Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

Petőfi és Vasvári körül tömörülő zöme most is változatlanul azon a véleményen volt, hogy a baloldalnak távol kell tartania magát a munkások mozgalmaitól és csak akkor lesz szabad a munkástömegek élére állnia, amikor az ellenforradalom nyílt támadásba lendül majd Magyarország ellen, amikor tehát a baloldalnak a munkástömegeket már nem is a polgárság, hanem a munkásságot és a polgárságot egyaránt fenyegető ellenforradalom ellenében kell majd harcba vezetnie. S teljes tétlenségre magát a baloldal eközben sem kárhoztatta éppen, tevékenysége azonban egyelőre nagyjából abban merült ki, hogy sajtójában újra meg újra felhívta a figyelmet az ellenforradalom majdani támadásának veszélyére. Hanem hogy ez az önmérséklet különösebben hatásos volt volna, azt egyáltalán nem állíthatni: a polgárság ennek ellenére továbbra is csak gyanakvással tekintett a radikálisokra, s minél hangosabban figyelmeztettek az ellen forradalmi veszélyre, annál ferdébb szemmel kezdtek rájuk nézni a liberális nemesség mérvadó köreinek kormányon lévő képviselői is, akik Magyarország polgári átalakítását egyedül a Habsburgok egyetértésével képzelték keresztülvihetőnek, s akik ezért az ellenforradalmi veszélynek még az emlegetését is oktalanságnak ítélték. A sikertelenségnek pedig az lett a következménye, hogy amint április elején némileg elhatárolódtak Petőfiéktől azok a márciusi fiatalok, akik egyelőre maguk sem eszméltek rá az ellenforradalmi veszélyre, úgy most, május elején elhatárolódtak tőlük — a másik oldalon — azok is, akik elégtelennek érezték a meddő hírlapi agitációt. S a munkástömegekkel ezek a szenvedélyesebbek sem léptek ugyan érintkezésbe, annyit azonban ezek már megengedhetőnek tartottak, hogy Május máso- május 7-től fogva sorozatos utcai tüntetéseket rendezzenek egyes Pesten élő s részben kormánydik hetének hivatalokba is beférkőzött ellenforradalmárok ellen, május 10-én pedig macskazenével tiszteljék macskazenri m mimar Lederer tábornokot is, aki a Batthvánv-kormány hivatalba lépése után sem távozott CS TOIU07ÏÏ ili

/ -nyaik főliadparancsnoki tisztségéből, utasításokat azonban továbbra is csak Bécsből volt hajlandó elfogadni. S a május 10-i macskazene azután óriási kavarodást idézett elő Pesten. Lederer ugyanis katonáival szétverette a szállása elé vonult tüntető tömeget, ez a nyíltan ellenforradalmi lépés pedig most már cselekvésre bírta Petőfit és Vasvárit, sőt a liberális nemesi politikusoknak egy az ellenforradalmi veszélyre egyszerre szintén rádöbbenő s ennek jóvoltából most ugyancsak radikális álláspontra helyezkedő kisebb csoportját is, amelynek élén a forradalom előtt Ellenzéki, azóta pedig Radikal Körnek nevezett pesti liberális klub elnöke, Teleki László gróf állott. Petőfiék és Telekiek tehát nyilvános gyűléseken heves támadásokat intéztek a kormány ellen; mint amely — még mindig nem figyelvén fel az ellenforradalom szervezkedésére — elsősorban felelős a történtekért, s követelték a császári hadseregtől független magyar fegyveres erők haladéktalan megszervezését, valamint a kormány tevékenységének szigorú ellenőrzésére hivatott népképviseleti országgyűlés mielőbbi összehívását. A kormány viszont — bár Lederer 11-én alattomban Bécsbe menekült s ezzel maga is igazolta a radikális álláspont jogosultságát — a május 10-én történtekben is csupán egyszeri kilengést 14. Lederer katonáinak vérengzése a budai Szent György piacon 1848. május 10-én. Fametszet, 1848