Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

15. Tűzharc a pesti Károly-laktanyánál 1848. június 11-én. Litográfia, 1848 suttyomban igyekeztek kijátszani egyes — kivált a remeklési eljárást szabályozó — paragrafusait, ezeknek a törekvései azonban, ha huzavonát okoztak is, tartósan többnyire mégsem gátolhatták meg a rendelet érvényesülését. Azt a megnyugvást tehát, amelyet a rendelet életbeléptetése keltett a munkásság soraiban, ezek az erőfeszítések sem tehették semmivé, s az a néhány kisebb munkásmegmozdulás, amely június 9. után mégis lezajlott még a testvér-városok falai között, általában nem is a rendelet által érintett kérdések körül robbant ki, hanem — mint a pesti kőművesek és a budai német szabók vagy a Vasöntő- és Gépgyár-Társaság május folyamán fegyvergyárrá átszervezett pesti üzemében dolgozó kovácsok mozgalma - - megint csak a külföldi munkások eltávolítására irányult.45 Rövidesen pedig még az ilyesféle mozgalmak is elapadtak — elsősorban azért, mert a következő hetekben végre kezdett kiküszöbölődni legfőbb éltetőjük, az immár hónapok óta tartó tömeges munkanélküliség. Az első honvédzászlóaljak felállítása, majd a délvidéki szerbek júniusban fenyegető veszélyből egyszerre véres valósággá is lett magyarellenes felkelése ugyanis csakhamar számottevő keresletet támasztott hadfelszerelési cikkekre s ezzel megadta az első lökést ahhoz, hogy az ország gazdasági élete most már apránkint kiláboljon abból a teljes pangásból, amelybe a válság sodorta. A hadiszállításokban érdekelt iparágak munkásai tehát nemsokára ismét teljes foglalkoztatottságra tehettek szert, a többiek tekintélyes része meg elfoglaltságra lelt magában a kiépülő honvédseregben, amely szintén ezrével és ezrével szívta fel az embereket. 5. A VÁROSIGAZGATÁS MEGÚJÍTÁSA Ha azonban a munkásmozgalom ezeknek a változásoknak a következtében tartósan elapadt is ez idő tájt, a testvér-városokat továbbra sem fenyegette utcáik teljes elcsendesedésének a veszélye. Ekkor ugyanis már javában dúltak a városok vezető testületeinek újjáalakítását megelőző választási harcok. S ezek igen nagy port vertek fel annak ellenére, hogy a választásokba a helybelieknek még mindig csupán elenyésző töredéke folyhatott bele s ezek többsége még mindig a polgárjoggal bíró városlakók közül került ki. Mert ha a forradalom törvényhozása a szavazóközönség körét nem túlságosan bővítette is ki, a szavazóközönség szerepét annál inkább megnövelte. Hiszen a múltban a tisztújításokon még a teljesjogú polgárok közül is csak azok a kevesek vehettek részt, akik tagjai voltak a választottpolgári testületnek, a többiek pedig pusztán abba szólhattak bele, hogy kik kerüljenek a tanácshoz képest alárendelt jelentőségű választottpolgári testület megürült helyeire. Most viszont a szavazati joggal felruházott személyek a választott-