Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

szerű leg itt nem hangsúlyozott, de mai szemünknek már feltűnő korlátaival: a sovinizmusba hajló nacionalizmussal, a történetszemlélet erős feudális elemeivel, és a szociális problémák háttérbe szorulásával együtt. De így is, az 5 millió 736 ezerből minden egyes látogató találhat itt valamit, ami őt közvetlenül érdekli, ha mást nem, magát a látványt — legyen akár budapesti bennszülött vagy jámbor vidéki, aki most van először Budapesten, felhasználva a még Baross által bevezetett, a távolság növekedésével aránylag egyre olcsóbb vasúti viteldíjat biztosító zónarendszert, az iskolákban és a kiállítás igazgatósága által épített barakkokban kínálkozó olcsó tömegszállásokat, melyeknek révén a legszegényebb falusi elemek számára szervezett utazás költsége (kétnapos kiállítási részvétel vasúti jeggyel, elszállásolással, két belépőjeggyel, teljes ellátással és városnézéssel együtt) a legtávolabbról érkezők esetén sem ment öt forint fölé. Es nem messze a kiállítás ünnepélyes, reprezentatív pavilonjaitól, a liget egy másik sarkában, már túl a kiállítás kerítésén, nem kevésbé sűrítetten mutatkozik be az éjszakai Budapest is. Felragyognak a villanylámpák „Osbudavára'' házaiban. Egy Marmorek nevű építész tervei nyomán — mintha a kiállítás történeti csoportjának ironikus tükörképe lenne — a középkort és a török világot olykor nem is sikertelenül idéző házacskák egész sora épült fel, utcákba és terekbe rendezve, s a házak mindegyikében valamilyen fajta szórakoztató intézménnyel. A Királycsarnokban még csak a telefonhírmondó kirendeltsége és a jóhírű Bauer-cukrászda működött — szolid intézmények; de egy másik épületben már az elasztikus bőrű ember volt látható, megint máshol az alvó fakírt mutogatják, s itt látható Succi, a világhíres koplaló, a mulatt táncospár, a Camera obscura, amott borkóstoló, másutt pezsgő-poharazó női kiszolgálással. Amott zenés szórakozóhelyről hallatszik ki a Tarára-bum-dié, a világjáró Barrison-görlök által híressé tett sláger, a Szent György téren Hazafy Verái János népköltő szavalja és árulja hazafias verseit, az utcákon időnként végigvonul egy csapat gitáros olasz énekes, a szép Luigi vezetésével, akik az akkor divatba jött Funiculi-funiculát éneklik, s a jambó-refrént velük dalolja az egész roppant közönség is. Mert Osbudavára 30 krajcáros belépődíj mellett is roppant látogatottságnak örvendett: mulatóinak a Kaszinó tagjai is gyakori látogatói közé tartoztak, s emléke szervesen és szorosan — talán a legélénkebb színekkel épült bele a millenáris Budapest nagy tablójába. Már csak azért is, mert Osbudavára nem múlt el a kiállítással, hanem még évekig továbbműködött, tovább is képviselve — és formálva is — azt a hangulatot, melynek jegyében a millennium évében megszületett — , bár ez már csakhamar egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Mert a millenáris ünnepségek történelmi pompája, a nagyváros ragyogása ós a valóban impozáns eredményeket bemutató kiállítás végül is mind az imperializmus küszöbére ért Magyarország nagy, nyilvános számadását és önigazolását szolgálta, természetszerűleg annak az uralkodó osztálynak szempontjai szerint Összeállítva, mely ennek a fejlődésnek legnagyobb haszonélvezője volt. Ennek a számadásnak és igazolásnak volt eszköze ez ünnepi év minden rendezvénye: az ünnepi bandériumok éppúgy, mint a nagyszabású kiállítás, továbbá a tanúul hívott nemzetközi kongresszusok az újságíróké, a távírdaszervezetekó, a művészettörténészeké, valamint 259. A millenniumi kiállításból: „Osbudavára" részlete