Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918
447 építőmestere télen is 3079 megtartott segédje mellett nyáron még további 6 ezer munkást foglalkoztatott. A kézműipar Ruhaipar, vasipar, élelmiszeripar, faipar és építőipar: a város ez öt, a kézműiparosok összúíjai és létszámának mintegy 80%-át adó legnagyobb iparágai által korszakunkban megtett utak zsákutcái goran tisztázódnak a budapesti kézműipari termelés az előző korszakban — emlékezhetünk -bontakozni kezdő lehetőségei. Az egyik út (olyan iparágakban, ahol a nagyüzemi termelés csak manufaktúra vagy egyszerű tőkés kooperáció formájában képzelhető el): az átlagos vagyoni erejű iparosnak saját érdekében a manipuláló tőkeerős kereskedelem védőszárnyai alá való menekülése, akár önállóságának teljes feladása árán is. Ezt követik a ruházati ipar jelentős részében. A másik út: sajátos technikai ismeretekre támaszkodva sajátos, monopolhelyzetet biztosító cikkek gyártására berendezkedni; ez azonban inkább elméleti lehetőség, melynél az iparos előbb-utóbb, cégének kiterjesztése során szükségképpen a nagytőke kezébe jut. Ennek helyébe — elsősorban a vas- és fémiparban — a gyárakkal való s a gyáripar kibontakozása folytán egyre szélesebb, bár éppen elmélyültével a kisiparos számára egyre hátrányosabb együttműködés lép. A harmadik út: a lakosság napról napra megújuló változatlan vagy legalábbis felmérhető közvetlen szükségleteire való termelés, közvetlen értékesítéssel; ezt az utat járja régóta Budapest élelmiszeripara, és a karbantartás vonatkozásában ezen az úton jár a vas- és fémipar egy része éppúgy, mint az önállóságukat még megőrző ruhaipariak is. A negyedik út: a szövetkezetbe való tömörülés, amit az asztalosoknál látunk, valójában az első út egyik válfaja, azzal a különbséggel, hogy a tőkét az érdekeltek adják össze, és ők is osztoznak a -már csak az adott tőke szükségszerűen csekély volta folytán is csekélyebbnek bizonyuló -hasznon. Négy út — egy ötödik tanulsággal: a szabad piacra való tömeges árutermelés útja a kisiparos számára visszavonhatatlanul lezárult — ha egyes szakmákban (pl. sütőipar) egy ideig még fennmaradni látjuk is, valójában azonban ez is már csak egyfajta zárt vevőkör: törzsközönség pontosan meghatározott körzete számára való termelést jelent. Mindebben a tisztázódásban kétségtelen szerepet játszik a régifajta, ízlésvilágában, szakképzettségében még a kisvároshoz szokott és a céhes viszonyok biztonságára emlékező, tanulatlan és fejlődésképtelen kisiparosság lassú kihalása is. Az iparosok utánpótlása azonban még korunkban is gyenge, mintegy 90%-ban a társadalom legszegényebb rétegéből jön, és még a millennium után alig három évvel is az inasok 14 éves korukra jórészt analfabéták. Ezen a tanonciskolák sem segítenek; így érthető, ha egyes iparágak már korábban megszervezik a maguk sajátos képesítőiskoláit. Az órások pl. ehhez legalább 4 középiskola elvégzését követelik előfeltételként; igaz viszont, hogy iskolájuk már elektrotechnikát is tanít. 1902-ben indul a cipészek szakiskolája, 1904-ből minden utolsó éves inast ide kell beíratni. A szobafestők téli tanfolyamot szerveznek heti 32 órában, az építészek 4 hónapon át heti 36 órás képzést adnak 4 osztálynak. 1903-ban a fodrászok nyitják meg újból szaktanfolyamukat, 1904-től az ipariskolákban általában is növelik a gyakorlati oktatást, ugyanakkor megindítják a mesterképző tanfolyamokat is, és egy kereskedelmi miniszteri rendelet a tanonciskola látogatásának kötelezettségét függetleníti a tanonc életkorától. A erőfeszítések sora tovább folytatódik a válság évei alatt is; eredményeképpen a budapesti kézműipar szakmai színvonala és így — az adott keretek között — versenyképessége is kétségtelenül nagymértékben emelkedik. Látni kell azonban végül azt is, hogy mindezeknek az erőfeszítéseknek ellenére is, ennek a funkcióit megtaláló és emelkedő szakmai színvonalú kisipari struktúrának kialakulása milyen nehéz és küzdelmes fejlődés eredménye még korszakunkban is. Mert a struktúrán belül a tagság még korántsem stabil, sőt személy szerinti fluktuációja korszakunkban inkább gyorsult és erősödött, mintsem lassult volna. Az iparban az üzletnyitások és a beszüntetések száma egymással versenyezve már jóval meghaladta az előző periódus hasonló számait. Ipari üzletnyitások és -beszüntetések-Budapesten ötéves ciklusokban 1896 — 1913 Ciklus Nyitás Megszűnés Megszűnés a nyitás %-ában 1896-1900 14 070 7 999 57 1901-1905 13 583 8 257 611 1906-19101 13 132 7 576 58 1911-1913 8 966 4 798 53 összesen 49 751 28 C30 57,54? 1 1909 adatai hiányzanak. 2 Az 1896-1913-as évek átlaga.
