Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

ország korszerű demokratikus haladásának előmozdítását, a közszabadságok teljes mértékben való biztosítását, a közterhek arányos és igazságos megoszlását, a városok az önkormányzati szabadság szellemében való demokratikus újjászervezését" célzó kérelmek járulnak. Ezeket folytatják a városi háztartások újjárendezését, pénzügyi önállóságuk megteremtését, elsősorban a házadó átengedését, a városi hitelügy korszerű rendezését, megfelelő városfejlesztési törvény alkotását, a közgazdasági élet sürgős meglendítése érdekében nagyszabású beruházásokat, „mindent összefoglalva: a polgári érdeket kielégítő erőteljesen demokratikus magyar nemzeti politikát" igénylő pontok. Az utánuk felsorakoztatott 51 konkrét, évek óta elintézetlen fővárosi kérelem, javaslat sora azonban azt is érzékelteti, hogy — legalábbis a háború tartama alatt ez a gondosan összeállított kívánság jegyzék, várospolitikai program sem számíthat majd nagyobb megértésre. Ekkorra ui. már világossá lett az is, hogy a választójogi mozgalom, társadalmi bázisának döntően és méghozzá elsősorban Budapesten kispolgári és még inkább egyre erősebb munkásbázisánál fogva máris túlmutat a városháza s a Bárczy által az új társadalmi-politikai konstellációban elsősorban szerephez juttatni kívánt (valójában azonban, láthattuk, kezdettől fogva csekély súlyú) polgári középrétegeknek a vezetést a maguk kezében megtartani akaró osztályérdekein, melyek pedig — igaz, hogy kisebbségi véleményként - bár csak relatív többséggel szemben, de oly jellemzően kapnak hangot 1916 októberében, mikor Vázsonyinak a következő községi választások már a virilizmus eltörlésén s az általános, titkos, egyenlő választójogon alapuló lebonyolítását ajánló javaslata felett kell szavazni. Ezek, a végül is joggal várható radikális földcsuszamlástól, a városházi politikai erőviszonyok teljes felborulásától tartó érdekek fogják indokolni Bárczy a már a háború előtt kezdeményezett sajátlag városi polgári összefogás újbóli aktivizálása érdekében (Vázsonyi az országos politikába belépő tevékenységével nagyjából egyidejűen) kifejtett tevékenységének megélénkülését is. A választójogi mozgalom kibővülésével a társadalmi-politikai bázisában erősödő tendenciákat és jeleket ismerve, nem véletlen, hogy Bárczy is 1917 elején kezdi meg az előkészítő megbeszéléseket egyrészt a városi polgárságnak: gyakorlatilag a polgári középrétegeknek egy széles körű szövetségfélében való egyesítésére, másrészt ezen belül a legaktívabb rétegek különösen szoros összefogására egy országos polgárklub alapításával, melynek nemcsak alapszabályai készültek el, hanem a Művészház néven ismert Rózsa utcai, volt Zichy Jenő-féle palotában már helyiségét is kiszemelték. 1917. április 15-én a budapesti napilapok bejelentik a szervezés megkezdését, április 21-én pedig a Magyar Városok Kongresszusának állandó bizottmányi ülésén Bárczy a kongresszus szervezetének olyan kiépítését, továbbfejlesztését javasolja, amely alkalmas lehet a városi polgári érdekek hathatós védelmére. A kongresszus május 18-i ülése elé terjesztendő határozati javaslat hangsúlyozza: az új magyar nemzeti állam kiépítésére irányuló politikának elsőrendű követelménye a városok fejlesztése. Ezek ugyanis, bár a polgár kitartó munkája bennük az ország legnagyobb értékegyüttesét halmozta össze, még mindig nem képesek megfelelni hivatásuknak. Ez csak a valódi és teljes önkormányzat megteremtésével lehetséges: az állami politikai beavatkozás csökkentésével és a rendezett tanácsú városok felett a megyei irányítás teljes megszüntetésével. A javaslat 400. Választójogi tüntetés a Városháza udvarán 1917. június 8-án