Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

kitörése után is a német maradt. A júniusi képviselőválasztások után viszont egyszerre megváltozott a helyzet: Pesten, ahol a képviselőtestületbe most valamivel több magyar jutott be, mint amennyi német, a közgyűlések egyik napról a másikra magyar nyelvűekké lettek, Budán pedig, ahol a magyar városatyák száma továbbra is eltörpült a németeké mellett, nem került ugyan sor ekkora fordulatra, az azonban itt is egyre többször megesett, hogy a közgyűléseken némely magyar városatyák magyarul szólaltak fel, holott emezek általában tudtak németül is, a német polgárok között ellenben még mindig igen sokan voltak magyarul nem értők. S ez azután igen hosszadalmas és elkeseredett vitákra vezetett, míg végül a budai magyar városatyák be nem látták, hogy ha vissza nem térnek a korábbi gyakorlathoz, akkor buzgóságuknak éppen az általuk képviselni kívánt ügy fogja kárát látni. Pesten azonban a nacionalista indulatoknak sikerült végérvényesen maguk alá gyürniök a józan észt: a pesti közgyűléseken néhány nagymellű hazafi képes volt heteken belül olyan légkört teremteni, amelyben azoknak, akik csak németül tudtak volna felszólalni, örökre elment a kedvük mindennemű közszerepléstől. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a közgyűlések mindinkább elnéptelenedtek s a forradalomtól most már kezdtek elidegenedni olyan német polgárok is, akiket egyéb okok eddig nem idegenítettek el tőle. Am a magyar nyelv apostolait ez sem térítette észhez, ellenkezőleg: ez is csak vérszemet keltett bennük. A délvidéki szerbek fegyveres felkelésének kirobbanása után tehát hajszát indítottak a helybeli szerbek ellen is: ismételten légből kapott magyarellenes készületekkel vádolták meg őket, s ezzel el is érték, hogy a gyanúsítottak végül a tabáni szerb albíró, Kuzman Pejakovic vezetésével ünnepélyes nyilatkozatban fogadjanak hűséget a magyar forradalomnak, de egyben elérték azt is, hogy a testvér-városok szerb lakói közül végül is csakugyan sokakban s egyre többekben támadjon rokonszenv délvidéki testvéreik eljárása iránt.32 6. AZ ELLENFORRADALOM NYÍLT FELLÉPÉSÉNEK KÖZELEDTÉN Igaz viszont, hogy a szerb felkelés kirobbanása csupán kezdetben kavarta fel a szenvedélyeket s azután éppen hogy a közterek elcsendesedésére vezetett, amennyiben a forradalom mellett kitartó polgárok figyelmét a házi bajokról apránkint a távolabbi, de nagyobb bajokra terelte, a forradalomért különösebben nem lelkesülők sokaságát pedig arra ösztönözte, hogy most már mintegy a maguk jószántából is háttérbe húzódjanak és a további fejlemények tétlen kivárására szorítkozzanak. Az országgyűlési választások tehát, amelyeket a kormány végül mégiscsak kiírt, s amelyekre Budán június 25-én, Pesten pedig július 2-án, azaz nem sokkal a helyhatósági választások után került sor, már jóval kisebb érdeklődést keltettek s részben éppen ezért is jóval kedvezőbb eredménnyel zárultak, mint amazok: a két budai választókerületben két liberális a Batthyány-kormány megalakulása óta a belügyminisztérium országlászati osztályát vezető Házmán Ferenc és a jelenleg szintén a belügyminisztériumban, a rendőri osztály vezetőjeként tevékenykedő Perczel Mór lett képviselővé, az öt pesti kerület közül pedig négyben ugyancsak liberális politikus név szerint Kossuth, továbbá Trefort Ágoston, a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium álladalmi altitkára, azután Kendelényi Károly, a királyi tábla bírája s végül Kacskovics szerezte meg a mandátumot, az ötödik pesti választókerületben, alipótvárosiban meg egyenesen a márciusi fiatalok egyikét, Irányi Dánielt választották képviselővé. IS. A pt'sli Belváros Kossuth képviselővé választására felvonuló szavazé>polgárai a városháza piacán 1848. július 2-án. Vincenz Katzler litográfiája, 1850 Országgyűlési választások