Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

öltözködni, tartózkodva a fényűzéstől, főleg a külföldi importanyagok felhasználásától. Ám az öltözködési fényűzés tényleges csökkenését, érvényesülési körének szűkülését a következő évekre már inkább a háború e rétegeket is (legalábbis az anyagok eltűnése révén) lassan elérő hatásának kell tekinteni. Ugyanakkor a város társadalmának másik pólusán rohamosan növekednek a szegényedő tömegek: abszolút számban éppenúgy, mint viszonylagosan. Elsősorban nem is az ipari munkásság soraiból bővül a tömeg, hiszen az iparban egyrészt csakhamar munkaerőhiány lép fel, másrészt — még látni fogjuk, milyen kemény harcok eredményeképpen — kétségtelenül emelkednek a munkabérek is. Sokkalta inkább a családfenntartó hadba vonultával támasz nélkül maradt családok azok, melyeknek ajtaján most betör a nyomorúság. Mint említettük, a világháború utolsó hónapjaiban a legszegényebb, más ellátás híján csak a hadisegélyezésre szorult családok száma Budapesten 80 ezer körül jár, és az egyéb módon szűkölködők, tehetetlen öregek, munkaképtelenek száma is eléri a további 20 ezer főt összességében így legalább 200 250 ezer embert, a fővárosi népesség mintegy 25 %-át sorolva a kifejezetten nyomorgó, segélyre szoruló elemek közé, az elővárosi övezet népességéről még nem is szólva. A hadisegély a háború elején a hadbavonult más módon ellátatlan családtagjai számára fejenként napi 78, 8 éven aluli gyermekek esetén napi 39 fillért tett ki; ez tehát kisebb családok esetén összességében még a napi 2 koronát sem érte el. 1915-ben indokolt esetben már lehetővé válik az ilyen család hadisegélyének legalább napi 2 koronára való kiegészítése — ám elvileg a napi 2 koronán aluli családi hadisegélyek csak a segélyösszeg 1917 végi általános felemelésével szűnnek meg. Mindez persze már nem sokat segít, és a problémákat nem oldja meg sem az Országos Hadisegély Bizottságnak (majd 1916-tól a Hadigondozó Hivatal hadsegélyző szakosztályának) a hadi jövedelem-adók hozadékából e rétegek számára nyújtott rendszeres támogatása, sem az 1917-ben már 136 fővárosi, hivatalosan is elismert népjóléti jellegű egyletnek, valamint 33 egyéb budapesti jótékony intézménynek, vagy a fővárosi hatóságnak az elöljáróságokon keresztül juttatott pénzsegélye, - még ha mindezek összege 1917-re együttvéve (a rendes hadi segélyeken felül) már elérte a 7 millió 900 ezer, 1918-ban pedig a 9 millió 320 ezer koronát is. Es még akkor sem segít ez, ha a segélyezés rendszerének (az 1916 végén alapított, a hadisegélyezést az elöljárósági segélyeken kívül elvben 395. A nemzeti áldozatkészség szobrának leleplezése 1915. szeptember 8-án a Deák Ferenc téren 47* 739