Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

teszik különféle, a városfejlődésbe nagyban bekapcsolódott nagytőkés vállalkozásokkal, így mindenekelőtt az ingatlanspekulációt döntően irányítani képes közúti vasutakkal. Ehrlielmek a Közúti, Hűvösnek a Városi Villamos, Radoczának a BUR vasút (s emellett a gáztársaság) áll a háta mögött, azonkívül érdekeltségeik vannak a kisemberek korrumpálására különösen alkalmas helyi hitelszövetkezetekben és kisebb takarékpénztárakban - mint ahogy az egész rendszert a kormány intenciói szerint összefogó és irányító vezér, a kor várospolitikájának egyik legjellegzetesebb és legnagystílűbb alakja, Heltai Ferenc is a város gázellátását kezében tartó hatalmas monopé)lium embere. Az említett csoport politikai súlyát az adja meg, hogy a bázisát jelentő VI VII—VIII. kerület együtt csaknem a közgyűlés felét adja 162 képviselőjével, és mivel a többi kerület több helyi frakcióra oszlott, közgyűlési képviselőik közül is mindig akadtak alkalmi vagy állandó szövetségesei. így e csoport uralma s rajta keresztül a kormánypárt városházi befolyása szilárdnak látszott. Hiszen a klikk közgyűlési képviselőiből álló, a törzsfőnökök által irányított kerületi értekezletek adják az utasításokat a kerület a 45-ös bizottságban ülő közgyűlési tagjainak, részint az 1200 virilis közül a nekik legmegfelelőbbek jelölésére, részint a fővárosi állások betöltésénél a nekik megfelelő jelöltek támogatására éppúgy, mint az egyes közgyűlési tárgyak ügyében való állásfoglalásra. Es ha az így kialakult, profiljukat még nem a város, hanem az országos politika igényei által meghatározott közgyűlési csoportosulások időnként szembefordulnak is a kormány országos politikájának bizonyos elemeivel (pl. 1878-ban — bár úgy véljük, inkább a takarékos polgárnak az efféle költséges kalandokkal szembeni gyanakvása folytán csatlakoznak Somogy megyének a boszniai okkupáció kapcsán a kormányt vád alá helyezni kívánó köriratához stb.), a közgyűlés és a kormány viszonyában végül is alapvetően az összhang uralkodik. Alapja pedig ennek a jómódú polgárnak a nagybirtok és a nagytőke szövetségét kifejező kormánypártba vetett azon bizalma, melyet - akár a kispolgárság esetében is láthatóan—a gazdasági tevékenységet előmozdító, s általában is a szilárd, stabil kormánypolitikára irányuló messzemenő igény határoz meg. Az összhang teljessége legtökéletesebben a kilencven éves Kossuth Lajost díszpolgárrá választó határozatban tükröződik, amelyben a közgyűlés megtalálja a módját, hogy egyazon mondaton belül „lelkesült éljenzéssel" rója le a törhetetlen hűség és legbensőbb szeretet adóját Ferenc József iránt is. Kossuth Lajos halálakor azután a nagy halott végtisztességének a kormány által Ferenc József egyenes kívánságára nem vállalható lebonyolítását a ravasz Wekerle ügyesen átadja (mert nyugodtan átadhatja) az efféle, országos népszerűséget is biztosító szívességtételt készséggel vállaló, ám Ferenc Józsefet és Kossuth Lajost oly szépen egymás mellé helyezni képes fővárosnak. Ebbe, az érdekek kölcsönös összefonódásán és respektusán alapuló, kölcsönös anyagi és politikai előnyökkel összetartott, ám a virilizmus önmagát túlélt volta ós a lakosság növekvő közönye folytán egyre válságosabbnak mutatkozó várospolitikai idillbe fognak a várospolitika válságának harmadik jeleként az adott politikai szervezet által meg nem emészthetően, abban váratlan zavart támasztva, korszakunk legvégén, a millennium előtti években megjelenni a főváros történetének első, immár sajátosan fővárosi politikai kérdésekre felelő pártalakulásai. Hátuk mögött a gyorsan növekvő létszámú, tömegeikben immár erejüket is megérző, és saját társadalmi igényeiknek s tevékenységi körüknek megfelelően a nagypolgári és hagyományosan országos politikai irányok szerint alakult várospolitikával szakító kispolgári rétegekkel és sajátosan városházi politikát követelve. A sort a Terézváros kispolgárai nyitják meg 1894-ben, egy Vázsonyi Vilmos nevű fiatal, de politikai szereplése révén már ismert ügyvéd vezetése alatt létrehozva a Községi Demokrata Párt első szervezeteit. Közel egy időben jön létre az I. kerületi „szabad polgárok" lényegében hasonló bázisú szervezkedése, Kassics Péter vezetése alatt. Mindkét alakulás további útja azonban már döntően az 1896 után nyíló új korszakban fog kibontakozni, e korszak várospolitikájának történetét befolyásolva. Ezek után, ebben az összefüggésben nem lesz meglepő az, ha a főváros várospolitikájának irányítói a merev elutasítás álláspontjára fognak helyezkedni az elővárosi övezet egyes alakuló telepeinek Budapesthez csatolását célzó első javaslatokkal szemben és még a székesfővárossá nyilvánításnak a nagyvárosi fejlődés újabb nagyszabású perspektíváját feltáró eufórikus hangulatában is. Amikor ugyanis alig két hónappal a székesfővárosi rangemelést elrendelő királyi rendelet után a belügyminisztérium választ kér a fővárostól Pest megyének Újpest, Kispest, Erzsébetfalva és Kossuthfalva Budapesttel való egyesítését ajánló felterjesztését illetőleg, a közgyűlés a jogügyi bizottság és a Tanács pozitív javaslatát a csatolás során előálló, a fővárost terhelő költségek nagyságára hivatkozva elutasítja. Amiben ha akár az itt eszközlendő infrastrukturális beruházások nagyságát, akár a főváros anyagi helyzetét tekintve, objektíve igaza volt is lehetetlen nem megérezni az aggodalmat e telepek már akkor is túlnyomórészt szegény tömegeinek a főváros politikai életébe — ha egyelőre gyakorlatilag akár csak kirekesztettekként is — való bevonását illetőleg. Olyan aggodalomként, mely másfél évtized múltán is visszatérve Nagy-Budapest akkori tervének megvalósítását is elég erős lesz megakadályozni.