Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

amelyek még egész idegen városokban is joggal meglephetnének ... Mintha nem is ugyanazon egy város népessége volna ... Milyen mélyreható különbségek az egyes városrészek között: szinte egy egész világ választja el egymástól fővárosunk egyes részeinek népét." Ha már a városon belüli különbségek külön világokat idéznek fel a kortársban, még nagyobb- Az elő ra nőnek a különbségek akkor, ha a várostörténet e korszakában először a várostérkép határait , , az agglomeráció határáig kiterjesztve, a térképre az elővárosi övezet társadalmát is megpróbálja rávetíteni. Az e társadalmat (helyesebben: az övezet egyes helységeinek társadalmi szerkezetét) kialakító tényezőket az övezet gazdasági alapjának, illetve a társadalmi mozgás tendenciájának ismertetésénél már igyekeztünk érzékeltetni; itt ezekre már csak hivatkozva, a statisztika legáltalánosabb adatai alapján magának az övezet egészének, illetve esetenként egyes helységeinek sajátos társadalmi profiljára kívánunk utalni. Az övezeti társadalmat a tulajdonképpeni Budapestével szemben mindenekelőtt mennyiségi növekedésének rendkívüli méretei jellemzik: ezt a népességszámról szólva már megismerhettük. Ez a népesség a XX. század elején - éppen a népességszám-növekedés tanulsága szerint - öt különböző gazdasági-társadalmi struktúrájú helységcsoport között oszlik meg. Ezek közül a két nagy, részint számában, részint növekedésének ütemében vezető szerepet játszó csoportnak, az észak- és dél-pestinek népessége döntő többségében kezdettől fogva az iparból él; ismerve az itt jórészt korszakunkban kiépülő gyáripar méreteit, ezek az arányok (1910-re Újpest 65,1, Rákospalota 52,7 — 1900-ban még csak 31,2 , Pestújhely 57, Pestszentlőrinc 59,7, Kispest 63,4, Erzsébetfalva 60,1%) természetesek is. A harmadik csoport a Rákos-falvakból áll. Ezekbe gyáripar még nem települt, s ezért ipari népességük részint a közel eső budapesti, elsősorban kőbányai, részint az észak- és dél-pesti elővárosok gyáraiban, s emellett igen nagy hányadában a máshol (Rákospalotát és Pestújhelyt kivéve) jelentéktelen közlekedésben dolgozik. S bár itt még erős mezőgazdasági népesség is található korszakunk a lényeges fejlődésre, eltartóképességének növelésére már képtelen helyi mezőgazdaság népességének lassú háttérbe szorulását hozza magával. Az itteni, már lakosaik foglalkozását illetőleg is ismert telepek közül 1910-re Rákosszentmihály lakossága 45,2, Rákosligeté 43,7%,-ban az iparból él — Rákosligeten emellett 23,8%,-ban közlekedésből. S a falvakban, melyeknek ilyen adatai azonban helyenként a már alakulófélben levő telepekéit is magukban foglalják, az ipari népesség arányának gyors növekedése mindenhol a lélekszám hirtelen növekedésével párhuzamos: a parasztfaluba betelepedő, itt többnyire egy majdani telep alapjait megvető ipari népesség megjelenésével; Cinkota ipari népességének 39,3%-át nyilván Sashalom lakói adják. Ugyanezt látjuk Rákoskeresztúron: ipari népessége arányának az 1900. évi 25,6%ról 1910-re 39,2%-ra történő növekedésében is elsősorban a telepként már kialakult Rákoshegy népességnövekedése érződik. Rákoscsabán (mely Keresztúr mellett egyedül tudott megtartani jelentős mezőgazdasági népességet is) a 27%-nyi közlekedési népességen kívül az ipari népesség 1910. évi 30,4%-os arányát nyilván a népességszám egészét tíz év alatt 2000 fővel növelő beköltözők emelik fel az 1900. évi 15,4%-ról — bár külön telep itt már nem alakul ki. Ugyanez történik végül is a negyedik csoportban Csepelen is, csakhogy itt az óriási gyártelep letelepülése ezt a folyamatot hallatlanul meggyorsítja. A népességen belül, mely itt a nyolcvanas években még túlnyomórészt mezőgazdaságból él, 1910-re közel 75%,-ra nő az ipari népesség aránya. Soroksáron viszont, ahol a telepek önállósodása már korán megtörtént, s egyúttal az ipari népesség betelepülése is elsősorban ide irányul — konzerválódni látszik egyfajta kispolgárigazdagparaszti népesség. De még világosabban látható ez az ötödik csoportban, Budafokon és Nagytétényben; az ipari népesség itt is mellettük levő telepeken: Albertfalván és Budatétényben gyűlik össze, és azoknak 1910-re már 58, illetve 62%-át teszi ki. Igaz viszont, hogy itt maguk az anyaközségek szintén jelentős, Nagytétényben 43, Budafokon 51%-nyi ipari népességgel rendelkeznek, de itt ezeken kívül többé-kevésbé kifejlődve több más gazdasági ágazatba tartozó népességgel is találkozunk, megfelelően e helységek, főleg Budafok inkább kisvárosi, mintsem falusi vagy még kevésbé telepi jellegének. Az övezet hajdani falusias jellegére éppúgy, mint a bevándorlók esetén az elhagyott falukra még oly jellemző mezőgazdasági alapú társadalmi struktúra gyakorlatilag teljes eltűnése, és a korábbi periódusban még szervetlen, egyelőre csak esetleges kötelékekkel összetartott telepi társadalmi szerkezetnek egyre szervesebbé válása ennek során formailag is önálló községekké, Ujpjestnek pedig egyenesen várossá való alakulása; mindez együtt az ipari munkásságnak és egyes helyeken még a közlekedési alkalmazottaknak is erőteljes túlsúlyával az egyes helységeken belül, miközben a legvárosiasabb, legfejlettebb helységekben a polgárság és a kispolgárság szélesedő rétegei is megjelennek: a világháború előestéjén így áll előttünk a sajátlagosan városias jegyeket végül is csak most felvenni képes elővárosi övezet társadalma. Immár minőségileg is szerves kiegészítőjeként Budapest társadalmának: azzal egy egyelőre még csak virtuális nagy-budapesti társadalmon belül együttesen egy valóban modern nagyvárosi társadalomnak egyre szervesebb alkotórészévé válva.16