Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

A táblázat, ha számolnunk kell is azzal, hogy az üzletnyitás és a megszüntetés jogi aktusai ós a tényleges vállalkozás között nemegyszer hosszú idő telt el, továbbá, hogy számos engedélyezett vállalkozás meg sem indult, a válság menetét pontosan követő arányaival egészében világosan mutatja azt, hogy Budapest kézműipara továbbra is milyen hamar telítődött -s hogy a városi társadalom igényei is milyen szorosan alkalmazkodtak a gazdaság pillanatnyi helyzetéhez, megfelelően e társadalom tőkeszegény, tartalékok nélküli állapotának. A társadalom eltartóképessége ui. alapjában most sem nőtt: legfeljebb bizonyos modernebb igényei erősödtek meg, rájuk épülő vállalkozások kibontakozásához és rendszeres széles körű fennmaradásához azonban általában továbbra is meglehetősen bizonytalan alapként. Ám végül is ugyanez marad jellemző a kézműiparra is: a konjunktúra hullámán, a kézműipar immár világosabb perspektívái között egyre nagyobb számban önállósulni akaró egzisztenciák túlnyomó részéről a válság első jelére kiderül a teljes tőkehiány, mely a fogyasztót is jellemzi. Együttesen olyan probléma ez, mely a kézműipari termelés mint olyan helyzetének megszilárdulása: a tisztán gazdasági oldal mellett nagyon is elevenen és megoldatlanul tartja fenn annak társadalmi vonatkozásait is. A kézműipar fejlődését illetőleg az elővárosi övezet területén adataink továbbra is igen hiányosak: a népesség ipari foglalkozású elemeire vonatkozó számadatok — ismerve az itt lejátszódó nagyipari fejlődést — a kisiparra már nem használhatóak egyértelműen. A támpontot itt is az ipartestületek kezdődő és egyre gyorsuló kialakulása szolgáltatja — bár ezek az adatok, amellett hogy erősen hézagosak, szakmailag továbbra sem tagoltak, és így a városok kisipari profilját illetőleg éppúgy nem adnak támpontokat, mint ahogy nem lehet azt sem feltételezni, bogy az ipartestületek alakítása előtt e helységekben nem lett volna kisipar. Amit tudunk róluk, az alábbi táblázatban foglalható össze. A kézműipar az elővárosi övezetben Az ipartestületi tagság létszcimának alakulása az elővárosi övezetben 1898 — 1912 1898 1900 1905 1912 M1 S T M s T M S I M s T Újpest 894 5335 1148 920 5549 1018 8995 1255 1327 4760 2003 Rákospalota 149 317 82 156 169 68 167 378 69 — — — Rákosszentmihály és 300 547 90 Cinkota — — — — — — — — — 300 547 90 Rákoskeresztúr és Rákosliget — — — — — — — — 156 150 130 Pécel és Rákoscsaba — — — — — — — — — 126 85 40 Kispest 252 130 148 275 204 193 314 657 223 727 10031 401 Erzsébetfalva _ — — 304 1515 311 346 738 175 — — — Soroksár 310 300 208 200 300 150 186 250 130 215 300 200 Csepel — — — -— --154 258 55 Budafok 173 237 95 173 384 27 169 167 47 — — — Albertfalva 56 74 96 55 75 82 50 82 66 1 M = mester, S = segéd, T = tamüó. A táblázat jól mutatja a folyamatot, amelyben már a kilencvenes években bontakozni kezdő fellendülésben (Kispest kivételével még csupa falu, ill. mezőváros bázisán) megalakult első elővárosi ipartestületek mellé az egyetlen erzsébetfalvai szervezettől eltekintve már csak az oldódó válság korában, a tízes évek fordulóján lépnek be részint Csepel, részint a Rákos-vidék ipartestületei. Persze, ha valahol indokolt a verseny emlegetése, akkor itt az, ahol a lakosság a nagyvárosnak a városi villamosok és a helyiérdekű vasutak által még jobban hangsúlyozott közelsége folytán a letelepedő kisipart nyilván csak a legegyszerűbb, legmindennapibb szükségletek kielégítésére igényli. A szervezkedés térbeli tágulásával párhuzamosan azonban erősödik a nagyobb, erősebb központok vonzása is környékükre. Rákospalota kisipari fejlődését nyilván még az erősebb Újpest gyors fejlődése tartja vissza, Soroksárnak viszont még meglevő iparosai is — és még inkább az e tájra korszakunkban érkezők — már nyilván a telepekre, Kispestre és Erzsébetfalvára áramlanak, meg át a Duna-ág túlsó oldalára: Csepelre. Jellemző ugyanakkor Budafok és Albertfalva kisiparának stagnálása, sőt utóbbinak éppen hanyatlása is. Együttesen mindez nemcsak az egyes helységek növekedésére, a népesség számának alakulására, hanem vagyoni viszonyaikra és bizonyos fokig urbanizáltságukra: a háziipar elhalására és az iparcikkek iránti igény fokozódására is mutat — ha a nagyváros közelsége e következtetések alapját illetően is óvatosságot tanácsol. Persze az elővárosok kézműipara sem merül ki csak az ipartestületi formákban: a bedolgoztatás rendszere itt is virágzik. Albertfalva és Újpest hatalmas és főleg az előbbi esetén az