Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

közvetlenül is: a katonai szolgálatra valamilyen formában alkalmas férfilakosság egyre nagyobb tömegének igénybevételével és ennek során jelentős hányadának elpusztításéival, rokkanttá tételével. Mert már a világháború harmadik hónapjában, 1914 őszén kb. 32 ezer budapesti családnak fizetik a hadisegélyt, és hogy ez a hadbavonult népességnek csak töredéke lehet, azt jól jellemzi az az adat, hogy e három hónap alatt csak a főváros tiszti, altiszti és szolgaszemélyzetéből (a főváros üzemeiről tehát nem is beszélve) kb. 2600 embert vonultatnak be. S a hadsereg igényei gyorsan nőnek: 1915 júliusára e szám már 3600 körül jár. A Budapestről és Pest megye északi részéből — benne az elővárosi övezettel kiegészülő cs. és kir. 32. gyalogezrednek, Budapest háziezredének a harcoló alakulatok számára utánpótlást szervező és továbbító pótzászlóaljához a háború négy éve alatt 100 ezer férfi vonul be: ennek során a pótzászlóalj több mint 120 ezer felszerelést ad ki és 42 menetzászlóaljat: mintegy 42 ezer embert, egy teljes hadtestnek megfelelő tömeget küld ki a frontra. Ez a front pedig gyakran változik: 1914 nyarán az ezred a szerb harctéren a Drina menti harcokban vesz részt, de augusztus végén már átdobják a galíciai frontra s ezzel együtt húzódik vissza a Kárpátokba — miközben egy 1500 főnyi munkászászlóalja Przemyslben rekedve orosz hadifogságba kerül. 1916 végén a romániai harctéren látjuk a 32-eseket, majd Bukovinában, 1918 márciusától pedig az olasz harctéren. Csak a piavei átkelésnél, a Montello poklában néhány nap alatt 28 tiszt és 484 főnyi legénység az ezred vesztesége. Az egész háboréis veszteség persze ennél jé>val több: 8 és félezer fő, s ezért nem kárpótol az sem, hogy e négy év alatt az ezredet négyszer dicséri meg a hadparancs. És mivel a hadsereg még számos más alakulatában is találhatunk budapestieket, nem csodálható, ha a háború során egyes számítások szerint a budapesti katonaköteles koréi, 18 — 50 éves felnőtt férfilakosság kb. 2/3 része kényszerül bevonulni; 1918-ban már csak hadisególyben 80 ezer családot kell részesíteni Budapesten; egy másik számítás pedig a város csak helybeli születésű férfilakosai közül is 9700 háborús halottat mutat ki. Ez utóbbi számot a bevonultatásra számba jöhető 20 50 éves korosztály 75 ezer főnyi budapesti születésű állományára, majd az így nyert 13%-os veszteséghányadot a város teljes megfelelő korú férfilakosságára vetítve, csupán a szorosan vett, tehát az elővárosi övezet nélküli Budapest háborús halottainak számát kb. 28 ezer (egy kortársi számítás szerint 30 35 ezer) főre tehetjük: Szombathely, Szolnok vagy Nagykanizsa nagyságú városok 1910. évi teljes népességét megközelítő tömeg ez. És ezt a tömeget a hadifoglyoknak és sebesülteknek a halottakénál sokkal nagyobb számával kiegészítve, a főváros a háború által valamilyen formában a bevonultatáson túl is időlegesen vagy véglegesen hátrányosan érintett férfilakosságának számát legalább 80 -100 ezerre becsülhetjük. A csupán bevonultatottak óriási tömegével együtt számítva: világossá lesz, hogy Budapest népességében alig volt család, amely a háborút többé vagy kevésbé saját legszűkebb közösségében meg nem érezte volna — s ezen nem változtat az a körülmény sem, hogy ezek az arányok az országos adatokhoz viszonyítva Budapesten még kedvezőknek tekinthetők. Mert a haditermelés fenntartása érdekében az ipari munkásságnak — az első hetek esztelen, válogatás nélküli bevonultatásai után - munkahelyén, katonai parancsnokság alatt megszervezett igénybevétele Budapest gyáriparának oly nagy jelentősége folytán a munkásságnak viszonylag nagy hányadát tartotta vissza a városban; ezekhez járult az államigazgatás és a társadalmi élet budapesti irányító szerveinek jelentős hányadában ugyancsak felmentett személyzete. Hiszen Budapest