Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
3. POLGÁROK ÉS KISPOLGÁROK A budapesti társadalom vagyonilag a legnagyobb adófizetőké alatt elhelyezkedő igen széles A választórétegének, immár a város tulajdonképpeni, a szó legtágabb értelmében vett polgárságának objek- ^^f^. tív keretét — a polgári lét határait megállapító egykorú társadalmi és politikai felfogásnak a i a ^ u iása megfelelően — magunk is, mint már az előző periódus vizsgálatánál is tettük, továbbra is az országgyűlési képviselő-választói jogosultság határaival láttuk megjelölhetőnek. Annál is inkább, mert jellemzően a polgári társadalom kiteljesedésének korszakára, az 1848. évi V. te.-ben meghatározott és a városegyesítésig egyedül a zsidó emancipáció által bővített választói jogosultságot a már korszakunkban, egy évvel a városegyesítés után újrafogalmazó 1874. évi XXXIII. tc. az újrafogalmazás során nem véletlenül már nyersebben, de pontosabban ugyanúgy az adó által kifejezett vagyoni kategóriákra építette rá, amint a virilizmus alapjává is az adófizetést tette meg. A régi, a választóképesség meghatározásában azonban már csökkent szerepű kategóriáknak is (a városokban legalább három, házadó alá eső lakrészből álló ház, ill. földadóval 16 forint tiszta jövedelem után megrótt föld birtoklása -falun az 1/4 úrbéri telek, ill. az ennek megfelelő összeggel adózó földbirtok bírása) az adóösszeggel való kifejezésén túlmenően, a fenti ismérvek alapján már nem jogosítható személyek (általában háztulajdonosok és földbirtokosok, kereskedők, gyárosok, városi köztük tehát a budapesti kézművesek) körénél ugyancsak az adóösszeget: minimálisan évi 105 forintjövedelem adóját állította követelményül; csak a falusi kézművesek esetén elégedve meg egyszerűen egy segéd után fizetendő jövedelmi adóval. Aki még e kategóriákba sem sorolható be, I. osztályú jövedelmi adóra kötelezett 105 forintnyi jövedelem esetén lesz választójogosulttá. Az alkalmazottak esetén ugyancsak az adó a meghatározó elem: II. osztályú jövedelmi adó alá eső jövedelmekből — melyek közé sorolta az adótörvény és valamennyi novellája az ipari munkabérből származó jövedelmeket — 700, közalkalmazottak esetén azonban már 500 forint évi jövedelem is választóképességet biztosít. A sajátosan értelmiségi foglalkozások (ideszámítva ezúttal is a gazdatisztekét) választó jogosultságának jövedelemre való tekintet nélkül tovább biztosítása inkább már csak gesztus (hiszen ezek jövedelme a legalább évi 500 forintot többnyire amúgy is elérte) Nagyon is reális azonban a ,,gazdái hatalom alatti" személyek a választásból való kizárásának fenntartása, bár e kategóriát már csak a „kereskedő- és iparostanoncok, valamint a köz- és magánszolgálatban álló szolgák és cselédek" alkotják általában a munkás már nem. Ugyanakkor az 1848-ban a személyhez kötve még vagyoni feltételek híján is meghagyott régi nemesi vagy polgárjogon alapuló választójogosultságot a törvény már csak azoknál ismerte el, akik 1848 és 1872 között bizonyíthatóan felvétették magukat a választók névjegyzékébe. Budapesten az ilyenek száma már csak csekély lehetett, hiszen emlékezhetünk — már 1872-ben is az egész városban csupán 325 volt a régi jog alapján választók száma ebből is 62 Óbudán. A választójogosultságnak, végül is a polgárként való elismerésnek 1913-ig, gyakorlatilag tehát korszakunk végéig hatályban maradt feltételei az újrafogalmazás időpontjában országosan kétségtelenül csökkentették a választójogosultak számát. 1870 még 890 ezernyi választójából 188l-re csak 821 ezer maradt: az össznépesség 6,7%-a helyett csak 5,9%. A vagyoni előfeltételek újrafogalmazása Budapest viszonylatában a választójogosult vagyoni alap pontosításán túl csökkentő hatást már nem gyakorolt legfeljebb a választó jogosultak létszámának további növekedési ütemét lassíthatta. A fővárosban azonban 1872 összesen mintegy 16 ezer választója helyett 1881-ben így is már 20 ezer választó jogosultat írnak össze, 1899-re pedig, gyakorlatilag korszakunk végére, ez a szám már megkétszereződik. Budapest a legtágabb értelemben vett polgárságának létszáma azonban a városi népesség számának növekedését sem 1881-ben, sem 1899-re még nem volt képes túlszárnyalni: az 1870. évi népességszámhoz képest 1880-ra 31, 1900-ra pedig 160%-kai megnőtt városban a választójogosultak száma csak 27, ill. 145%-kai emelkedett. Ez a szám bár arányaiban nézve a városnak önmagának is csak lassan erősödő polgárosodására, a polgári színvonalú egzisztenciák arányának csak lassú növekedésére utal, nagy abszolút számaival azt is jelzi, hogy Magyarországon belül Budapest a polgári fejlődésnek még így is egyre erősbödő mértékben vált bázisává. Mert ha Budapest népességszámán belül a képviselőválasztók aránya 1872-től 1881-en át 1899-ig 5,9%,-ról 5,7%-ra, majd mintegy 5,5%-ra csökkent is — s a népességszám 1896 és 1900 közötti nagy megnövekedésével már nem tudván lépést tartani, 1900-ra 5,5% marad, Budapest választójogosultjainak Magyarországon belüli aránya az 1870. évi 8, s az 1881. évi 14%0-ről a századfordulóra még így is 23%0 -re emelkedik. Növekedésének gyorsuló üteme, ós bár a városon belül csökkenő, de országos viszonylatban megnövekvő arányai ellenére is: végeredményben a polgároknak még az ilyen viszonylag szerény cenzusú választójogosultsággal meghatározott köre is a város lakosságának korszakunkon végig csak igen kis hányadára terjedt ki. E hányadnak azonban legalább csökkenése megáll akkor, ha 1881 20 348 és 1899 39 337 budapesti választójogosultját csak a város 20
