiképpen sem elégíthettek ki, az árak felcsigázására viszont annál inkább felhasználhattak s persze nem is késtek felhasználni.89 És a

nehézségeket végezetül betetőzte az az eljárás, amelyet az ellenforradalom képviselői éppen a Kossuth-bankókkal kapcsolatban alkalmaztak. Mert ha a fedezetlen magyar pénzjegyeket a császáriak törvényes fizetőeszközöknek nem ismerték is el, az embereknek másféle pénzük nemigen lévén, eleinte hallgatólagosan eltűrték forgalmukat, sőt február végéig közpénztáraknál is megengedték mind be-, mind kifizetéseknek Kossuth-bankókban történő eszközlését, s ezzel olyan látszatot keltettek, mintha azokat, akik ilyen pénzjegyekkel rendelkeznek, semmiféle veszély nem fenyegetné. Amikor viszont az érdekeltek körében ennek hatására kezdett végre gyökeret verni az a hit, hogy úgy lehet — mégsem szükséges minden áron túladniok Kossuth-bankóikon, akkor — márciusban — egyszerre bejelentették elébb azt, hogy ezentúl Kossuth-bankókat közpénztárak nem, csak magánosok fogadhatnak el, majd miután a közpénztáraknak a jelek szerint sikerült megszabadulniuk magyar pénzjegy-készletüktől — egy újabb intézkedéssel a magánforgalomból is kitiltották ezeket a fizetési eszközöket, s annyit megengedtek ugyan, hogy akiknek fedezettel bíró egy- és kétforintosaik vannak, azok ezeket a bankjegyeket erre a célra kijelölt pénztáraknál egy héten belül átválthassák osztrák bankjegyekre, a szeptember óta öt- és százforintos címletekben kibocsátott fedezetlen magyar pénzjegyeket azonban egyszerűen érvénytelenekké nyilvánították. Ami miatt Buda városának máról holnapra 27 530, Pest városának kereken 170 ezer, a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak pedig több mint egymillió forintja veszítette el minden értékét s — kisebb mérvben hasonlóképpen kiheverhetetlen veszteséget szenvedtek persze az itt élő magánszemélyek is.90 2. A MEGSZÁLLÓK FOGADTATÁSA Az ellenforradalmat támogató városlakók S minthogy ezek az intézkedések mindenkit egyaránt sújtottak, azok között, akik megsínylették őket, jócskán kerülköztek hívei az ellenforradalomnak is. Mert a megszállók hangulatkeltés végett hangoztathatták ugyan, hogy a pestiek mindnyájan ellenségeik, de a valóság egészen más volt: a valóságban a pestiek tekintélyes hányada egyáltalán nem lelkesedett a forradalomért, egy részük pedig éppenséggel szabadítókat látott a császáriakban, s ezt bejövetelük után sietett is tudtukra adni. Leplezetlen elégedettséggel fogadta például a főváros elestét a konzervatív városi vezetők legtöbbje, s ezek a tisztségükben a császáriak által azután meg is hagyott vagy liberális társaik elmozdítása után még elő is léptetett honpolgárok korántsem érték be azzal, hogy ünnepélyes nyilatkozatokban tegyenek hitet az ellenforradalom mellett, hanem további mindennapi munkájuk során is igyekeztek maradéktalanul megfelelni a megszállók várakozásainak. Akik pedig közülök mint Pesten kivált Ságody Sándor alpolgármester meg a most városkapitánnyá emelkedett Terczy Szilárd meg Kasselik János tanácsnok meg Pekáry Antal városaikapitány — különösen buzgó férfiak voltak, azok időnkint példának okáért, ha Pesten rekedt sebesült honvédek felkutatása vagy más hasonló nemes feladat hárult rájuk még a felülről kapott utasítások tetemes túlteljesítésével is kitűntek.