Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849
nyitott az országgyűlés és a honvédelmi bizottmány együttes Debrecenbe költözését kimondó határozat megszületése felé. Ennek a határozatnak a megszületése pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a forradalom tábora időt nyerjen az ellenforradalom második rohama által pillanatnyilag megingatott hadállásainak újólagos megszilárdítására.81 Es a forradalom tábora élt is ezzel a lehetőséggel. Másnap reggel, az újesztendő első reggelén tehát már meg is kezdődött a főváros kiürítése. S a távozók seregében korántsem csak a szilveszteréji határozatnak engedelmeskedő honatyákat lehetett ott látni; a honvédelmi bizottmány felhívására leszerelt gépeikkel együtt - követték őket a fegyvergyár meg a bankjegynyomda Népvándorlás dolgozói, s követték őket Czigler Sándor alkalmazottjai meg az Egyetemi Nyomdának a hiva- kelet felé talos Közlönyt előállító munkásai, de követte őket a minisztériumok hivatalnokainak tekintélyes hányada, s követték őket igen sokan olyanok is, akik erre semmiféle hivatalos felszólítást nem kaptak: lakatos- és asztaloslegények éppúgy, mint magánnyomdák dolgozói vagy az Egyenlőségi Társulat szabadcsapatába jelentkezett fiatalok meg a császáriak haragjától kiváltképpen fenyegetett zsidók tömegei; minek folytán a főváros lakóinak a száma most néhány nap leforgása alatt sokezer fővel megfogyatkozott, s még további fogyatkozást is szenvedett volna, ha a pesti városi közgyűlés ,,a városi közönség napi első szükségeiről gondoskodás tekintetéből" hirtelenében el nem rendeli, hogy legalább a helybeli mészáros-, pék- és szappanfőzőlegényektől, valamint a gyógyszerészsegédektől tagadják meg útiokmányaik kiszolgáltatását. Ámbár valószínű, hogy végül — akár kapott útlevelet, akár nem ezeknek a legényeknek egy része is csak útnak eredt, hiszen a városatyák a városi hivatalnokok elmenetelét nemkülönben igyekeztek megakadályozni s ezért egyidejűleg a várost engedély nélkül elhagyó hivatalnokok fizetésének a felfüggesztését is elrendelték, a Pest városa által foglalkoztatott alacsonyabb beosztású hivatalnokok közül azonban most nem kevesebb mint húsz ennek ellenére szintén a távozók seregét gyarapította. Igaz viszont, hogy a magasabb állású városi tisztviselők soraiból már annál kevesebben léptek ezeknek a nyomdokába. A pesti tanácsnokok közül például egyedül Kacskovics Lajos ment Debrecenbe (aki mint országgyűlési képviselő köteles is volt oda menni), s kívüle még egy tekintélyesebb városi ember csatlakozott az útnak indulókhoz: Mór Ferenc, a város főorvosa és a Rókus-kórház igazgatója. Es hasonló volt a helyzet Budán is: innen a májusban városkapitánynyá választott Andorffy Károly mintájára, aki hivatalhelyét mint a Zrínyi-csapatba belépett önkéntes már szeptemberben elhagyta, most szintén csupán egyetlen tanácsnok, a szeptember óta éppen Andorffyt helyettesítő (s meggyőződéses liberálisként ismert) Feley Ede távozott el. A távozás útjára lépett óbudai hivatalnokok között pedig a legmagasabb rangú Schweigstill Bernát másodjegyző volt. Amiből mindjárt az is kiviláglik, hogy a városi vezetők közül most korántsem csak konzervatívok maradtak idehaza. Azoknak a liberális vezetőknek a legtöbbjét azonban, akik — mint Pesten például Rottenbiller polgármester vagy Graefl főbíró - konzervatív társaikhoz hasonlóan szintén a császáriak bevárása mellett döntöttek, távolról sem lehetett a forradalom ügye iránti hűtlenséggel vádolni: ezeket az embereket nem az elvtelen behódolás szándéka vezette, hanem az a remény, hogy helyükön kitartva, talán még az ellenséges megszállás alatt is lendíthetnek majd valamit a felelősségükre bízott városlakók sorsán.82 Hanem ha a szóban forgó liberálisok jószándékához nem fért is kétség, az is kétségtelen, hogy reményeik hiú remények voltak, s erről ők maguk is igen gyorsan megbizonyosodhattak.
