Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

az átfutó pénzek (62 millió) és az elöljáróságok pénzforgalma (24 millió) végösszegét tekintve már a 230 millió körül jár, ismét a gazdálkodás nagy, már a vagyonban az aktív tőkék és aktív hátralékok, valamint a vagyonra hárított terhek hatalmas növekedését is feltételező fordulatára enged következtetni. Olyan fordulatra, mely azonban a növekedés időrendjének tanúsága szerint már 1900 előtt megindult, de kétségtelenül csak a XX. század első évtizedében érte el e hatalmas méreteket. A községi alap rendes ós rendkívüli kiadásainak 1895-ben 75,8, 1912-ben pedig 77,7%-át kitevő hét fő csoport arányaiban a két időhatár közötti 17 év alatt bekövetkezett változások azonban így is tanulságosak. A városigazgatás apparátusában bekövetkezett nagyszabású bővülés és az illetményrendezések ellenére is az illetmények és nyugdíjak részesedése nem hogy nem nőtt, de 15%-ról 12,2%-ra csökkent. A rendőri kiadások arányának 3,8%-ról 1 %-ra való csökkenését a főváros rendőri hozzájárulási összegének leszállítása és állandó összegben való megállapítása magyarázza. Jellemző a közegészségügyi kiadások (a kórházakra fordított kiadások nélküli) részesedésének 15%-ról 10,7%-ra való leszállása; itt a nagy egészségügyi beruházások: a vízvezeték és a csatornázás befejezése látszik érvényesülni. Nyilván a munkálatok lezárulása lehet részes az útburkolási és világítási költségek arányának 14,5%-ról 9,9%-ra történt esésében is. Hatalmasra nő viszont az iskolai beruházások aránya: 16%,-ról 24%-ra, az összes kiadásnak tehát 1/4 részére. S a növekedés magyarázatául utolsó tételként itt is a tőketörlesztés és kamat fejében fizetett összegek arányának 17 év alatt 11,5%-ról 20%-ra történt emelkedésével találkozhatunk. A millennium utáni esztendők első, minden eddiginél nagyobb, 100 milliós kölcsönének előkészítése még a kilencvenes évek elejének konjunkturális idejére nyúlott vissza. E kölcsön második részletét azonban az időközben bekövetkezett depresszió éveiben a felvételére szövetkezett 12 nagy budapesti bank sokáig már csak olyan kedvezőtlen árfolyamon lett volna hajlandó átvenni, hogy a városnak kedvezőbb volt a kibocsátást visszatartani, s helyette függőkölcsönökkel pótolni a költségvetés egyre nyomasztó hiányait. A következő kölcsönt 1905-ben vette fel a főváros: ez volt az ún. burkoló kölcsön, melyből a dekonjunktúra alatti években ii költségvetésből takarékosság végett törölt útburkolásoknak elvégzését kívánták fedezni. Am már két év múlva a legszükségesebb beruházások céljaira a főváros további 10, 1909-re pedig újabb 20 millió koronás folyószámlakölcsönhöz volt kénytelen folyamodni. Az e két folyószámlakölcsön felvétele közti időben, 1909 tavaszára azután a főváros már felméri a polgármester programjának realizálásához megkívánt beruházások szükségleteit és az ehhez igényelendő kölcsönöket is. Az összeg 313 millió koronát tesz ki, melyet azonban a halasztható feladatok törlése után a következő 10 15 évre végül 270 millió koronára mérsékeltek. Kimondják, hogy ezt az összeget szükség szerint önálló kisebb kölcsönök formájában kell igénybe venni. Első részletként 70 millió felvétele szükséges, melyet 1910 elején egy angol banktól vesz fel a főváros, s melyből először a 30 milliós említett két folyószámlakölcsönt fizeti vissza, míg a maradékból elsősorban a gázgyár megváltási összege kerül kifizetésre. Ezt 1910 legvégére egy 40 milliós folyószámlakölcsön gyarapította, ám alig néhány hónap múlva az időközben végrehajtott újabb beruházások igényeit felmérve kiderült, hogy belátható időn belül 201 és fél millió korona újabb kölcsön felvétele válik szükségessé; ennek fedezésére pedig mielőbb legalább 60 millió korona biztosítása kell. A főváros ennek során 100 milliós kölcsönt keresve a francia Crédit Lyonnais csoport ajánlatát fogadta el; ebből vásárolta meg 20 millió koronáért a villamosvasúti részvényeket, s fizette vissza ezúttal a 40 milliós folyószámlakölcsönt, ami azonban végül is nem tette feleslegessé 1912 tavaszán egy 50 milliós függőkölcsön felvételét, melyet a Magyar Bank 25 millió frank és 5 millió dollár összegben bocsátott rendelkezésükre. Ezzel a nagy beruházási program végrehajtása lehetővé vált, ám 1912 végén Budapest Összes adóssága már 328 millió 106 ezer koronát tett ki. Ehhez 1913 folyamán egy 120 millió koronás függőkölcsön keretében felvett további 82 millió korona tartozás járul; ezt a budapesti nagybankok folyéísítják több kisebb-nagyobb részletben, s elég terhes feltételek mellett. Egy 1914-ben felvett 158 milliós kölcsönnel az időközbeni törlesztések ellenére is Budapest tartozásai az első világháborús év végére elérik a 430 és fél millió koronát. Ezeknek a hatalmas terheknek elvállalása egy évtizeddel később, a vesztett világháborún túlról visszatekintve, valóban könnyen felelőtlen cselekedetnek tűnhetett. Valójában azonban nagyon is jól átgondolt politika eredménye volt: mintegy kényszerű levonása azoknak a következtetéseknek, melyeket a századforduló körüli évek a városfejlődés igényeinek megnövekedésével lépést tartani sokban önhibáján kívül már nem tudó városvezetése már nem vont le, melyek nélkül azonban modern nagyváros Európában akkor már nem volt elképzelhető. Hiszen a 270 milliós beruházási program végleges változatában 33 millió korona lakások, 13,6 millió kórházak, és kb. külön-külön ugyanannyi csatornák, villanytelep, a Gellért- és a Széchenyi-fürdő, további 32 millió iskolák építésére, 9 millió útburkolásra, ugyanannyi az új központi városháza átvételére van beállítva, és a kisebb tételek mögött is egy modern nagy-