Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

ipart, amennyiben az még régi útján járva továbbra is a hagyományos, magasabb jövedelmet biztosítani elsősorban képes árutermeléssel kísérletezett már gyáriparilag is előállított vagy előállít ható termékek esetén is. Ezt a tanulságot igen jól igazolja a közlekedési önállók (fuvarosok és bérkocsisok) vagyoni rétegeződésének alakulása is - éppen a 800, de főleg az 1000 korona jövedelem feletti kategóriák harminc év alatt nagyarányú létszámnövekedésével. Fuvarosok és bérkocsisok: két olyan foglalkozás, melyeknél a forgalom és a népességszám növekedése biztosítja az állandó, sőt növekvő foglalkoztatást és a növekvő jövedelmet. Persze a közlekedésnek ezek csak periférikus területei, de a nagytőke itt sem vagy csak kevéssé jelentkezett konkurrensként. A közúti vasúti közlekedés ugyanis az egy- vagy kétfogatúra nézve eleve sem jelentett konkurrenciát, a városon belüli teherszállításban pedig sem a vasút, sem egyes tőkeerős fuvarozási nagyvállalatok nem szorították ki a kisebb-nagyobb egyéni fuvarosok vállalkozását — sőt, az igények megosztott kielégítésével a kis- és a nagyvállalkozók tevékenysége a főváros szállításában igen jól kiegészítette egymást. A táblázat elemzésének harmadik következtetése ezek után szinte magától adódik: kereskedelemben, közlekedésben és iparban egyaránt — szemben a közepes jövedelmi kategóriák bizonytalan fejlődésével — a legmagasabb jövedelmű kategóriákban már igen erős növekedést tapasztalunk. A növekedés a 10 ezer korona feletti jövedelmeknél a legerőteljesebb. Jellemző viszont, hogy a növekedésben itt az ipar lép előtérbe, a kereskedelem növekedése számszerűleg és aránylag egyaránt már csekélyebb, a közlekedés meg már csak aránylag jelentős: a vasút és a közúti tömegszállítás nyomasztó versenye ebben a kategóriában válik érezhetővé. A nagypolgárság felé mutató fejlődésben korszakunk végére az egyén számára már az ipari tevékenység fogja a legnagyobb lehetőségeket biztosítani, ha — mint azt már láthattuk - útja ennek során szükségképpen vállalkozásának részvénytársasággá alakításához kell is hogy vezessen. Természetesen az adóköteles jövedelem alapján felállított fenti kategóriák nem tükrözik az adózók vagyoni viszonyainak teljességét. Az adócsaláson kívül átmeneti adómentességek stb. lehetőségei a fenti képet inkább csak arányaiban, mintsem abszolút értékeiben teszik hitelessé. Már csak azért is, mert kivált a közepes és magasabb vagyoni kategóriákban a jövedelmi adó alapjául szolgáló tevékenység mellett az adózók jó része már ingatlantulajdonos is: a tulajdonképpeni foglalkozásából származó jövedelménél lényegesen nagyobb házbérjövedelmet sejtető házbéradc>t is fizet — ami itt ebben a statisztikában természetszerűen nem szerepel. Amennyiben pedig valamelyikük a IV. osztályú kereseti adó alá eső, tehát fix fizetésből származó jövedelemmel is rendelkezik — ami elsősorban az összehasonlításba ugyan be nem vont, de a III. osztályú jövedelmi adózók 1893— 95-ben összesen 24 650 főnyi tömegének mintegy 12%-át: 2616 személyt kitevő szabadfoglalkozású értelmiségi és hivatalnok réteg esetén jelentős —, a tényleges vagyoni helyzet képe kétségtelenül még kedvezőbbre fordul. E kategóriák esetleges elmozdulása 100—200 koronával felfelé, lényegesen mégsem változtatja meg a rétegeződós belső arányait: a struktúra polarizáltságát az esetleges fix fizetésesek bevonása nem fogja jelentősen tompítani, sőt, ellenkezőleg: az alacsony fizetésű alkalmazottak nagyobb aránya révén még inkább fokozni fogja. Azzal a fejlődés egészére még kedvezőtlenebb (de később még más oldalról is bizonyítható) felismeréssel egészítve ki a képet, hogy a középrétegeket kialakító úton korszakunk végére az alkalmazotti helyzet a klasszikusan polgári, ám — mint láthattuk — erősen korlátozódó útnál: a gazdaságilag önálló vállalkozó útjánál már éppenséggel szélesebb lehetőségeket kínál. A választó jogosultak csoportjának további elemzése éppen ezt fogja különös hangsúllyal Az alkalmamegmutatni. A nagytőke erőteljes vezető szerepét ui. immár nemcsak passzívan, az önálló ipari zotii rétegek és kereskedelmi egzisztenciák emelkedésének korlátozásában érvényesíti, hanem aktívan is: er

ősódése azáltal, hogy a polgárság kereteit, a nagytőke kibontakozása által megteremtett, egyre erőteljesebben attól függő, a lakosság közvetlen igényeinek alakulásával kapcsolatban már csak kevéssé vagy csak részben és akkor is csak áttételesen álló rétegekkel kezdi feltölteni. Azt a szerepet, amit a legnagyobb adófizetők között — mint láttuk — a hagyományos vagyonalapú elemek arányának csökkenése után a szabadfoglalkozású értelmiségiek csoportja kezd betölteni, a képviselőválasztásra jogosultak között most a hivatalnokság kezdi játszani. A hivatalnokok létszáma a vizsgált öt kerület választói között 18 év alatt több mint két és félszeresére, 3169-ről 8300-ra, arányuk 28%-ről 37%-ra nőtt. De tulajdonképpen ideszámítható még az értelmiségiek közé soroltak jelentős hányada is: általában a pedagógusok, valamint a mérnökök egy része is (összesen ezer főnyi csoport), s az alkalmazott értelmiség, soraiban ugyancsak erősen megnőtt arányban az 1881-ben még csak elég szegényesen, mindössze 56, mostanra azonban már 151 személlyel képviselt sajtóval, irodalommal, könyvkiadással. A tulajdonképpeni szabadfoglalkozású értelmiség itt már csak kisebb hányadot jelent: orvosok, ügyvédek, gyógyszerészek tartoznak ide, összesen azonban ők is több mint 1100 főre felnőtt csoporttal. Mindezek figyelembevételével negyedik tanulságként már nem alaptalanul mondhatjuk ki, hogy korszakunk végére a budapesti társadalomnak anyagi helyzetét illetően polgárként tekinthető elemének legalább 28 433