Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

több a Műegyetem, mintegy 20 ezer a Természettudományi Társulat, 16 ezer a Fővárosi Statisztikai Hivatal könyvállománya, mely utóbbiból a századforduló után majd a Fővárosi Könyvtár fog kinőni. A millennium évében Budapesten a statisztika összesen 111 jelentősebb, tágabb vagy szűkebb körben nyilvános könyvtárat mutat ki; nagy részük új alapítás, múltjával alig 30 nyúlik vissza 1867 elé. Többnyire egyházi, iskolai vagy egyesületi könyvtárak, és (az ugyancsak régi nagy tudományos könyvtáraktól eltekintve) meglehetősen jelentéktelen intézmények. Ë 111 könyvtár összállománya 1 millió 600 ezer kötet körül jár; ebből 3 könyvtár összesen kb. 800 és további 19, egyenként 10 ezernél nagyobb állományú intézmény még kb. 460 ezer kötetet őrzött. Es ha nyilvánvalóan az állomány nagy része vagy teljesen elavult, jórészt (az egyházi vagy egyházi eredetű könyvtárak esetén) teológiai vagy esetleg (elsősorban az iskolai és egyesületi könyvtárak esetén), ha modernebb is, de egymást sokban fedő anyagból tevődött is össze, kétségtelen, hogy korszakunk újonnan és differenciálódva kibontakozó budapesti könyvtári hálózatában a fővárosi olvasó akár szakkönyvről, akár szépirodalomról lett légyen is szt), minden korlát ellenére is a Magyarországon elérhető legbőségesebb, legváltozatosabb és legmodernebb könyvtári anyagból elégíthette ki információs igényét: egy éppen nagy részében az utolsó 25 évben és a nagyváros központi kulturális funkciói nyomán létrejött intézményhálózat létének eredményeként. A tudományos Ami azonban egyre inkább — és éppen a vonatkozó intézmények egész hálózatának korszatársaságok kunkra oly jellemző kibontakozásával együtt — azt is jelenteni fogja (mind a természettudományban, mind a társadalomtudományban), hogy egyes különleges tudományágaktól eltekintve, korszakunkban már csaknem kizárólag Budapest fog lehetőséget nyújtani az alkotó tudományos munkára: laboratóriumaival, klinikáival, könyvtáraival, múzeumaival és levéltáraival —- és az, aki vidéken marad, az esetek, és kivált a természettudományi szakmák többségében (talán csak az olyan nagy hagyományú központokat leszámítva mint Kolozsvár vagy Zágráb), végleg lemondhat arról, hogy szakmájában akár csak hazai viszonylatban is jelentős eredményt érhessen el. Es ha más miatt nem, már csak azért is, mert a vidék viszonyai között általában, a tudományos munka egyszerű technikai feltételeinek hiányáról már nem is szólva, számbelileg sem tud létrejönni az olyan értelmiségi csoportosulás, mely megfelelő környezetet és ösztönző visszhangot tudna biztosítani valamely elmélyültebb szellemi munkához. Egyetemek, főiskolák, tudományos intézmények és közgyűjtemények így, a polgárosodás tudományos igényeire válaszolva kibontakozó budapesti együtteseinek — és általában az országban szétszórt értelmiségi energiák munkájának akár egészében, akár szakmánként való összefogásában vagy irányításában, befolyásolásában így lesz nagy és a korszak folyamán egyre növekvő, bár korántsem közvetlen és tudatos, inkább közvetett és spontán szerepük a tudomány egyes hivatásos vagy amatőr művelőit egyénileg összefogó tudományos egyesületeknek és az ezeknek tekintélyben élén álló, székhelyét ugyanúgy, mint e társulatok is, természetszerűen ugyancsak Budapesten tartó Akadémiának. Nem új jelenség ez: találkozhattunk vele már az előző korszakról szólva is — ám ugyanez a folyamat a városegyesítés után jóval nagyobb mértékben és erővel folytatódik. S egyre inkább erősödni láthatjuk azt az ugyancsak már előzőleg megfigyelt és most már változhatatlannak tűnő jelenséget, hogy a központi és a tudományosságot a legmagasabb hazai szinten művelő, gyakorlatilag már ekkor is fővárosi intézmények bázisán kialakult budapesti értelmiség természetesen Budapest körül szervezi meg egy-egy egész, a differenciálódás során most önállósuló szakterület országos tudományos társadalmi szervezetét is. 1896-ban Budapesten már 13 tudományos egyesület tartja székhelyét: közülük öt ugyan még a városegyesítés előtt megalakult, de korszakunkban már olyan népes és jelentős szakterületek egyesületei csatlakoznak hozzájuk, mint a Budapesti Philológiai Társaság (1874), az Országos Régészeti és Embertani Társulat (1878), a Magyar Jogászegylet (1879), a Magyarországi Néprajzi Társaság (1885), a Mathematikai és Physikai Társulat (1892). Tagjaik száma a millenniumra eléri a 15 ezret: legnépesebbek a természettudósok, a mérnökök és a történészek egyletei, az első közel 8, a másik kettő mintegy 2—3 ezer taggal. Ezekhez járul 1896-ig a 8 orvosi egylet is; köztük több ugyancsak már a városegyesítés után alakult, mint az Országos Közegészségügyi Egylet (1886), vagy az orvostudomány differenciálódásának megfelelően létrejött szakegyletek: a fül- és gégeorvosok, a fogászok és a balneológusok mind a kilencvenes évekre megalakult egyletei. Pontosan kikülöníteni ezeknek az egyesületeknek a létszámából a budapesti lakosokat, külön kutatásokat igényelne; a matematikusoknál tudjuk, hogy alakulásukkor 350 tagjukból 160 volt budapesti. Az egyleti vezetőségek legjelentősebb, az egylet tevékenységében folyamatosan részt vevő tagjai azonban éppen úgy, mint az egyletek által fenntartott és a szakterület tudományos színvonalát kifejező folyóiratok szerkesztői, már mindig fővárosiak, ami az itteni szélesebi) kutatási és könnyebb érintkezési lehetőségek folytán a folyóiratok és az egyletek profiljának és egész tevékenységének meghatározásában is egyre nagyobb szerepet fog biztosítani - az esetek legnagyobb részében így valóban a magasabb színvonalat is képviselő — budapesti-