Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

konkrétan ráébresztve a munkást arra, hogy munkájára a tőkésnek mennyire szüksége van. Ennek a kettős és egyre világosabb felismerésnek és a nyomán kibontakozó öntudatosodásnak sodrában fognak kibontakozni immár a kilencvenes éveknek nagy sztrájkjai is. 1890 május—júniusában a budapesti szabósegédek, a sütők, az ágynemű- és paplankészítők, a Weiss-féle újpesti bőrgyár, a Flóra Gyertyagyár, az Újpesti Jutagyár, a szobafestők, a kádársegédek, az ácssegédek egymást váltó és egymással sokban párhuzamos mozgalmáról hallhatunk; csupán május legvégén, tehát egyetlen időpontban Budapesten 38 műhelyben és 3 gépgyárban egy időben sztrájkol 256 bútorasztalos, 657 épületlakatos, 154 malom- és gépipari munkás: összesen 1067-en. Részint a munkaidő csökkentését, részint béremelést, a túlórák bérének szabályozását követelik, a pékek azonban már a munkaközvetítés átvételét is felvetik. Mindezek a hirtelenül és egyszerre kirobbant mozgalmak valamilyen eredményt elérnek, néha csak részlegeset, néha teljeset is. A párt megalakulása és kibontakozó szervező munkája nyomán megszaporodnak a mozgalmak, és céljaik is tisztázódnak. 1891 elején a Rossemann és Kühnemann-féle gép- és reszelőgyár munkásai lépnek sztrájkba: fűtött munkahelyet és a kényszerű állásidőkre előleg fizetését kérve. Hathetes sztrájkjuk, mely alatt az igazgatóság sehol sem talált sztrájktörőkre, végül sikeresnek bizonyult. 1892 végén a budapesti gipszszobrászok, valamint a mintakészítők tízheti sztrájk után kivívják a 8 órás munkaidőt. 1893 elején a budapesti Fegyveres Gépgyár másfél ezer munkása lép sztrájkba a munkarend szabályozása, mérsékelt béremelés és legfeljebb 10 órás munkaidő biztosítása végett. A télvíz idején óvatlanul megkezdett sztrájk, hatalmas méretei ellenére, egy hét alatt összeomlik; tapasztalatainak nyilván része lesz abban, hogy 1895-re a vas- és fémmunkások I. országos kongresszusa ellenállási pénztár alakítását határozza el. 1894 őszén a budapesti asztalosmunkások lépnek sztrájkba a 9 órás munkaidő, napibér-minimum, saját szakegyleti munkaközvetítés, a bizalmi férfiak rendszerének elismerése és a május 1-i munkaszünet érdekében. A 4 ezer asztalosra kiterjedő másfél havi sztrájk azonban a munkások vereségével végződött, de elhúzódásában és hosszas kitartásában a szakma jól megszervezett sztrájkpénztárának már nagy szerepe lesz; le is csap rájuk a belügyminisztérium. 1895 februárjában a kőfaragók kezdenek sztrájkba. 260 ember nyolcheti szerszámletétele részleges eredménnyel jár, bár a mesterek kartellba lépnek és olasz kőfaragókat is hoznak a sztrájk letörésére. Tavasszal a budapesti tímárok öthetes sztrájkja kezdődik: a Machlupgyár munkásainak sztrájkjába az egész város bőrmunkássága bekapcsolódik, ám a béremelést nem kapják meg, mert a gyár külföldről hozatott sztrájktörőket. Május végén 1900 bádogos háromhetes sztrájkja, ha nem éri is el a munkaidő csökkenését, de 15% béremelést sikerül kiharcolnia. Mindkettőt megkapják viszont a szűcsök, és sikeres lesz a sütők 14 napos sztrájkja is. November végén az egész város, sőt az ország is megérzi 2500 nyomdász közel háromhetes sztrájkját. Az eredmény azonban jelentéktelen: a művezetők és a kis nyomdatulajdonosok a nyomdagépek működését a lapok terjedelmének csökkentése mellett sikerrel fenn tudták tartani. De 1895 meghozza az ország első közalkalmazotti sztrájkját, melyet a postaaltisztek és szolgák indítanak túlterhelésükre és alacsony fizetésükre hivatkozva. Ezer ember háromnapos sztrájkja a javítás ígérete után szűnik majd meg. A városfejlődés a városegyesítéssel befejeződő korszakát a munkásmozgalomban 1896 augusztusában az újpesti jutagyári munkások sztrájkja zárja be; a sztrájkoló 1100 munkás közül 900 a nő, akik 11 órás munkaidőt, vasárnapi munkaszünetet és némi béremelést követelnek. Öt hét után az igazgatóság enged, de a munkát gyanútlanul felvevő munkásokkal szemben megszegi ígéretét, sőt írásos megállapodás hiányára hivatkozva végül orcátlanul le is tagadja azt. 240. Munkásgyűlés a Nemzeti Keri ben 1895. július ,A folyamat, melynek során a magyar mun-19-én kásosztály így létrehozta szocialista pártját,