Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

A budapesti szervezkedés kibontakozása követelése; helyére elsősorban a mozgalom békés útjának hangoztatása lép. Ez azonban természetszerűleg még mindig nem oldhatja meg a munkásság problémáit, éppúgy, mint belső ellentéteit sem; a vezetőség ilyen politikájával szemben a nyolcvanas évek elején balról részint anarchista töltésű, részint az osztrák radikális szociáldemokráciához közelálló — az évtized vége felé pedig jobbról kifejezetten nacionalista színezetű („nemzeti demokrácia") munkásszervezkedések is indulnak. A zűrzavarból a mozgalom 1889-től a megalakuló II. Internacionálé útmutatása nyomán az osztrák szociáldemokrata párt segítségével kezd kibontakozni. így kerülhet sor - nagyszabású szervező munka eredményeképpen 1890 legvégén az immár minőségileg is új, alapjaiban már önálló marxista munkáspárt megteremtéséért indított harc döntő lépésére: az Általános Munkáspárt felveszi a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevet. Ami a párt útjának olyan elvi osztályharcos és internacionalista irányba történő átállítását is jelentette, mely a párt új programja szerint a termelőeszközök köztulajdonba vételével a kizsákmányolás megszüntetését tűzi ki politikai tevékenységének céljául, és e tevékenység keretében elveinek megvalósíthatása érdekében harcot hirdet a korlátlan egyesülési és gyülekezési jog, teljes sajtószabadság és — a parlamentarizmus értékét illetően minden illúzió nélkül ugyan az általános titkos és közvetlen választói jog érdekében is. Egyszersmind a program azt is kimondja, hogy a párt a termelés társadalmasítását tartván végcéljának, polgári pártokkal nem léphet még választójogi szövetségbe sem. Jóllehet a párt útjának 1890. évi fordulata mind a magyarországi, mind a budapesti munkásmozgalom történetében ilyen módon döntő jelentőségű fordulópontot jelent, a mozgalomnak ettől kezdve gyorsuló fellendülése és kiterjedése ellenére a taktikai ellentétek egyelőre a párton belül sem szűnnek meg. A hagyományosan kialakult, továbbra is — bár természetesen korántsem tisztán, hanem sok más követelést is összeötvözve — létező két fő erővonal: a politikai radikális és az inkább gazdasági kérdéseket előtérbe helyező, kompromisszumos hajlamú irányok harca még évekig gátolja, ill. legalábbis lelassítja a helyes elvi alap továbbépítését. Az 1889 óta működő új, radikális irányú vezetésnek ui. ezúttal a vezetésből egyelőre kiszorított régi betegpénztári funkcionáriusok — politikailag, láttuk, nagyon is mérsékelt irányú — táborából támad erős, az ellentéteket pártszakadásig élező ellenzéke. Pártszakadást, majd 1894-ben végbement újabb, de a szervezetben is visszatükröződő frakcióharcokat végleg csak 1896-ra lezáró egyesülés után, korszakunk végére így fognak kialakulni a párt végleges, sajátos politikai profiljának első vonásai. Mert az 1891 és 1896 közötti hat esztendő kiélezett belső küzdelmeiben végül egyik frakciónak sem sikerült a vezetést kezébe ragadnia. A kilencvenes évek közepe nemcsak a polgári politikában vagy Budapest várospolitikájában jelenti egy új s a fejlődés megváltozott viszonyait észlelni képes nemzedék előtérbe lépését; hasonló jelenségnek lehetünk tanúi a munkásmozgalomban is. Az 1896-os kongresszus eredményeként a kilencvenes évek második felére az immár a szocialista tömegpárt megalakulásáért folytatott harcban, a munkásmozgalom a radikálisok jobbszárnyából s a mérsékeltek balszárnyából alakult vezetésébe is új generáció fog belépni, mely e harcokban semleges álláspontot képviselve, túllépve e régi típusú ellentéteken, a következő periódusban már túlsúlyrajutva, ortodox-marxista alapon alakítja ki a párt reformokra hajló gyakorlatát. Olyan fejlődés ez, mely alapjában véve nem meglepő módon együtt halad a polgári társadalom struktúrájának Budapesten akkor már lezajlott kibontakozásával — egyszersmind annak mintegy tagadásaként is. Nem véletlen, hogy erövid emlékeztető áttekintés végén ha a polgári társadalom kapcsán is ismét Budapestre értünk vissza. Mert mindabban, ami e kb. húsz év alatt az így országos hatókörűvé váló magyarországi munkásmozgalmat, pártját és ennek sajátos 237. Munkásgyűlés 1890. mellett rendőrtiszt ül) május 1-én (a szónok