Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

mostanság oly nagy hódolattal övezett kormány kérte tőle. S ezt különös ékességgel bizonyít-Az első hattá annak a toborzásnak a története, amelyet a kormány az első honvédzászlóaljak létrehozása honvéd- érdekében május 16-án hirdetett meg. T'ireto-iím néhány nappal azután ugyanis, hogy a kormány elutasította Petőfiéknek és Telekiéknek az önálló magyar fegyveres erők megteremtésére vonatkozó javaslatait, egyszerre olyan hírek árasztották el Pestet, amelyek kétségtelenné tették, hogy Horvátországban és a szerblakta Délvidéken — a magyar forradalom szűkkeblű nemzetiségi politikájának hála — lázas magyarellenes szervezkedés folyik s ez rövidesen a magyar forradalom ellen irányuló fegyveres támadást eredményezhet. S hogy e mögött a szervezkedés mögött a háttérben maga az udvar húzódik meg, azt Batthyányék éppúgy nem voltak képesek átlátni, amint ekkor még egyébként sem láttak át az udvar által köréjük font hálón, de hogy a horvátországi és a délvidéki mozgalmak önmagukban mindenképpen ellenforradalmi jellegűek s ezért semmi esetre sem nézhetőek ölbe tett kézzel, azt ők is tökéletesen megértették. Ennek következtében határozta el hát most a kormány mégis tíz — egyenkint ezer főnyi — honvédzászlóalj felállítását, s ezeknek a zászlóaljaknak a soraiba hirdetett toborzást május 16-án azzal, hogy a tíz zászlóalj közül kettőt — az 1. és a 2. számút — Pesten kell megszervezni a testvér-városok és a környező megyék önként jelentkező lakóiból. S ami mármost ezt a két zászlóaljat illeti: megalakításuk hírét akkora lelkesedés fogadta, hogy június 5-re már mindkettőnek a létszáma betelt. És a lelkesedés korántsem csak a környező megyékben volt nagy, hanem magában Pest városában is — olyannyira, hogy a két zászlóalj legénységének legalább a felét egymaga Pest városa szolgáltatta. Csakhogy ami általánosságban jellemezte a pestieket, az éppen nem jellemezte a pesti polgárságot: az önkéntesek közé sok százan állottak be értelmiségiek (kivált márciusi fiatalok), igen sokan iratkoztak fel azután gyári munkások és céhlegények (akikre ösztönzően hathatott a május 22-i városi közgyűlés egyik határozata is, amely kimondotta, hogy ha három évi szolgálatuk leteltével hazatérnek, remekpróba és díjfizetés nélkül mesterlevelet fognak kapni) s még ezeknél is többen csaptak fel a kenyértelenség rémével küszködő alkalmi munkások tömegéből, de százával fogtak fegyvert a helybeli zsidók fiatalabbjai is (akik a forradalom ügyét az előző hetekben elszenvedett pofonok ellenére változatlanul a maguk ügyének tekintették), tősgyökeres polgárfiak viszont csak elvétve akadtak a jelentkezők között.40 Az állam S hasonló fogadtatásban részesült a kormány néhány nappal később közzétett államkölcsönpénzügyi felhívása is (amelynek a sikerétől nagymértékben függött a honvédsereg felszereléséhez és az felsegélyezése önálló magyar bankjegyek kibocsátásához szükséges anyagi fedezet létre jövetele). A május 22-i pesti közgyűlés például úgy határozott, hogy az állam felsegélyezése céljából 200 ezer forintot — vagyis a folyó 1847—48-i közigazgatási évben a város lakóinak összességére háruló 223 517 forint 54 krajcárnyi adótehernél nem sokkal kisebb összeget — fog kipréselni a helybeli adózókból a következő évi adó előlegeként, ténylegesen azonban ennek az összegnek alig több mint harmadrészét sikerült beszedni november l-ig, a következő közigazgatási év kezdetéig. A budai közgyűlés pedig először mindössze 4 ezer forintnyi alamizsnát ajánlott meg a kormánynak, s ajánlatát utóbb mégis felemelte ugyan 50 ezer forintra, az adófizetőktől azonban itt is ,,igen késedelmesen s kisebb őszietekben" tudták csak behajtani ezt a pénzt. Igaz viszont, hogy az államkasszába ezeken a városi hatóságok által befizetett kölcsönökön kívül befolytak olyan kölcsönök és adományok is, amelyeket magánszemélyek és -testületek ajánlottak fel, s ezek között nem csekély áldozatkészségről tanúskodók is akadtak. A jobbmódú pesti kereskedők soraiban például többen is kerülköztek, akik ötszáz és ezer forint közötti felajánlásokat tettek. De már a pesti céhbeli mesterek közül mindössze öt — többrendbeli ingatlannal is rendelkező — dúsgazdag ember szánta el magát száz forintosnál nagyobb kölcsönre. Holott ötszáz-hatszáz forintos kölcsönökre a Radikal Kör sokkal szerényebb jövedelmű értelmiségi tagjai közül sem egy vállalkozott. Ámbár ez az öt céhbeli mester voltaképpen még így is dicséretet érdemel, hiszen más osztályos társaik még ennyire sem erőltették meg magukat. Amit különösen jól mutat, hogy Budán a magánosok felajánlásainak együttes összege sem tett ki többet 10 222 forint 45V2 krajcárnál,

alatta maradt tehát még az óbudai zsidók által templomi ezüstjeiken kívül — beküldött 14 270 forintos összegnek is. (Holott az óbudai zsidók száma tizedakkora sem volt, mint Buda lakóié, s ha számításba vesszük, hogy az 544 óbudai zsidó családfő közül nem kevesebb mint 203 egyszerű munkásként dolgozott a helybeli kékfestőüzemekben, akkor még azt a gyanút is el kell hárítanunk magunktól, hogy az óbudai zsidókat netalán mind felvetette a pénz.)41