Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

Erzsébet-hídra. Budapest villamosvonalainak hossza ebben az évben már 162 km, vágányainak hossza pedig (a legtöbb vonal kettősvágányú lévén) 357 km. E vonalhosszból azonban csak 57 km van a Városi Villamos kezében, 15 a BUR vasúiéban, a többi a Közúti Vasút vonala; a társaság a forgalmat lebonyolító 861 kocsiból 500-at tart kezében. A villamosvasutak fejlődése a tömegközlekedési eszközök sorában korszakunkban már végleg háttérbe szorítja az egyelőre továbbra is lóvontatásúnak maradt omnibuszt. Az omnibuszforgalom ellátására 1895-ben alakult és már 1897-ben újjá is alakult omnibusz-részvénytársaság így eleve csak a villamosok által nem érintett Lánchídon ÓK Erzsébet-hídon átmenő pest-budai összeköttetés fenntartására korlátozta 107 kocsival és 700 lóval dolgozó öt járatát. A forgalom jelentős emelkedése (az 1900. évi 3 és fél millió utasszám 1912-re csaknem megnégyszereződik) a kocsik jobb kihasználását is jelenti, mert a megtett kocsikilométerek száma csak 2 ós félszeresére nőtt; a bevételek viszont alig háromszorosra, másfél millió koronára emelkedtek, melyből a tiszta nyereség csupán 180 ezer korona körül jár. A főváros éppen az első világháború kitörésének napjaiban veszi át az 1 millió 800 ezer koronáért megváltott vállalatot, hogy azt (elutasítva egy angol társaság autóbuszvállalat létesítésére tett ajánlatát) saját kezelésében készüljön átállítani a modernebb autóüzemre; e terv megvalósulását azonban sok máshoz hasonlóan már a háború fogja meggátolni. A motor különben ekkorra már nem csupán a villamosok révén jut egyre nagyobb szerephez Budapest közlekedésében. A főváros utcáin a század első éveiben már megjelennek a gépkocsik is, és számuk egyre nő: 1905-ben 159, 1910-ben 568, 1912-ben már 1233 magángépkocsi járja Budapest utcáit ezeken kívül a posta is száznál több, elsősorban levélgyűjtő kisautót tart üzemben. így azután csakhamar szükséges lesz, hogy a gépkocsiforgalmat a főváros külön rendelettel szabályozza. Nem meglepő tehát, ha már korán felmerül az igény a bérautók, taxik bevezetésére is. Az első kísérlet esetén, 1904-ben (a városban ekkor 856 egy- és 465 kétfogatú, valamint 539 számozatlan lovas bérkocsit írnak össze), a bérkocsisok és a hozzájuk kapcsolódó kézműipari ágazatok, elsősorban a bőrösök érdekei még képesek elérni, hogy e javaslatot visszautasítsák. De a villamosvasúti hálózat kiterjesztése már megállítja a konflisok és fiákerek számának növekedését; egyre gyakoribbak az iparág hanyatlásáról szóló panaszok. Ugyanakkor a főváros sem térhet ki a taxik engedélyezését sürgető igények elől. Sok vállalkozó jelentkezik a koncesszióért; végül 1912-ben kiadják az első 500 gépkocsi engedélyét a Benz és a Marta vállalatnak (egy harmadik, villanyautókat ígérő vállalkozó visszalép). A vállalkozók egy évre kocsinként 500 korona területhasználati bért fizetnek a fővárosnak, s a jelentkező, gépkocsivezetői átképzést kérő bérkocsisok bevont rendszámtábláiért 3 ezer koronát térítenek. A taxiüzem kibontakozását azonban az első világháború kitörése meggátolja; végül mindössze csak 40 taxi kerül ki Budapest utcáira, és számuk hosszú ideig nem is fog növekedni. A köz.

A népességszám ilyen nagyszabású növekedése mellett természetszerűleg növekedik a közegészségügyi egészségügyi szervezés jelentősége is. A munka érdemi része a gyakorlatilag csupán a millenurbanizádó nium utáni években működni kezdő új kerületi egészségügyi szervek kezében van — és ennek megfelelően azoknak személyi állománya (ha csak nagyjából is) követni kényszerül a népességszám emelkedését. így közvetlenül a világháború előtti években Budapesten már 22 tisztiorvos működik, valamint 20 hatósági szülésznő, és 34 egészségőr. Utóbbiak — egészségügyi középkáderek — „közegészségügyi vonatkozásokban" (ideértve az élelmiszerellenőrzést is) ,,felkutató, megelőző, ellenőrző és végrehajtó" funkcióikat töltenek be. De a főváros jelentősen fejleszti e korszakban egészségügyi szakintézményeit is, így mindenekelőtt a Bakteriológiai Intézetet. Az intézmény hivatalosan megállapított hatásköre a kezdeti, csupán a koleragyanús esetek kivizsgálását célzó feladatokon korunkra már alaposan túllépve, kiterjed a főváros ivóvizének rendszeres vizsgálatára (e vonatkozásban az Intézet havonta legalább kétszer köteles elemezni a központi kutak, és ugyancsak havonta, de legalább 750 esetben a periferikus csapok vizének minőségét), sőt bekapcsolódik az élelmiszerek ellenőrzésébe is: míg 1896-ban az intézet még csak 5716, addig 1913-ban már 13 520 ilynemű vizsgálatot végez. Ennek megfelelően bővül személyi állománya is: 1888-ban ez a vezetőn kívül még csak két személyből állott; 1913-ben a vezetőn kívül két szaksegédből, egy segédorvosból, négy laboránsból és két szolgából áll. De ugyanígy fejlődik ki korunkra a főváros Fertőtlenítő Intézete is: míg 1898-ban még csak 4086, addig 1911-ben már közel 40 ezer fertőtlenítést végez, — ebből több mint 9 ezer esetben teljes lakásokat fertőtlenítve mialatt működésével szemben a közönség részéről is már oldódik a gyanakvás. 1898 óta már csak ez az intézet jogosult fertőző beteg szállítására. A feladatok ilyen bővülése során az intézet 1898-ban a Gyáli úton végleges otthont fog kapni, 1911-ben azonban már ezt is kinőve, Váci úti, teljesen modern felszereléssel és berendezésekkel ellátott, új, nagy épületébe költözik. A legjelentősebb változás azonban a kifejezetten gyógyító intézetek számának emelkedésében figyelhető meg. 1899-ben megépül a második (Szent Gellértről elnevezett), 560 ágyas pesti közkórház, 1911-ben aTelepy utcai 310 ágyas fiókkórház; 1912-ben a nemibeteg nők számára a