Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

főleg váltóleszámítolási, előlegüzleti, betétüzleti üzletágakra és jelzálogüzletekre. Már új alapszabályaik is az általános nagy forgalmi bank üzletkörének igényeit fogalmazzák meg, s tevékenységükben általában eleve szabad kezet igyekeznek biztosítani maguknak. A profilok e szándékos tisztázatlansága jól mutatkozik meg abban, hogy a nyolcvanas évektől a bankok is rátérnek takarékbetétek gyűjtésére, míg ugyanakkor a takarékpénztárak jelzálogkölcsönök nyújtásában vállalnak egyre nagyobb részt, sőt közülük egyesek pénz- és váltóüzletbe is belebocsátkoznak, melyektől pedig a régebbi takarékpénztárak még távol tartják magukat. Az üzletágak ilyetén kiterjesztésének során erősebben ugyan még csak korszakunk végén egyre szembetűnőbbé válik a bankok — s elsősorban egyes különösen nagy tőkeerejű budapesti bankok — behatolása Magyarország és közvetlenül Budapest nagyiparába is. Es míg e folyamat egyrészről az e bankokban oly igen erősen képviselt budapesti nagytőkéseken keresztül a város újabb térhódítását jelzi Magyarország gazdaságában, ugyanakkor a bankoktól kiinduló budapesti ipari alapítások révén jelentősen kihat magának a városnak továbbfejlődésére is. Olyan folyamatként, melynek részletesebb kibontását a következőkben, a főváros gyáriparáról szólva fogjuk megkísérelni. Mindent összefoglalva, korszakunk vége a budapesti hitelintézeteket olyan helyzetben találja, melyben azok már a nyolcvanas évek óta ismét alkalmasak nemcsak a hazai gazdasági éiet Budapesten összpontosult és sajátlagosan Budapest gazdasági életével összefonódott, attól irányított szektorai (pl. terménykereskedelem, élelmiszeripar stb.)hitelügyi vonatkozású igényeinek kielégítésére, hanem immár arra is, hogy a kilencvenes évek elejétől megindítsák saját önálló terjeszkedésüket is az ország gazdaságában. Részint közvetett terjeszkedés ez: a vidéki hitelügyi szervek szélesebb hálózatának befolyásuk alá vonásával, részint (elsősorban az ipar területén) közvetlen: vállalatok tulajdonosaivá is válva. Ez a fejlődés azonban már nem jelenti az 1873 vagy pontosabban 1867 előtti viszonyok egyszerű restaurációját: nemcsak a terjeszkedés új, a finánctőkére jellemző formái miatt, hanem — s a mi szempontunkból ez a döntő — azért sem, mert e terjeszkedés mögött már nemcsak a szűkebben budapesti gazdasági életnek e hitelintézetekbe ömlő tőkefelhalmozása áll. Jól érzi ezt meg Wahrmann Mór, mikor 1882-ben több részvényes nevében aggályainak ad hangot a Kereskedelmi Bankban érezhető új irányzattal szemben, amelyet az alig hét éve Kohner Zsigmond által odahozott s akkor a bank élére állított fiatal Lánczy Leó képvisel, s mely kezd túllépni a kereskedelmi tőke által nyújtott lehetőségek körén. S ahogy Lánczy programja hangsúlyozza is a pesti piac ,,a nemzetközi relációk gondos ápolásával az egyetemes európai pénz-centrálék szerves rendszerébe" való beillesztésének fontosságát — a főváros fejlődésének e szakaszában a budapesti hitelügy mindegyik jelentős szerve már a külföldi tőke behatolásának is közvetítőjévé, hitelügyi vonatkozásban Magyarországon gyakorlatilag egyetlen közvetítőjévé válik. S ha e behatolásban alapjában nem kell is többet látnunk a tőkés világgazdasági kapcsolatok kiépülésének törvényszerű velejárójánál, kétségtelen, 136-137. Budapest, nagy bankemberei és vállalkozói: Kobner Zsigmond és Klóh István