Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
kertjeiben jórészt most, korszakunkban kezdik felütni fejüket azok a gyári, vasúti munka után oly sok szeretettel nevelt bokrok és gyümölcsfák, melyek néhány év múlva zöld ligeteik mögé fogják elrejteni gazdáik szegényes hajlékait. Nem kevésbé jellegzetesen változik meg az elővárosi övezet állattartásának szerkezete. Egyrészt a szarvasmarha-állomány 1910-re mintegy 25%-os (elsősorban Budafokon, Nagytétényben, Cinkotán, Rákoskeresztúron és Kispesten nagyarányú) csökkenése mellett a megmaradt állomány 90%-ban tenyész- és fejőstehenekből áll; másrészt megfelelően annak, hogy a fővárosi tejellátás nagyüzemi megszervezésével az övezet nagy tehenészetei, a legnagyobbak kivételével, elvesztik versenyképességüket - a tehéntartás már csak a piacozó kisgazdaság számára marad továbbra is kifizetődő. A tehénállomány száma az állattartó községek legnagyobb részében már általában arányos az állattulajdonosokéval. A legnagyobb tejtermelő központban, Soroksáron (1696 tehén) pl. nincs is majoros gazda; utána Rákospalota (702), Rákoscsaba (473), Cinkota (428), Nagytétény (376), Rákoskeresztúr (320) összesen további 2300 tehene világosan felvázolja egy Soroksár melletti, a falusias jellegüket megtartó Rákosfalvakban kialakult, elsősorban kisüzemi tejtermelő régió körvonalait. Ezt kiegészítik azok az adatok, melyek szerint ugyanakkor az övezet lóállománya általában nem csökken, sőt erősen, kb. 25%-kal és területi elosztásban elég arányosan még növekedett is (5721-ről 7098-ra). Ez általában a piacozás jelentőségének bizonyos növekedésére engedne következtetni, bár a képet torzítja a most kialakult ipartelepek fuvarozási szükségletére tartott lovak feltehetően nagy száma. Egyes helységek mezőgazdaságának figyelemre méltó belterjes eredményei, konyhakertjei, kertészetei, szőlői, tehenészete ellenére is, talán leginkább a mezőgazdasági népesség számának viszonylagos hanyatlásán lemérhetően az első világháború előestéjére kétségtelenné válik, hogy Budapest elővárosi övezetének a városegyesítés korában még oly sokat ígérő mezőgazdasága — mint ilyen korunkra megszűnt: darabokra töredezett. Még a nyolcvanas években is eleve reális funkciója: a város ellátása elsősorban idényjellegű mezőgazdasági termékekkel a kilencvenes évektől kezdődően ui. fokozottan lecsökken. Először tejszállítási monopóliuma veszett el a hűtővagonok elterjedése, főleg pedig a budapesti tej nagykereskedelem kialakulása folytán. A közlekedési, kivált a helyiérdekű vasúti hálózat bővülése s részben a vásárcsarnoki intézmény megszervezése — mint láthattuk — Budapest ellátó övezetének határait más mezőgazdasági árucikkek: zöldség, gyümölcs, burgonya vonatkozásában is hallatlanul kitágította. Természetesen akárcsak Budapest mezőgazdasági termékekkel való ellátásának vonatkozásában is — mindez nem gátolta meg, sőt (mint láthattuk), nagyon kifizetődővé is tette az övezet mezőgazdasági árutermelését, melynek a közelség és így a lehetőség a hajnalban leszedett zöldségnek vagy kifejt tejnek délelőttre már a fogyasztó asztalára juttatására éppen a fogyasztói igények növekedésének korában külön előnyt is adott. A termelés azonban már mégis kénytelen alkalmazkodni a versenytársakhoz is. 1896 és 1903 között pl. a városba közúton, tehát nyilván szekéren a közvetlen környékről érkező áruk közül már csak a tej és a burgonya mennyisége növekszik; a liszté stagnál, a gabonáé inkább esik. Amikor viszont a vásárcsarnokok forgalmában korszakunkban a távolsági zöldség- és gyümölcsfelhozatalnak más cikkekéhez viszonyítva már csak csekélyebb mértékű, két és félszeres emelkedését láthatjuk, ebben a nagyrészt a város környékéről vásárló piaci kofák, utcai árusok és házalók, de rajtuk keresztül az őket elsősorban ellátó elővárosi övezet és még inkább a tágabb városkörnyék mezőgazdaságának szilárdan tartott pozíciói a fő tényezők. A városkör- Mert korszakunk fővárosi (tehát sajátlagosan a főváros saját igényeire termelő, azok által nyék: mező- irányított) mezőgazdaságához ekkor már nemcsak az agrár jellegét mezőgazdasági termelésének gazdaság^ a mm^ en növekedése ellenére is egészében már elveszítő elővárosi övezet, hanem (és egyre inkább) szo^/atóra a tágabb városkörnyék is hozzátartozik. A folyamat ui., mely már a városegyesítéskor megkezdődött, most tovább gyorsul és erősödik. Ahogy a nyolcvanas években a mezőgazdasági funkciók egyre nagyobb része tolódott ki a fővárosból az elővárosi övezetbe, úgy most ennek is meginduló városiasodása, iparosodása e korábbi funkcióknak határait növekvő erővel tovább, kifelé tolja. Ez, a város környéki közlekedési hálózat kiépültével egyre erősödő tendencia végül legerőteljesebben a konyhakertészet és a tehenészet vonatkozásában figyelhető meg; két olyan termelési ágéban, amelyben a tágabb környéknek már korábban is megvoltak a maga hagyományai. Az 1900-as évek végére ui. a Budapest körüli tágabb konyhakerti gyűrű roppant megerősödik. Ealvai közül Dunakeszi, Sződ, Eót, Mogyoród, Veresegyház, Váchartyán egyre több zöldséget, paprikát ós uborkát - a Galga és Tura vidéke, valamint Vecsés és Üllő egyre több káposztát küld a városba. Dunakesziről kiindulva, Foton, Mogyoródon meghonosodik a paradicsomtermesztés; a nyolcvanas években még csak a káposztáskertekben kicsinyben termelt paradicsom korszakunkra kerül át e helységek, majd később a Rákos-falvak szántóföldjeire — jellemző módon valódi monokultúrává azonban már csak itt, a tágabb városkörnyéken tud kifejlődni. A világháború előestéjén Foton a homokos, másra csak nehezen alkalmas határnak
