Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
101 l-ig gyors zuhanás, előbb 102 054, majd 85 788 főre. Ezen a szinten azonban a létszám 1911-ben majd stabilizálódik (86 748 fő). Ezúttal a kezdődő konjunktúra ad ismét lendületet a szervezkedésnek: 1912 elején már 95 180, egy év múlva (a vérvörös csütörtököt követő év elejére) 111 966 szervezett munkás harcol Magyarországon — 1914 elején is ez a szám marad, még csupán minimális hanyatlással. Impozáns számok ezek, de mégsem tudják elfedni a tényt, hogy e százezres tömeg még a legmagasabb létszám idején, 1907 —08-ban is az ország teljes ipari munkásságának csupán 1/3-át jelentette. Ugyanakkor azonban megvizsgálva e tömegben Budapest ipari munkásságának szerepét és súlyát, egyszerre világossá válik a fővárosnak az egész magyarországi munkásmozgalmon belül oly kiemelkedő jelentősége is. Leszámítva ugyanis az 1907—08-as évek hatalmas fellendülését, melyekben Budapest 58 293, ill. 61 909 főnyi szervezett munkássága kétségtelenül némi kisebbségbe kerül, a főváros szervezett munkásainak létszáma végig az egész korszakon az össz-magyarországinak legalább felét, de általában annak nagyobb hányadát jelentette; 1904-ben 30 218 fővel még kb. 70, ám 1906-ban 34 717 fővel már csak 50%-át, 1910-től kezdve azonban (48 151), majd a következő években (1911: 46 002, 1913: 60 565, 1914: 59 133) már az ország szervezett munkásságának jóval több mint a felét tette ki. És ebből adódó súlyát csak még tovább növelte az, hogy — mint arra már utaltunk is — e kisebb hányad területi szétszórtságával szemben Budapest munkássága egyetlen szoros, területileg zárt tömböt alkotott, melyben mint látható, az 1908 utáni nagy lemorzsolódás sem volt oly arányú, mint országos viszonylatban. Ami a párt vonatkozásában jelentőségét külön megemelte, az e budapesti magnak az országosénál magasabb politikai öntudata és szervezkedési képessége, ami legjobban talán Budapestnek a párt anyagi fenntartásához adott hozzájárulásán mérthető le. 1906 —07-ben ui. Budapest 86 pártszervezete, valamint az elővárosok szervezetei összesen több mint 14 és fél ezer koronát fizetnek be az országos pártadóba, míg 143 vidéki szervezet összesen is csak alig 8 ós fél ezer koronát tud beküldeni. 1908 —09-ben 96 budapesti és 6 elővárosi szervezet már 30 és fél ezer koronájával szemben a vidék 128 szervezetének alig 7400 koronája még feltűnőbb különbség. 1909 10-re az arány 33 064 : 7520, 1911 12-re 54 430 : 10 398 pedig a vidéken ekkor már 153 helyi szervezet működik. Budapestnek ez a vezető szerepe fejeződik ki a párt szervezeti kereteinek a XIX. század végétől a világháborúig terjedő alakulásában is: azokban a szervezeti szabályzatokban, ill. változásaikban, melyek az ilyen módon tömegpárttá fejlődő szociáldemokrata párt számára működésének kereteit határozzák meg. Olyan kereteket, melyek ha egyelőre csak óvatosan is, de egyre több ponton kezdik meglazítani párt ós szakszervezetek eddig szoros, de a párt tágabb, az egész tőkés rend megdöntése felé mutaté) törekvéseit már korlátozni kezdő kapcsolatát. A párt szervezetének a századelőtől végbemenő átalakulása jól érzékelteti tömegpárttá való szakszervezet fejlődését — mint ahogy a szervezeti szabályzat már első formájának beterjesztésekor, 1903-Budapesten jg ezze i indokolták meghozatalát. Az 1903. évi szabályzat ismét a párttag kötelességévé tette nemcsak a párt alapelveinek (osztályharc, nemzetköziség, termelőeszközök társadalmasítása), hanem konkrét politikai programjának is elfogadását. Kötelezte továbbá arra, hogy ha szervezett szakmához tartozik, annak szakszervezetébe, ha nem, akkor valamely pártszervezetbe lépjen be. A pártszervezés maga alapjában területi; egy helység párttagsága egy vagy több bizalmit választ: ezek vezetik a helyi szervezést. A szabályzat a helyi szervezet és az országos párttitkárság közé beépíti a megyei szervezeteket (ill. megyei agitáló bizottságokat), emellett lehetővé teszi (egyelőre, a szükséghez képest több megyét összefogó) kerületi szervek létesítését is. A szabályzat szerint évenként országos pártgyűlést kell összehívni, melyet a szervezetek küldöttei táros foglalja az, tuienorzo uizor/isag ragjait is. jvimondja a szabályzat, bogy minden szervezet saját maga által megállapított összegű pártadót fizet, de ezenkívül minden tag havi 4 fillér egyéni pártadót is fizetni tartozik. A párt hivatalos központi lapja a Népszava, de a párt ellenőrzi minden, ilyenként véglegesen csak a pártgyűlés által elismerhető, nem központi pártlapnak elvi és taktikai magatartását is. Mindössze öt év kellett ahhoz, hogy 1908-ra világossá váljék: a szabályzat részint általában is túl sommás, részint pedig — s éppen budapesti vonatkozásokban részletesebb megfogalmazást igényel, elsősorban párt és szakszervezet egymáshoz való viszonyát illetőleg. Már 1905-ben szóba kerül ugyanis a szabályzatnak olyan módosítása, mely szerint a helyi bizalmi testületbe a küldötteket nem (mint eddig) a szakszervezetek, hanem a szabadszervezetek delegálják. 1908-ban azután a kongresszus is ebben az irányban lép tovább. Az új szabályzat szerint a párttag most már elsősorban a lakóhelyén fennálló pártszervezetbe tartozik belépni, és csak ezen túl ha valamely szervezett szakmához tartozik lesz köteles annak szakszervezeti tagjává is válni. Az immár kiterjedtebb és differenciáltabb, ennek során Párt és
