Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

küldöttei a menetben közvetlenül a király körül mehessenek), majd udvari harsonások és a darabont testőrség egy-egy szakasza. Utánuk hintókban az ország zászlósurai és a főméltóságok, végül lovas és gyalogos testőrök, udvari lakájok díszruháinak színes és tündöklő kavargása közepette a nyolc fehér lótól vont rokokó udvari hintó, benne kék selyem attilában, fején kócsagtollas kalpaggal a fiatal király, a hófehér ruhába öltözött királynéval és a sárgaszínű magyar mentébe öltözött trónörökössel. A Mátyás-templomban ezalatt a jobb hajóban a képviselőház, a főrendiház, a főpapság és a diplomáciai testület, a bal hajóban a törvényhatóságok küldöttségei, a szentélyhez közel a palotahölgyek és az uralkodó család tagjai várják a király megérkezését. Egyenruhák, történelmi díszöltözetek: selymek, prémek, arany és drágakövek leírhatatlan pompája tölti be a gróf Bánffy Miklós operai intendáns irányításával feldíszített és kivilágított templomot. Most a hercegprímás és a szertartási asszisztencia tagjai érkeznek, utánuk a megyék lobogóit hozzák; 9 óra előtt néhány perccel harsonák zengése és dobok pergése közepette a templomkapuban megjelenik a királyi pár. A lorettói kápolnából az ország főméltóságai kihozzák a koronázási jelvényeket, a koronát maga Tisza István viszi, mögötte a királyi pár: így vonulnak az oltárhoz, ahol megkezdődik a szertartás. A mise során az ősi előírásoknak megfelelően a királyt felkenik, ráadják a palástot, átnyújtják neki Szent István kardját, majd a hercegprímás és Tisza, mint a nádor helyettese, Károly fejére teszi a koronát (miközben néhány izgatott úr az oltár mögött zsebkendővel csapkodja a világítás kapcsolótábláját, hogy elkerülhessék a túlterhelt vezetékhálózatban bármely pillanatban bekövetkezhető rövidzárlatot). A királyné megkoronázása után, a ragyogó feudális pompa közepette, az aranysarkantyús vitézzé avatásra kiválasztott, többnyire súlyosan rokkant, csonkolt, gazdagon kitüntetett katonák felsorakozása hirtelenül a harcterek borzalmait idézi. Ám a látvány ismét visszafordul a múlt évszázadokba: a király és a kíséret kilép a templomból, és a Szentháromság-szobor néhány nap alatt felállított díszes kőemelvényén a törvényhatóságok küldötteitől és zászlótartóitól körülvéve leteszi az évszázados szövegű koronázási esküt. A menet most, központjában az immár koronát viselő királlyal, lóháton a Tárnok utcán és a Dísz téren át a Szent György térre vonul, ahol a koronázási dombra fellovagolva, az uralkodó elvégzi a hagyományos kardvágásokat (melyeket, éppúgy mint a templomi szertartást is, a nyersfaggyéi háborús áremelkedésén hónapok alatt meggazdagodott, milliomos Weitzenfeld Lajos a koronázási felvételekre monopóliumot nyert filmvállalatának halkan duruzsoló mozigépei örökítenek át korunkra). A szertartás ezzel véget ér: a képviselők visszatérnek a Parlamentbe és bezárják a koronázó országgyűlést. Délután már csak a hagyományos és inkább jelképes koronázási ebéd van hátra (mialatt az ennek megszemlélésére kitüntetésképpen meghívott díszmagyaros urak, tábornokok és főpapok nagyon is reális mohósággal kebelezik be a számukra a melléktermekben felállított büfé finomságait) sa királyi pár még aznap éjjel visszautazik Bécsbe. Es ha a közjogi nehézségeknek ezzel, úgy látszik, eleje vétetett is, mindez, a maga hatásában oly gyorsan szétfoszló, egész feudális pompájával és ősi szimbolikájával sem volt s már nem is lehetett képes arra, hogy akár csak egyetlen percre is megállítsa vagy éppen visszafordítsa az időt: visszatartsa 399. IV. Károly koronázása: a király a Mátyás-templomból a kardvágás színhelyére indul. 1916. december 30