Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

330. Kislakásos városi ház a mai Dózsa György út és Tüzér utca sarkán az 1910-es évek elején (Rerrich Béla) ségügyileg is gyengén felszerelt, hatalmas bérkaszárnyákból indulnak ki 1909 februári lakbérnegyedében azok a nagyszabású, gyakran rombolásokba torkolló lakósztrájkok, melyek a budapesti lakásviszonyok válságának mélypontját mutatják, s' melyeknek ismertetésére még visszatérünk. Zsúfoltság, magas lakbérek és a meglevő lakásoknak is egyre elviselhetetlenebb viszonyai együttes erővel hatnak oda, hogy a kilencvenes évektől, illetve a századfordulóté)l kezdődően a kivándorlás is meginduljon a városból, elsősorban az elővárosi övezet felé, melyet akkorra a kiépülő villamos vonalak egyszerre elérhető közelségbe kezdenek hozni a városi munkahelyhez. Budapest népességszámának növekedése most, a századfordulótól - mint láttuk — már megáll, helyette az elővárosi övezet népességszáma indul növekedésnek, egyre nagyobb hányadában budapesti születésű lakosokkal. Ezek száma, mely 1890-ben még csak 6300 volt, 1910-re már csaknem elérte a 40 ezer főt, s aránya az övezet népességében a 18,3 %-ot. Elsősorban Újpest, Rákospalota, Kispest, Pesterzsébet szívja fel a budapestieket, kiknek számát nyilván megnövelik a bár vidéki születésű, de ugyancsak Budapestről kiszorult jövevények. S hogy ez mit jelent, egyetlen konkrét gyár példáján is jól látható abból az adatból, mely szerint egyedül a MÄVAG-ba 1908 körül 1500-an járnak be Pest környékéről vagy vidékről. Olcsóbb, bonyolult építési előírásokkal kevésbé terhelt építkezés, jobb levegő, a kertes (vagy inkább disznóólas?) ház, bizonyos mezőgazdasági termelés lehetősége, és mindenekelőtt a nagy gyáraknak mint új munkahelyeknek közelsége teszi egyre csábítóbbá az elővárosi övezetet -bár a lakások árai itt is csakhamar roppant gyors emelkedésnek indulnak. Persze ez sem könnyű dolog a szegény ember számára. A Pest környéki lakásviszonyokról nem is rendelkezünk a budapestiekéhez hasonló gondos felmérésekkel. Jellemző azonban, hogy az egyetlen valóban (legalábbis részben) szövetkezeti alapon létesült vállalkozás, mely 1897-től kezdve Rákosligetet teremtette meg, kifejezetten munkások és kisiparosok számára hosszúlejáratú részletre épített kis házakkal (apénz 50%,-át jelzáloghitel formájában a Kereskedelmi Bank adja) csakhamar maga is spekulációba keveredik. Jóllehet a szabályok szerint az ezer házra tervezett telepen nem kifejezetten munkások csak 25%-ig bírhatnak házat, ezt a korlátot hamar túllépik; a jobb módú munkás, hivatali altiszt, kishivatalnok, kisember mellett egyre több ház jut már spekuláló kis üzérek kezére, de még így is: a telep alapítása után nem kell tíz év, s már 408 család él itt, s a még szabad házhelyekért is óriási a tolongás. A budapesti lakásviszonyok ilyen teljes s elsősorban a proletariátust stijtó válsága azonban A közületi a századforduló drágulási hullámában már az éppen akkor hatalmasan kibontakozó gyáripar lakásépítések munkaképességét is kezdte érinteni: a lakbérek állandó emelése következtében egyrészt a budapesti munkásság bér mozgalmai állandóan élesedtek, másrészt munkaerőhiány is kezdett fellépni. Világossá lett ugyanakkor az is, hogy a probléma már csak olyan rendkívüli anyagi eszközök igénybevételével oldható meg, amire a magántőkét rábírni ugyanúgy nem lehet most, mint ahogy már a kilencvenes évek elején a fővárosnak sem sikerült. Ilyen körülmények között végül is az állam lépett közbe, mint a főváros legnagyobb gyáripari munkáltatója. Ekkor épült meg a Wekerle-telep, majd a fővárosnak olcsó bérű kislakások építéséhez adott állami adó-