Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

354. Bokányi Dezső 1914. május 1-én a Városligetiién azon az úton, hogy a párt Ady költészetét vagy Bartók zenéjét is közvetíteni próbálja a munkásság felé. Mindez együttesen arról tesz bizonyságot, hogy a párt vezetése alapjában helyesen reagált a kor nagy elsősorban Budapesten összecsomósodó és legjobban itt érzékelhető problémáira, de arról is, hogy nem vetette meg a tömegek megnyerése érdekében ehhez szükséges szívós aprómunkát sem. Legnagyobb taglétszámának idején, 1907-ben a párt Budapesten egy év alatt 617 gyűlést hirdet közülük csak 53-at kell érdeklődés hiányában elhagynia. 1909-ben, már a hanyatlás átmeneti szakaszában, 685 gyűlést tartanak, bár 98 ütközik részvétlenségbe -igaz, további 720-ra az elővárosi övezetben kerül sor. 1913-ra a fővárosi pártszervezetek 1786 (és az elővárosokban további 456) értekezletet, 169 (és az elővárosokban 120) népgyűlést, 192 (és az elővárosokban 90) előadást, 548 (és az elővárosokban 127) pártszervezeti előadást tartanak, Budaj)esten 807, az elővárosokban 294 ezer röpiratot osztva szét; az előadások tárgya kiterjed a militarizmusra, a klerikalizmusra, a közállapotokra, a pártprogram ismertetésére vagy történelmi materializmusra éppúgy, mint természettudományos tárgyakra vagy az osztályharc történetére. Színhelyei ezeknek az előadásoknak, gyűléseknek, mint az előzőkben már láthattuk, csupán szegényes külvárosi vendéglők, korcsmák; és ha a tulajdonos esetleg a rendőrségtől megfélemlítve megtagadja a helyiség néhány órás bérbeadását e célokra, következő vasárnap a legjobb forgalom idején egy-egy pohár víz mellett órákig elüldögélő munkások lepik el a helyiséget, míg végül a rémült tulajdonos mindenre rááll, csak megszabaduljon a furcsa bojkottól. Majd ha lassan és nehezen is, de megindul a házagitáció is; a párt céljait házról házra, lakásról lakásra járó agitátorok ismertetik meg a sokáig közönyös munkásnéppel, nemegyszer hadakozva a félénk vagy vallásos munkásfeleségekkel. Mert nem könnyű ez a harc, hiszen míg pl. a házbéruzsora ellen harcolva nagy tömegek csatlakoznak a párthoz, a harc apályával a tagok száma is megcsappan ; még rengetegen vannak, akik egy-egy tüntetéskor kitűzik az időszerű agitációs jelszavakat hirdető jelvényeket, de végül is nem sok fogalmuk van a párt programjáról, céljairól, sőt, ez nem is érdekli őket. S a pártban még sokáig nagy a tagság fluktuációja, még az olyan nagy és jól szervezett szervezetben is, mint a vasasoké. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy az első világháború előtt a párt legfontosabb és legnépesebb tömegbázisa mégis Budapest, ill. Nagy-Budapest marad éppen tömegeinél fogva nyilván nem kis mértékben befolyásolva most már a mozgalmát közvetlenül irányító pártvezetőség politikai állásfoglalását és magatartását is. Nem lehetett feladatunk Budapest munkásmozgalmának kapcsán az egész magyarországi munkásmozgalom történetének bemutatása vagy a benne jelentkező irányzatok értékelése. Befejezésül azonban elkerülhetetlenül rá kell mutatni arra, hogy a munkásmozgalom vezető erejének, a szociáldemokrata pártnak politikáján, apárt tömegpárttá alakulása során egyre felismerhetőbbé váló legjellegzetesebb vonásaiban alapjában véve mintha ennek a döntően budapesti bázisnak hatása tükröződnék. Az a körülmény, hogy e bázis Magyarországnak a kapitalista fejlődés élén járó nagyvárosában és ugyanakkor politikai központjában fejlődött ki, más tényezők mellett, tudatosan vagy öntudatlanul, de kétségtelenül mindenekelőtt abba az irányba segítette befolyásolni a párt vezetőségét, hogy a hazai polgárosodás, polgári fejlődés politikai,