Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

a növekedés már sokkal csekélyebb, az áruforgalomnak e cikkek, abszolút mennyiségük növekedése ellenére is, már csak csökkenő hányadát teszik ki. Korszakunkban gabonaneműek, élelmiszerek és nyerstermények összrészesedése a behozatalban 28-ról 18, a kivitelben 50-ről 38%-ra szállt alá nem tudva lépést tartani az áruforgalom általános fejlődésével. Az élőállat behozatalának csökkenésében ezen túl a Szerbiával kitört, 1906 utáni vámháború szerepét is meg kell látni. A terményforgalom számszerű adatai kétségtelenül impozánsak. 1912-ben, a közraktári forgalom csúcsévében a közraktárak 300 ezer tonnás évi beraktározásából 105 ezer tonna volt a búza, 50 ezer a zab, 80 ezer a tengeri; rozs, árpa, repce és köles együttesen is csak kb. 22 ezer tonna, és mindössze már csak 9400 tonna a liszt és a korpa. A maradók, mindössze alig 33 ezer tonnán osztoznak ezután a forgalom többi tárgyai: elsősorban még mindig a nyerstermónyek, hüvelyesek, magvak, takarmánynövények, szilva és szilvaíz, gubacs és valonea, cukor, kávé, gyarmat- és fűszeráru, bőr, bőráru, gyapjú, zsír, olaj, vas, vasáru, bor, gépek, fa, vas, só stb. — láthatólag olyan, fajtánként már csak kis mennyiségű áruk, melyeket a kereskedő pillanatnyilag nem tud elhelyezni raktáraiban, vagy melyeknek továbbszállítása küszöbön áll. De a tízes évek elején, az új csepeli kikötővel kapcsolatos raktári igényeket tudakolva is, az illetékesek még mindig csaknem kizárólag terménykereskedőket, malomiparosokat kérdeznek meg — és csak egy déligyümölcs- és gyarmatáru-kereskedőt, iparcikk-kereskedőt pedig egyet sem. Am a terménykereskedelem uralkodó helyzetét tükröző ilyen adatok ellenére is kétségtelen, hogy Budapest tulajdonképpeni gabonakereskedelme és kivált exportkeroskedelme a forgalom növekvő számai ellenére is, mint olyan, korszakunk végére már erős hanyatlásban van. A legfontosabb exporttermék, a magyar gabona, ill. a belőle készült liszt (amely utóbbi csak- A budapesti nem egészében Budapest nagy gőzmalmainak terméke s még 1913-ban is a magyar export leg- termény- és nagyobb tételét: értékének önmagában 13%-át jelentette) már — mint láthattuk is — az előző ^e^kelielem periódusban elveszítette azt a szerepét Európa gabonaellátásában, melyet a hetvenes években hanyatlása átmenetileg betöltött, Minősége révén a magyar liszt persze még őrzött bizonyos pozíciókat, de a magasőrlés technikájának elterjedésével ezek is lecsökkentek. 1896 és 1904 között a vámkülföldre menő, tehát a Monarchián kívülre irányuló lisztexport közel felére, 266 ezer q-ra csökkent, bár a brazil export (egyedül növekvő tételként) még ekkor is közel 100 ezer q-t tett ki. A budapesti gabonakereskedelem azonban korszakunkban sem érezte meg e változást, legalábbis mennyiségileg nem: a Monarchia megnövekedett fogyasztóképessógű belső piaca a németosztrák és a cseh tartományok mezőgazdaságának a hazait jóval felülmúló ütemű és eredményű intenziválódása ellenére továbbra is biztosította a gabona felvételét — de növelték ezt a rohamosan fejlődő főváros és az elővárosi övezet ugyancsak növekvő igényei. De tőkeerejére és kiterjedt kapcsolataira támaszkodva a budapesti gabonakereskedelem bonyolította le az 1908 körüli katasztrofálisan rossz termés idején Magyarország első jelentős és számára az exportüzlettel felérő nagy profitot biztosító gabonaimport üzletét is. Még korszakunkban is sokáig kezében van a fővárosi malmok nemcsak hazai, de román és szerb gabonával való ellátása is — bár ennek profitját az tin. őrlési forgalom éppen korszakunkra, 1900-tól kezdődő teljes megszüntetése már igen érzékenyen érintette. A gabonakereskedelemnek ez az erős centralizációja — melyből azonban az ország nyugati, hagyományosan Bécsre orientálódó részei széles sávban most is csaknem teljesen kimaradtak — azonban éppen korszakunkban már bomlani kezdett. A Monarchia határain túli gabona- és lisztexport, valamint a növekvő jelentőségű import bonyolítása továbbra is Budapest kereskedőinek kezén maradt, a Monarchia és Magyarország viszonylatában azonban a fogyasztók egyre inkább közvetlenül fordulnak a megszaporodott vidéki malmokhoz, vidéki gabonakereskedőkhöz; a vasúthálózat, kivált a helyiérdekű vasutak bővülése most a vidéki kereskedőknek kedvezett, mert elmélyítette kapcsolataikat tágabb környékükkel. A 18 nagy vidéki közraktár (köztük a ceglédi 10 ezer tonnás), valamint az 1913-ig 36 helyen épült szövetkezeti kisebb raktárak ugyancsak a pesti kereskedők határidőüzletét, elővásárlási tevékenységét korlátozták, ugyanakkor az őrlési forgalom megszűntével előállott jelentős profitcsökkenés ellensúlyozására a budapesti gabonakereskedelem legnagyobb fogyasztói, a nagy malmok is megkezdték a tulajdonos bankok utasítására a közvetlen vidéki felvásárlásokat. Forgalmának még nagy — habár korántsem a régihez hasonló ütemben emelkedő — számai ellenére Budapest korszakunkra a hazai gabonakereskedelemben is kezdte elveszíteni azt a monopolisztikusan irányító szerepét, mellyel még a millennium korában is rendelkezett. Vitathatatlan hatalmas fölénye mint az ország legnagyobb gabonapiacának továbbra is fennmaradt, funkciói azonban minőségileg kezdtek változni. Lehanyatlik Budapest korábbi monopóliuma olyan, korábban igen jelentős terménykereskedelmi üzletágakban is, mint pl. a Balkánról importált szilva és szilvaíz közvetítő kereskedelem. Részben a vasúti tarifák, részlten azonban a balkáni kereskedelemnek a budapesti monopóliumot elkerülni akaró törekvései folytán is — jóllehet ekkorra a kereskedők az ömlesztve érkező balkáni