Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

A megostromolt bérkaszárnya. év őszén került sor az angyalföldi „Hétház" - ukat UMdiH » röTArotóok - hónapokig húzódó, rendkívül szívós, ám csak részben eredményes mozgalmára, mely amellett, hogy alapjául szolgált az itt is lakott-Kassák „Angyalföldijének, jól rámutatott e mozgalmak korlátaira és gyenge pontjaira is: részint a munkásság bizonyos megosztottságára, részint a háziurak kezében még mindig meglevő hatalmas fegyverekre, melyeknek segítségével minden szerződés ellenére végül is érvényesíteni tudták akaratukat. 1910 végére, a lakbéruzsora és az élelmiszerdrágulás ellen tartott több nagy szeptemberi és októberi tüntetés ellenére, a mozgalom kifullad. így az 1911. május 7-én megtartott harmadik budapesti kerületi pártértekezlet azt kényszerül megállapítani, hogy e nagyszabású mozgalom nem mindenben járt a kívánt eredménnyel, sőt, részint a kispolgárság megrémítésével, részint a pártszervezetek munkájának szinte kizárólag a lakásbojkottok és lakbérsztrájkok szervezésére való átállításával több ponton károkat is okozott — arról nem is szólva, hogy az ennek során alkalmilag a párthoz csatlakozott munkások jelentős tömege a mozgalom hanyatlása után ismét — és immár csalódottan eltá-352. „A megostromolt bérkaszárnya. Lakók lázadása volodott a párttól. Mert a mozgalom kétséga fővárosban. telén konkrét eredményei ellenére is egészében eredménytelen maradt: a háziurak új meg új rendszereket találtak ki a maguk bebiztosítására, pl. a hetibéres fizetési formát, ami minden lakást azonnal felmondhatóvá tesz, vagy azt, hogy a bojkottált házakból érkezőknek nem adtak ki lakást stb. Ráadásul a főváros és az állam valóban jelentősen előrehaladó lakásépítkezései alkalmasaknak bizonyultak arra, hogy a tömegekben illúziókat keltsenek a hatóságok aktivitását és jóindulatát illetően. Ilyen körülmények között a pártvezetőség előtt a messzebbre néző várospolitikai program kidolgozása is jelentősen veszített aktualitásából — hiszen úgy érezhették: a fővárosi munkásember semmiféle lehetőséget nem láthat sorsának a szinte személytelenül nagyra nőtt várossal és annak vezetőivel szembeni bármilyen javítására. Ezzel a nézettel száll szembe azután 1913 tavaszán a sorrendben negyedik kerületi pártértekezleten Somogyi Béla, aki az egyre meddőbbé váló választójogi küzdelemmel szemben ismét a községi politika fontosságára hívja fel a figyelmet, mégpedig végre egy konkrét budapesti községpolitika kidolgozását sürgetve. Somogyi az eddigi felfogással ellentétben józanul meglátja azt, hogy a nagyváros a munkás számára megteremtett életmódja végül is összes hiányosságaival és nyomorúságával együtt mégis csak a falusinál jobb, biztosabb és tartalmasabb életlehetőséget nyújt a fővárosi munkásnak. Hangsúlyozza tehát, hogy ennek megfelelően a párt — jóllehet sajátos községi programja nincsen, hiszen nincs is lehetőség arra, hogy a jelenlegi választójog mellett tagokat juttasson a törvényhatósági bizottságba legelső vágya a községi kormányzatban való részvétel; ezért nem szabad megfeledkezni a községi választójog fontosságáról: márcsak azért is, mert ha a községi vonatkozásban elérnek valamit, az bizonyítja, hogy a párt tényleg a nép pártja. A pártértekezlet mindenesetre bizottságot küld ki a budapesti községi program elkészítésére, az azt végül ténylegesen elkészítő Ladányi Ármin azonban nem, ill. csak jelentéktelen részletkérdésekben s a szerkezet módosítását illetőleg tud többet vagy mást mondani az 1909. évi programnál. Különben mindegy, hiszen a világháború problémái ezt a programot is elsöprik, hogy csak a világháború utolsó hónapjaiban — s visszhang nélkül — tűnjék majd fel még egyszer. Ha azonban Budapesten a szociáldemokrata párt nem jutott is be a közgyűlésbe, az elővárosokban nem egy helyen jelentős pozíciókat tudott szerezni. Az elővárosok sajátos társadalma, melyben igen erős volt a proletariátushoz érzelmileg közelálló, de már választójogosult kispolgárság vagy éppen az ingatlanbirtoklás révén az e helységek jogállásának megfelelő falusi szinten sokkal alacsonyabb cenzusú községi választójogot szerzett munkás típusa, már a századfordulótól kezdve juttatott be szociáldemokrata képviselőket e képviselő-testületekbe: összes számuk 1913-ban már közel 60 főre ment. És jóllehet a pártnak hivatalos községi programja még ekkor