Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

ugyanezt kísérelték meg. Tőkéjük azonban ekkor még jórészben spekulációs alapú tőke volt, melynek növelésére közvetlenül maga az ipari alapítás szolgált volna. Most a szilárd és kialakult nemzetközi tőkekapcsolatok — melyek a bankok roppant stabilitását biztosították — egyre inkább lehetővé tették azt is, hogy a bank profitja immár hosszabb távon, de még jelentősebb arányban, magának az iparvállalatnak folyamatos működtetéséből származzék. A csak alapító banktőke helyére így az üzemeltető, a tulajdonos banktőke lép: a valódi finánctőke. A legnagyobb fővárosi bankoknak a társadalom széles rétegeinek felhalmozása felé történt fordulását saját fiókok egyre kiterjedtebb alapítása jelezte, részint Budapesten, részint vidéken. E folyamat már az előző periódusban megkezdődött (bár még 1896-ban is a 4 legnagyobb budapesti banknak összesen is csak 7 fővárosi és 4 vidéki fió-kja volt), ám a maga teljességében csak most, a millennium után bontakozott ki. Budapesten legmozgékonyabbnak a Kereskedelmi Bank bizonyult, mely korábbi 6 fiókja mellé korszakunkban 16 újabb fiókot állított fel; őt követte a Leszámítolóbank 9, a Magyar Bank 6 budapesti fiókkal. A Hitelbank csak későn, az 1900-as évek közepén indult el, és eleve főleg a vidék felé fordult; igaz, hogy roppant energiával: ő és a Magyar Bank néhány év alatt 11 —11 vidéki fiókot szerveznek (a másik két bank vidéken együttesen is csak 11 fiókkal rendelkezett). A társadalomban is erősödő felhalmozódásba való ilyen bekapcsolódás várható hasznát jól érzékelteti az, hogy egy-egy, a nagybank súlyát, színvonalát méltóan reprezentálni — s ezáltal az ügyfél bizalmát megnyerni — képes fióknak berendezése 40—100 ezer korona körül ingadozott; korszakunkban eszerint Budapest 4 legnagyobb bankja csak fővárosi fiókjainak létesítésére legalább 3 millió koronát fordított. A társadalom széles rétegeinek felhalmozásához vezető út másik módszere már működő bankok vagy éppenséggel bankhálózatok affiliálása, saját érdekkörébe való bevonása: végeredményében a szervezeti koncentráció roppant fokozása volt. Ez is megindult már az előző periódusban — ha akkor egyelőre még csak lassan is. Most azonban a konjunktúra sodrában, s a válságtól sem érintve, sőt általa némileg támogatva is (hiszen — mint láttuk — a magánosok tőkéi a válság éveiben szívesen kerestek banki elhelyezést), nagy lendülettel bontakozott ki. Budapest 5 nagy bankja 1900 és 1912 között 16-ról 49-re növelte a tőle közvetlen függőségben levő részben budapesti, részben vidéki és helyi bankok számát — ám a most már ezektől függőségben levő további bankokkal az általuk ellenőrzött intézetek összes száma további 82-vel végül is 133-ra emelkedett. 1913-ban így a Leszámítolóbank 7 közvetlen függőségébe vett bankon át már további 41 kisebb bankot ellenőrzött; a Hitelbank 15, ill. 13, a Kereskedelmi Bank 11, ill. 10, a Pesti Hazai Takarékpénztár 10, ül. 14, aMagyar Bank 6, ill. további 6 intézetet tartott érdekkörében. E bankok között találjuk azonban Budapest említett 15 legnagyobb bankjának egy részét is; a Leszámítolóbank érdekkörében a Magyar Jelzáloghitelbankot, a Magyar Altalános Takarékpénztárt, valamint a Magyar Agrár- és Járadékbankot; a Pesti Hazaiéban a Hazai Bankot; a Magyar Bankéban a Belvárosi Takarékpénztárt. Ezeken kívül a Hitelbank érdekkörébe tartozott a Magyar Földhitelintézet, a Pesti Hazaióba pedig az Országos Központi Hitelszövetkezet; mindkettő egyenként félmilliárd koronás tőkeállománnyal. Az intézményi tőkekoncentráció e ponton válik ismét területivé is: érdekkörüknek ilyen kiterjesztése révén a világháború kitörésének előestéjén Budapestnek már csupán ez az 5 nagybankja a hozzájuk tartozó csoportok révén a hazai hitelintézeti össztőkéknek közel 58%-át tartja kezében, míg 1900-ban ugyanezek részesedése még csak 47 % volt. Ehhez hozzászámítva most már Budapest többi hitelintézetének tőkeállományát, a budapesti területi hitelügyi koncentráció jelentősége még nagyobbra nő. Megfelelően a hazai hitelügy ilyen megerősödésének és a Monarchia hitelügyein belüli viszonylagos önállósulásának, Budapest nagybankjai korszakunkban, igyekezvén túlnyúlni osztrák és német kapcsolataikon, már a nagy nyugat-európai — belga, svájci, francia, holland — pénzpiacokkal is összeköttetéseket létesítenek. A legmozgékonyabbnak bizonyult Kereskedelmi Bank korábbi német kapcsolatai mellé most egy belga tőkebefektető és egy svájci (főleg helyiérdekű vasutakat) finanszírozó társaság alapításában vesz részt, a német mellett francia és svájci tőkésekkel; egy másik belga alapítása révén s egy emissziós intézettel társulva balkáni terjeszkedését támasztja alá a német tőkével szemben. A nem kevésbé mozgékony Magyar Bank szintén most hozza létre francia és német kapcsolatú belga és svájci tőkebefektető és finanszírozó társaságokban vállalt érdekeltségét, ugyancsak ipari és főleg helyiérdekű vasúti politikájának alátámasztására. A Leszámítolóbank ugyancsak francia összeköttetésekre törekszik, német és osztrák kapcsolatait kiegészítendő. Egyedül a Hitelbank az, melynek szoros német és osztrák kapcsolatai az ilyen terjeszkedést ekkor még nem teszik lehetővé. Mindezen új kapcsolataik révén a nagybankok, mint már láthattuk is, a jelentős mértékben alárendeltségükbe került hazai gazdaság balkáni behatolását is alá kívánják támasztani. A Kereskedelmi Bank a századfordulótól gyors ütemben vesz részt a román, a görög és a szerb piacon bankok, majd ezek révén ipari vállalatok alapításában, néha nyugati — főleg német — kapcsolatait előtérbe toló vargabetűkkel. A Bosnyák Agrárbank alapítása révén jelentős pozíciót