Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

egyre szorosabban a Monarchia piacához kapcsolódik. A kilencvenes évek elején Magyarország­nak Németország után már Szerbia a legnagyobb külkereskedelmi partnere főleg behozatalban, ugyanekkor a román gabonaimport is egy év alatt másfélszázezer métermázsáról több mint félmillióra nő. Korszakunk végén sokszor még a Balkán német és angol exportját is budapesti cégek közvetítik, nemegyszer még Brailán keresztül, tehát tengeri forgalomban is — ugyanúgy, amint a bosnyák és szerb szilvakereskedelem a termelőtől közvetlenül Fiúméba vagy Triesztbe irányuló exportja is budapesti cégek kezében van. A balkáni kereskedelem volumenének „növe­kedése 1889 óta állandó, s azt tanúsítja, hogy továbbfejlődésre képes, és hogy ez az a tér, melyen a magyar kereskedelem és ipar másutt szenvedett veszteségeiért kárpótlást találhat" — írja 1893-ban nem csekélv elégtétellel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara. Ezek után világos, hogy a Vaskapu hajózásának fokozott biztosítása is mennyire a főváros balkáni terménykeres­kedelmét szolgálja, hiszen - mint a kereskedők meg is mondják - számukra létkérdés, hogy a Balkán exportjának Budapest felé mutató irányát megőrizzék és ne engedjék annak a tengeri kikötők felé való nagyobb méretű elfordulását. Míg Budapest kereskedelme ilyenformán a Balkán agrártermékeinek egyik legnagyobb felvá­sárlójává (és feldolgozójává, valamint továbbközvetítőjévé) vált, ugyanakkor megindította akcióját abban az irányban is, hogy a Balkánt és ezen át a Közel-Keletet a magyar iparcikkek­nek biztos piacává változtassa. Ahogyan a balkáni termények magához vonzásának igazi hasz­nát már a város malom- és általában élemiszeripara biztosította számára, ugyanígy balkáni iparcikk-exportjában is elsősorban Budapest iparára támaszkodik. Ez a körülmény azonban a balkáni iparcikk-exportnak történetét már a budapesti gyáripar tárgyalásához kapcsolja hozzá; mi is ott fogunk beszélni róla. A kereslte- A fentiekből már enélkül is kétségtelen, hogy Budapest kereskedelme s továbbra is kivált delem terménykereskedelme —• valóban minden vonatkozásban nemcsak hogy a magyarországi keres­arszírednek fedelem veze tő tényezője maradt, de helyzetét meg is erősítette. Bár a budapesti kereskedelem Csökkenése az ország kereskedelmében való elhelyezkedését és súlyát kis- és nagykereskedelem adatainak szétválaszthatatlansága folytán pontosan lemérni nem tudjuk, azt az egy adatot mégis jellem­zőnek találhatjuk, hogy mikor korszakunk legvégén, 1897-ben, a Kereskedelmi Múzeum kiadja kiviteli címtárát, ebben az ország 585 terményexporttal foglalkozó cége közül 142, kereken 25% budapesti. De egy pillantás a jegyzékre megmutatja a budapesti és a vidéki cégek legna­gyobb része közötti nagy minőségi különbséget is: a budapesti cégek túlnyomórészt egész árucsoportokat tartanak kezükben, a vidékiek egy-egy cikkre specializálódnak, mintegy így is érzékeltetve, hogy jó részük e nagy budapesti cégeknek csupán mintegy ügynöke. Amit a budapesti tőzsde urainak befolyását ismerve nem is kell túlzottnak tartanunk. A budapesti terménykereskedelemnek ilyen hatalmas kiterjeszkedése, s benne a balkáni áruk, kivált a gabona, ilyen növekvő jelentőséghez jutása párosulva a gabonaárak süllyedé­sével — korszakunk végére már felszínre hozza a konfliktust, amelynek lehetősége valójában már korábban is ott lappangott: terménykereskedők és termelők, elsősorban nagy- és közép­birtokosok - ahogy végül sokkal szebben nevezték: „agráriusok" és „merkantilek" — vitáját. Terjed a vád: a börzén összebeszélnek, lenyomják a „papiros búza" mobilizálásával a gabona jegyzéseit, és amikor az áru már a kereskedők kezén van, megint összebeszélnek, és ugyanannak a „papiros búzá"-nak segítségével felhajtják az árakat. A birtokosság éigy érzi: a tőzsde kivált­képpen a határidőüzleten keresztül — hatalmas nyereséget szed be az ő rovására, arról nem is beszélve, hogy ha a malmoknak menő balkáni gabona vámmentessége megszűnnék, a hazai gabona ára bizonnyal emelkednék. A harc a kilencvenes évek elején megindult, csakhamar a határidőüzletnek, sőt — német mintára — már az egész tőzsdei intézménynek is megszüntetését vagy legalábbis erős megrendszabályozását követelve. Hová tűntek már azok az idők, mikor a duhaj bácskai földesúr mint Krúdy feljegyezte — cigánybandájával utazott fel Pestre, hogy a tőzsde ablakai alatt muzsikáltasson hálából a magas gabonaárakért, vagy mikor még az OMGE is teljes erővel a tőzsdebíróság jogainak fenntartása mellett szállt síkra? ! A század végén a budapesti terménykereskedelem már a támadások pergőtüzében áll, még ha önmagában ez a támadás nem sokat árt is. Az őrlési forgalom, az ipari feldolgozásra vámmentesen behoz­ható balkáni gabona megvámolása ui. még nem rendíti meg a város kereskedelmét — aminthogy a tőzsde összeomlása magának a nagybirtoknak sem állt érdekében. Jelentősebb — bár távo­labbi kihatásaiban — az, hogy az ennek során kibontakozó kampánynak egyik alkotóelemeként megindult ideológiává alakulásának útján a városellenesség is, mégpedig nemcsak a régi morális, hanem egyre inkább modernnek tűnő érvelésű gazdasági alapon is. Elősegítve azonban így annak az ellenszenvnek tudatosítását és megfogalmazását is, mely kereskedőinek révén Buda­pestre és ezen át az egész Magyarországra is kiterjedve a Balkánon már felhalmozódóban van. A fentiek világosan mutatják, hogy Budapest kereskedelme — ha maga a város már nem is lett nagyobb, minőségileg is más kereskedővárossá, mint korszakunk kezdetén volt korsza­kunk végére mégiscsak átalakult, továbbfejlődött. Befolyását elsősorban a tőzsdei intézmény és

Next

/
Oldalképek
Tartalom