Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
5. A TÁRSADALOM TÜKÖRKÉPEI Az életmód a £ Ami az életmódot illeti: a polgári társadalom szerkezetének ilyen kiterjedése szükségképpen lakásviszo- j£r e gy U tt a polgári társadalomra jellemző immár urbánus életmód általánossá, uralkodóvá nyo tü-re en yáj^g^val — annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Az életmódnak ilyen átalakulása maga is kettős, ellentmondásos folyamat, mely pontosan tükrözi a társadalom ellentmondásos voltát: egyrészt az egyén számára megvannak a maga kétségtelen előnyei, másrészt ugyanakkor jelentősen hozzájárul annak elidegenedéséhez is. A modern nagyváros urbánus életmódja megszünteti az egyén - és kivált az újonnan városlakóvá vált bevándorló — számára az őt természethez, társadalomhoz és munkához kötő hagyományos, évezredes viszonyokat. A városlakó megszűnik önellátó lenni, többé nem sajátjában, vagy legalábbis nem kevesed magával együtt lakik, és teljesen egyértelműen alkalmazottá válik, méghozzá az esetek többségében a falusi alkalmazotti viszony stabilitása és emberközelsége nélkül nemegyszer úgy, hogy még munkájának értelmével, mechanizmusával is csak később jön tisztába. A város népességszámának korszakunkra hatalmas növekedése mögött ezt a rossz hatást is meg kell látnunk, mikor a változásnak a beköltöző életmódjára kiható előnyeit hangsúlyozzuk: a bár kedvezőtlenül túlnyújtva, de rögzített munkaidőt, s az urbanizáció olyan előnyeit, mint a szilárdabb építésű ház, a lassan bár, de terjedő folyóvízellátás, a kanalizálás, az új típusú, tágabb körű emberi kapcsolatok létrejöttének lehetősége, mely az egyén helyzetét és jogait is tisztázza. És általában az ingergazdag városi környezetet, mely ha lassan és egyenetlenül is, de csak kifejleszti a városi ember jellegzetes vonásait: gyorsabb reflexeit, tágabb perspektíváját és végül magasabb igényeit. De velük, a városi életmód e döntően pozitív oldalaival szemben a városi életmód elidegenítő elemeit már csak azért is meg kell látnunk, mert csak így tudjuk végül is megérteni az e nagyváros nyújtotta, a falusi ember számára — részben a kulturális szférában nyújtott - ismeretlen, bár objektíve többnyire még meglehetősen kétes értékű és sokáig így is kezelt örömöknek valódi funkcióját az elidegenedés feloldásában vagy legalább kezdeti csökkentésében, a város humanizálásában — és csak így fogjuk tudni felismerni majd következő korszakunkra a polgári életmód válságjeleivel együtt ennek az egyensúlynak megcsúszását is. A nagyvárosi életmód ilyen konkrét előnyei és hátrányai, valamint arányuk jelentősége az egyén vagy az egyes osztályok vagy rétegek életében az élet számtalan területén vizsgálhatók: kutatásuk még meglehetősen elhanyagolt terület. Legvilágosabban egyelőre a tágabban vett lakásviszonyok vonatkozásában mutatkoznak meg, hiszen a lakás az egyén mindennapjainak nemcsak kerete, hanem életmódjának mintegy komplex meghatározója és mutatója is ideértve (amennyiben ilyenről meghatározott társadalmi rétegek esetén egyáltalán beszélhetünk) még a társadalmi presztízst is, amelynek kifejezése az illető számára lakásával is kötelező volt. Budapest korabeli lakásviszonyainak részletes ábrázolásába itt nem bocsátkozhatunk, de kétségtelen, hogy az a társadalom rétegeződését többé-kevésbé pontosan követi, mintegy hitelesítve is a struktúra más alapokon megrajzolt képét. A fentiekben polgárinak minősített elemek lakásai elsősorban a város belső területének utcáiban, többemeletes, folyóvízzel, gázvilágítással már ellátott, szolid építésű, többé-kevésbé díszes homlokzatú bérházakban találhatók -a szerényebb 3 szobától a vagyonosabbak 6- 7 szobás lakásáig terjedő nagyságban. Az 1881. évi statisztikai felvétel egyértelműen a Belvárosban, az V. kerületnek hozzá csatlakozó, mintegy az Újépületig terjedő, valamint a VI. és a VIII. kerületnek a Nagykörúton belüli részén mutatja a 4- és többszobás lakások legnagyobb arányát — ebből a 6 és több szoba felett a régi nagypolgárság, a modern nagyburzsoázia és az arisztokrácia, a 4 — 6 szobában a polgári középrétegek vagyonosabb felének lakásait. A középréteg szerényebb elemeire jellemző 3-szobás lakások 10%-on felüli hányadával elsősorban ugyancsak ezekben a városnegyedekben találkozunk, de ezenkívül már a II. kerület belterületén, a VII. kerületnek a Körúton belüli részén is, a 10%-ot majdnem elérő részesedésével pedig az I. kerület belső területén s a VI. kerület a Körút és a Liget közötti negyedében. Ezeken kívül azonban 1881-ben éppúgy, mint 1891-ben a főváros lakásállományának többi részében már csak 1- és 2-szobás lakásokat találunk, mégpedig a kültelkeken és a VIII. kerület déli peremén elsősorban (átlag kb. 80%-ban) 1-szobás lakásokat — de még a belterületen is ezek a túlnyomók, csak átlagarányuk kisebb: 58,43%,. A 2-szobás lakások beltelki alacsony — aránya már csak 20—21, de a kültelki arány még ennél is rosszabb: 13—15%, elég egyenletesen megoszolva a kerületek között. A lakás elemei: az előszoba, szalon-nappali, háló, ebédlő, dolgozó, gyermekszoba a polgári életmódnak végül is egyes funkcióit reprezentálják, de a funkciók mindegyikének különkülön önálló teljes térbeli elkülönítésére csak a lakások és a családok igen kis hányadánál kerülhetett sor, mint láttuk is: a család vagyoni viszonyaitól és (ettől nem is mindig függő) társadalmi helyzetétől együttesen meghatározva. A polgári családok túlnyomó részénél e funkciók a kisebb lakás kereteiben térben összeolvadtak: a lehetőségig következetesen elkülönítve talán csak a hálószoba maradt. A 2-szobás lakásban azonban gyakorlatilag az ebédlő
