Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

bemutatásánál elmondottunk: a városegyesítés kora városának zsúfolttá, az új feladatokhoz és lehetőségekhez képest már elégtelenné válása. Jellegzetesen lesz ez észlelhető a még be sem épített, de e szempontból már rövidesen számba jöhető város széli telkek árának emelkedésén: így jutnak most egyre nagyobb szerephez az ipari célra eddig nem használt, a város terjeszkedésébe előreláthatólag még csak sokára bekapcsolódó, mind a gyáralapításhoz, mind a további terjeszkedéshez még sokáig olcsó telekárakat ígérő területek. A Ganz Villamossági Gyárnak az ekkor még csak ritkán lakott s későbbi nagy szabás úfejlődését még korántsem sejtető Rózsadomb aljára történt településétől és a vasúti töltés környékén: a Gizella úton és az Erzsébet királyné útján alakulni próbáló kisebb gyáripari településektől eltekintve, az új területeket kereső nagyipar közvetlenül az első világháború előtti években részint a Lágymányosi-tó és a környező mocsaras vidék lecsapolása és beépülése, részint a Kelenföldi pályaudvar közelsége, végül az Elektromos Művek kelenföldi telepének megépítése s a terület tervbe vett közművesítése révén nagy lehetőségeket kínáló Lágymányos feló fordul. E terület a tízes évek elején még lakatlan, utak nélküli pusztaság; a gyárvidék a Fehérvári úti villamostól a fővárosi fuvartelep telkein, árkokon át közelíthető csak meg — a Budafoki úton meg a gyárak előtt 200 — 400 lépésre szűnik meg a köves járda. Am a terület mégis néhány év alatt most gyorsan benépesül. Ide települ a lebontott lipótvárosi épülete helyett épített új malmával a Hengermalom Társaság ; ide a Röck-gyár, a Hydroxigén gyár; itt van a Fővárosi Gázművek egyik nagy gáztartálya; itt vannak a kábelgyárak. A nehézségek ellenére fejlődő iparvidék további terjeszkedését már csak a háború tudja megszakítani. Ennél is nagyobb méretű és a városfejlődés minden területi szempontjából is jelentősebb volt a budapesti ipartelepítésnek az a tendeciája, mely a főváros közigazgatási határán kívülre irányult, a városhatár túlsó oldalán már kialakuló elővárosi övezet falvai és települései felé. Az okot nem csak az itt még valóban alacsony telekárak szolgáltatják, legalább annyi részük volt ebben a magas fővárosi vámoknak, pótadóknak, illetékeknek, melyek a szállítást fölöslegesen drágították — és az urbanizációval összefüggő építési, tűzbiztonsági sajátos előírások itt sokkal lazább, tehát az építést és üzemeltetést olcsóbbító voltának is. Végül nyilván szerepet játszik a tendenciában a faluról Budapest feló áramló, az első lépésben azonban még csak a lényegesen olcsóbb életmódot nyújtó városperemen — de már egyre nagyobb számban — feltorlódó olcsó munkaerő közelléte is. Az ipari struktúra alakításáról szólva azonban már láttuk azt is, hogy az itt települő ipar szerves része maradt a budapesti ipar egészének, ezen belül nem különült el. Ehhez hozzájárult nyilván az is, hogy a település rendjében sem válik el a budapesti iparvidékektől. Az Újpesten kialakuló új iparvidék: a Magyar Pamutipar, a Wolfner, a Mauthner, a Wirner, a Kövy, a Leiner, Egyedi gyáraival, az Egyesült Villamossági Rt. üzemével (bennük 1907-ben kb. 4600 munkás dolgozik) — és Palota felé továbbmenve az Istvántelki Főműhely hosszú színeivel, és 1600 munkásával — szerves, szinte észrevehetetlen folytatása a Váci út körül települt észak-pesti iparvidéknek. Erzsébetfalva, de Pestszentlőrinc ós Kispest most nagyra növő üzemeit is (1910-ben kb. 4300 munkással) szintén a város határán túl itt is folytatódó budapesti főútvonalak, elsősorban a Soroksári út szorosan hozzákapcsolják a dél-pesti iparvidékhez. Dél-Pest és a most Budapest területére is kiterjedő új dél-budai iparvidék között, a Duna szigetén korszakunkban Csepel kétségtelenül önálló, sajátos profilú iparvidékké fejlődik. Kiépüléséhez különben nagyban hozzájárul az a kilencvenes évek elejétől jelentkező városrendezési tendencia, mely — mint láttuk — a Duna-parti teherpályaudvar és átrakó kikötő kihelyezését sürgeti, mégpedig éppenséggel ide, a Csepel-sziget északi csúcsára, ahol nagy, modern és ipartelepítésre is alkalmas kikötő tervezése is napirendre került. S bár ez a terv korszakunkban nem jutott el a megvalósulásig, maga az irányzat, a város új ipari negyedének idehelyezése már megtette hatását: egyes vállalkozások telkek megszerzését kezdeményezik, mások bejelentik igényüket a majdan bérelhető kikötői gyár telkekre stb. A millennium és a világháború közötti időszak így Budapest ipari térképének részint kibővülését, részint iparvidékei körvonalainak határozottabbá válását eredményezte. Ezek az iparvidékek azonban most már átnyúlva a városhatáron, vagy éppenséggel egészükben azon kívül jönnek létre. A millenáris korszak végére még csak a népesség tömörülését tekintve létrejött Nagy-Budapest a világháború előestéjén így már gyáriparilag is Nagy-Budapestté változott.4 5. KÉZMŰIPAR, KISKERESKEDELEM, SZOLGÁLTATÁS Párhuzamosan azzal a gyors és nagyszabású fejlődéssel, mely e korszakban Budapest gyáriparát jellemzi, megélénkül és kibontakozik a városnak a millenniumig még csak vontatottan fejlődő, közben azonban rendkívül labilisnak is bizonyult kézműipara is. Ez a folyamat termé-3ü 561