Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

344. Munkástüntetés a választójogért a mai Népköztársaság útján 1901-ben Budapest a szociáldemokrata politikai mozgalomban Olyan modell azonban, mely nem — sőt egyre kevésbé — volt elszakítható a politikai munkásmozgalom ugyancsak itt a fővárosban kialakítható új modelljétől sem. A gazdasági mozgalmakkal párhuzamosan ugyanis korszakunkon végig szüntelenül és egyre nagyobb erővel tartanak a budapesti munkásság immár sajátlag politikai fogantatású és igényű mozgalmai is. A bemutatott sztrájkmozgalmak konkrétan egyes szakmák vagy éppen üzemek helyi, vagy egy-egy szakma általánosan jellemző szakmai sérelmei, problémái körül bontakoznak ki a párt által kezdeményezett politikai akciók azonban a párt a munkásságnak, ám rajta keresztül a társadalomnak is egészét érintő programjához kapcsolódnak: végső fokon annak megvalósítását szolgálják, és annak érdekében igyekeznek tudatosítani s lehetőleg növelni is a társadalomban még csak lappangó, vagy még csupán a munkásság által észlelhető feszültséget. Budapest erre kétségtelenül ugyancsak kedvező terep: az ország legnagyobb munkásvárosában a munkásságnak családtagjaival együtt több százezres tömegében mindig mozgósíthatók kisebb-nagyobb csoportok politikai jelszavakkal egy-egy tömeggyűlésre, tüntető felvonulásra — se mozgalmak sokkal inkább találnak a politikai rendszerrel elégedetlen átmeneti vagy állandó társutasokra is a polgárság, kispolgárság és az értelmiség köréből, mint a vidéken; arról nem is beszélve, hogy — mint már többször is utaltunk rá a Budapesten elkiáltott szó a fővárosban összpontosult tömegkommunikáció (döntően a sajtó) révén tényleges hatókörénél mennyivel messzebbre is hangzik. E politikai akciók törekvései végül is szervesen viszik tovább a nyolcvanas évek munkásmozgalmában már megfogalmazódott, és jórészt már a Munkáspárt programjába is beemelt politikai törekvéseket, központjukban a választójog olyan szabályozásának követelésével, mely a munkásság tömegei számára is megnyitja a parlamenti képviselet lehetőségét — úgy, amint arra a konkrét példát a német birodalmi választójog, 1907-től pedig a Monarchia osztrák felének választójoga már szolgáltatta is. Ez a törekvés azonban már csak annak a sokágú kapcsolatnak következtében is, mely a választójog kérdését az egész polgári politikai felépítményhez hozzákötötte, szükségképpen e felépítmény számos más területét is érintette. Es ahogy a társadalom szocialista átalakításának programja már Frankel pártjának eredeti, egészében meghirdetni annak idején nem engedélyezett programjában is a választójogot egy jóval szélesebb összefüggésbe állította be, úgy lényegükben a most tömegpárttá fejlődő szociáldemokrácia elsősorban Budapesten immár a felvonuló tömegek közé bevitt egyéb politikai követelései is ebbe a szélesebb problémakörbe lépnek be. Ennek megfelelően alakul a párt programalkotó és politikai agitációs munkája 1897-től kezdődőleg is. A párt 1897 júniusában megtartott kongresszusa így, alapjában véve még a korábbi, a Nemválasztók Pártja által kidolgozott pártprogramnak megfelelően, ezt megerősítve utasította a vezetőséget, hogy az általános titkos választójog érdekében „országosan szervezett erélyes mozgalommal és a nyilvánosság összes eszközeivel mozgásba hozza a népet", s az agitációt immár ne hagyja abba, hanem így is érzékeltesse: „nem lesz addig nyugalom Magyarországon, míg az általános titkos választójog törvénnyé nem válik". Ugyanakkor megerősítik a másik, alapjában, emlékezhetünk, ugyancsak még Frankelék által kidolgozott programpontot a munkásság gazdasági helyzetének javítására is: az egyesülési szabadságnak, a 8 órás munka-