Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
még érthetőbbé. További fejlődése során a Társulat 1907-re Budapesten és néhány vidéki városban ún. munkásgimnáziumokat kezd tervezni a munkásosztály főleg ipariskolát végzett és még nem katonaköteles korú fiatalságának középiskolai irányú oktatására,'az Uránia kétségtelenül tervszerűen összeállított, színvonalas vetített képes ismeretterjesztő sorozatainak, valamint előadásoknak és az ipari munkástovábbképző tanfolyamok anyagának kombinálásával. Természetesen azonban formális képesítést nem ad, bár befejezéskor, aki akar vizsgát tehet, sőt erről bizonyítványt is kaphat. E gimnáziumok száma a világháborúig Budapesten 3-ra emelkedik. A polgári népművelés a következőkben egy fokkal lejjebb lépve, az 1902-ben megalapított Erzsébet Népakadémiával afféle kultúrházat hoz létre: előadásokkal melyeket részint a Szabad Lyceum szállít, részint a vasárnapi munkásoktatás, de bekapcsolódik ide már az Alkoholellenes Liga is — és különféle gyakorlati tanfolyamokkal (rajz, szépírás, gyorsírás, könyvelés stb.); — mindebből ,,az állameszmét, közerkölcsöket, vallást sértő előadások kizárvák". Jellemzően a Népakadémia által ellátott funkciók fontosságának felismerésére és értékelésére 1907-ben a XXVII. tc. egymillió koronás alapítványt irányoz elő az akadémia berendezésére és átadja számára az állami ipariskola volt épületét is. Sajátlag fővárosi intézményként ugyanilyen típusú népművelő feladatot lát majd el — szűkebb körben ugyan és területileg csak egy kerületre korlátozva - az 1913-ban az Angyalföld peremén, a Vág utcában megnyílt V. kerületi Népház, és 1909 óta a főváros Né]nnűvelési Társasága; ez azonban (mely színvonalas folyóiratot is tart fenn Népmívclés címmel) kifejezetten a főváros saját, 1913-ban már csaknem 5 ezer fős pedagógusi karának számára szól. Igaz, hogy, az előző kezdeményektől különbözve, a felvilágosult, a radikalizmussal és a szabadgondolkozással szimpatizáló, sőt munkájába a Huszadik Század köreit is bevonó művelt polgár hangján. Mindez a sokféle, a kor polgári tudományosságának legjobb neveivel és nemegyszer valóban jelentős anyagi ráfordításokkal megindult népművelési kezdeményezés azonban éppen a művelni elsősorban kívánt fővárosi munkástömegek részéről makacs ellenállásba és visszautasításba ütközik. A patinás Népoktatási Kör 1910 és 1911 között már csak évi 4 — 500 embert tanít meg írni-olvasni, s 1911 — 12-ben a szabadelőadások hallgatóival együtt sem tud többet megmozgatni mintegy 8300 főnél. A vasárnapi munkásoktatás Budapesten 1908-ban már csak 9 előadást tart kb. 7100 hallgatónak; a Népszerű Főiskolai Tanfolyam 1902-től 1910-ig összesen 95 előadássorozatot tud fenntartani, összesen is csak mintegy 28 ezer (részben párhuzamos tanfolyamokat látogató) hallgatónak. Az Erzsébet Népakadémia 1908-ban tartott mindössze 66 előadásán is csak 2776 hallgatót számolhat, s ez évben a két budapesti munkásgimnáziumnak, melyek évi 135 órában tartottak előadásokat, összesen is csak 160 hallgatója van, akik közül egy sem vizsgázik. A visszautasításnak persze vannak kétségtelen objektív okai is: a Szabad Lyceum és főleg a Népszerű Főiskolai Tanfolyam előadásai valóban magas színvonalúak és megértésük valóban bizonyos előképzettséget igényel: nem is véletlen, hogy hallgatói elsősorban hivatalnokok, pedagógusok — mint ahogy még az Erzsébet Népakadémia munkáselőadásait is jelentős részben kispolgári-polgári nyugdíjasok látogatják. A közölt ismeretek emellett nem adnak képesítést semmire, és a nagyhangú ígérgetések ellenére a munkásgimnázium a legszorgalmasabb munkást sem képesíti semmire — éppúgy, mint a Népszerű Főiskolai Tanfolyam akárhány évének végighallgatása. Egyedül az Uránia, a tanuló ifjúság számára többékevésbé a tantervbe épített és így kötelezővé is tett, vetített képes komplex ismeretterjesztő előadásainak van tényleges tömegsikere: ez az a pont, ahol a hallgatói bázis és az ismeretterjesztő elképzelése szerencsésen és hasznosan találkozik össze. 1908-ban az Uránia színház csak Budapesten 437 előadást tart, folyóiratot ad ki, sőt műkereskedést is nyit ismeretterjesztő anyagok árusítására. De ettől az egytől eltekintve a többi népművelési forma csődje akkor is kétségtelen, ha — mint a Népszerű Főiskolai Tanfolyam titkára 1911-ben — a szervező magát azzal vigasztalja, hogy ,,a magyar társadalomnak, mint minden össze nem forrott szervezetnek az az állhatatlansága, hogy kb. minden 5 évben valami új egyletet és új jelszót akar". A kudarcok valódi okát azonban akkor érezzük meg, ha szemügyre vesszük a fővárosi munkásságnak e polgári kezdemények által egyáltalán elért csoportjait. A vasárnapi munkáselőadások éppúgy, mint a különben egy évi fennállás után már a millenniumra csődöt mondott Országos Nemzeti Szövetség, már kezdetben is a kormánytámogatás ellenére is már csődbe menő, szocialistaellenes nemzeti demokrata „Munkáskör"-ben kísérleteznek, később meg már csak a Népakadémia látogatóit művelhetik (míg az 1900-as évek végérc büszkén jelentett évi közel 90 ezres hallgatói létszámukat a hivatalos kiadvány nem lesz kénytelen cáfolva 7100-ra leszállítani), azután pedig a keresztényszocialista Budapesti Iparossegédek Egyletében, a VIII. kerületi elöljáróság ,,munkáskaszinó"-jában vagy a keresztényszocialista vas- és fémmunkás szakegyletben találnak még hallgatókra. A Szabad Lyceum a MÁVAG-ban, s az Északi Főműhelyben jut szóhoz, a Népoktatási Kör (új nevén Egyesület) 1911-ben a dohánygyári munkásokra, a lámpagyújtogatókra, az omnibusz- és postakocsisokra, az utcaseprőkre támaszkodik:
