Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

mazó tényleges bevételek erősítették. Budapest ún. községi alapjának (ami gyakorlatilag a város saját háztartását jelentette, és amivel szemben az egyéb közigazgatási alapok keretében folytatott, korunkban végig deficites gazdálkodás 1895-ig még nem játszott jelentősebb szerepet) rendes és rendkívüli bevételei korszakunkban az 1874. évi 15 millió 784 ezer koronáról 1895-ig 26 millió 882 ezer koronára emelkedtek; az összes bevétel pedig (ideszámítva tehát már az egyes ingatlanok értékesítéséből, kölcsönpénzekből, tőkeforgalomból és az átfutó forgalomból származó bevételeket is) 16 millió 557 ezer koronáról 54 millió 604 ezer koronára. Ezen belül az ún. rendes és rendkívüli bevételek keretében míg 1873-ban Budapest bevételeinek legnagyobb hányadát, 35%-át az ún. közjogi és közigazgatási bevételek és ezeken belül is négy adónem adta ki: elsősorban az egész korszakon át változatlanul 25%-os községi pótadó (a bevételek kb. 20%-ával), s egyenként kb. további 5 5%-kal a házbérkrajcár (a házbér különadója), a különböző bonyolult rendszerekben szedett fogyasztási adópótlék és a kövezetvám — addig csak 1890-ig is ezeknek aránya a rendes és rendkívüli bevételekben 50%,-ra nőtt. Végig csupán kb. 5%-ot tesz ki a főváros haszonvételi jogai után szedett illetékek és bérletek: helypénz,partbér, álláspénz stb bevétele. Igen nagyra nőttek ellenben a főváros ingatlanaiból, köztük felerészben a saját házainak bérbeadásából származó jövedelmek: 2,8%-ról 10,6%-ra. A községi üzemekből (1873-ban vízmű, vágóhíd és fürdők) eredő jövedelem 9,52%,-ról 1890-re 15%-ra emelkedik. A városi rendszeres bevételek korszakunkon végig mintegy 85 —86%-át kitevő, mindössze néhány elemből álló csoportjának súlypontja tehát - ugyanúgy, mint 1873 előtt is, sőt egyre növekvő mértékben az adókon nyugodott; ám mellettük már növekvő és jelentős szerephez kezdett jutni a város saját ingatlanaiból, ill. közszolgáltatásaiból származó jövedelem. Az ezeken kívüli bevételi források között pedig elsősorban (és kivált 1880-tól kezdve) a kölcsönök játszanak egyre nagyobb szerepet. Budapest háztartásának kiadásai ugyanis a fővárosi lét ez első, közel negyedszázada alatt nem csekély emelkedést mutatnak. Budapest ún. községi alapjának rendes és rendkívüli kiadásai az 1874. évi 12 millió 856 ezer koronáról 1895-ig 27 millió 62 ezer koronára fognak felnőni. Az összes kiadás pedig - ideértve most már az ingatlanok eladásából, kölcsönpénzekből, a tőkeforgalomból és az átfutó pénzekből előállott kiadásokat is ugyanannyi idő alatt 13 millió 606 ezer koronáról 53 millió 464 ezer koronára fog emelkedni. Ezen belül azonban (ugyancsak 1874 és 1895 között) a rendes kiadások szerkezete, eltérően a bevételekétől, már bizonyos változást is mutat. A főbb kiadási tételek közül a közigazgatási személyzet fizetésének és nyugdíjának részesedése 12,56%-ról 15%-ra nő; változatlan marad viszont, kb. 5% körül a közegészségügyi kiadások aránya (benne a döntő hányad a vízvezeték, a csatornázás és a szemételhordás, ill. utcatisztítás költsége - a kórházi ápolási költségeket nem itt számolják el). Jelentősen emolk^dik azonban, 13-ról 16%-ra az iskolaépítés költségeinek részesedése. Végül kétségtelen, hogy csökken az útfenntartásra és világításra, valamint igen jelentősen a kölcsönök (és főleg a tőkék) törlesztésére vagy kamataik fizetésére fordított összegek aránya: 23%-ról 11,5%,-ra. A kiadások összetételének alakulását bemutató kép tanúsága szerint tehát a .személyügyi kiadásokon túl a város kiadásainak közel 50%-át végig az egész korszakon az alapvető infrastrukturális beruházásokra, ill. az ilyen jellegű tevékenység folyamatos fenntartására fordította. Olyan beruházásokra tehát, melyeknek jelentősége a városfejlődés szempontjából vitán felül áll, jövedelmezőségük azonban kimutathatóan csupán csekély, amortizációjuk pedig lassú. így, az ilyen irányú kiadások növekedésével együtt nőttek nagyra a városi vagyonállag jelentősebb hasznot nem hajtó és csak lassan megtérülő elemei, ami a várost előbb-utóbb természetszerűen kölcsönök felvételére kellett hogy szorítsa. A városok, emlékezhetünk, már 1873 előtt is többször voltak kénytelenek kölcsönökhöz folyamodni: az egyesített főváros Buda 1859. évi 2 millió forintos sorshúzásos és Pest 1870-ben felvett 3, majd 1871. évi 5 millió forintos kölcsöne után a törlesztéseket leszámítva, Budapest mintegy 18 millió koronás adóssággal indult el útján; ehhez még közel 2 millió koronának megfelelő, magántőkéseknél jelentkező tartozás is csatlakozott. A városfejlődés szorítása alatt 1880-ra azonban a főváros már ismét új, ezúttal 6 millió forintos, tehát 12 milliós koronás törlesztéses kölcsön, 1885 és 1890 között pedig kisebb részletekben további 5 millió koronának megfelelő összegű függő kölcsön felvételére kényszerült. A javuló gazdasági helyzet azután, mely a városban a nyolcvanas évek közepétől ismét fellendítette a vállalkozást, elsősorban az építkezést, és megnövelte a városba irányuló bevándorlást, a további kommunális beruházások igényének növekedésén túl, a városnak is megnövelte részben hitelét, részint vállalkozó kedvét. Az 1885-ös és 1896-os kiállítások közé eső konjunkturális időszak — a város egyik pénzügyi vezetője a kort később ,,a főváros pénzügyi virágkorának, de egyúttal a kevésbé takarékos gazdálkodás korának" nevezte el — a főváros gazdálkodásán is érezteti hatását: 1890-ben a várost már egy 25 millió forintos, azaz 50 millió koronás kölcsön felvételére csábítva. Ebből