Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896
Budapest A közlekedési háló-zat ilyen kiépülése elsősorban természetszerűen az őt legközvetlenebbül áruforgalma létrehívó igényt, a kereskedelmit volt alkalmas kielégíteni. Ha az előző korszakot Pest-Buda történetében, nem ok nélkül, a kereskedelem korának neveztük, melyben a testvérvárosok országos gazdasági (s részben már politikai) vezető szerepét is főleg az a körülmény biztosította, hogy minden hazai várost messze maguk mögé utasítva az ország legnagyobb árupiacává váltak, nem meglepő, ha e funkciójuk még korszakunkat is jellemzi ha ugyan már korántsem akkora súllyal, mint 1873 előtt. Am továbbra is mindenekelőtt a város korszakunkon át vasúton és hajón egyre bővebben áradó áruforgalmának egyre erősebb növekedésére támaszkodva. A korabeli statisztika számsorai világosan mutatják egyrészt e forgalom mennyiségileg valóban impozáns növekedését (az 1874. évi 19,26 millió métermázsáról 1896-ig 53,6 millió métermázsára) — másrészt ezen belül a kivitel előtérbe nyomulását. 1874 adatait 100-nak véve, 1896, ra a behozatal 267, de a kivitel 300-as értéket mutat. Időbeli fejlődését tekintve, e forgalom fejlődése nem volt egyenletes ütemű. A már az 1869. évi pénzválság után érezhető általános pangásból a forgalom még a hetvenes évek végéig sem tért teljesen magához, 1880-tól azonban már a forgalom korszakunk történetében legnagyobb arányú megnövekedése következik be. Az 1886. évi időleges túltermelési válság azonban a következő öt év átlagforgalmát (1888 igen jelentős kiugrása ellenére is) egészében jóformán megrögzíti az 1880-ig elért színvonalon. És bár 1890 után újabb, mennyiségileg minden eddiginél nagyobb méretű növekedés áll be, ez egyrészt arányaiban már nem éri el a nyolcvanas évek első felének növekedését, másrészt meghozza a behozatal és kivitel fejlődési ütemének szétválását; olyan jelenség ez, mely azonban nem szükségképpen a behozatalt igénylő helyi tényezők szokatlan gyengülését, hanem a kivitelt produkálók megerősödését jelenti. Mögötte — már itt feltételezhetően - Budapest időközben megnövekedett és kiszélesedett ipari termelése áll. A behozatal és a kivitel ugyanakkor a lakosság számához viszonyított alakulása azonban, mely végeredményben a növekedés egyenetlenségére, ám erejének változatlanságára mutat, a fejlődésnek még egy jellegzetes vonására is felhívja a figyelmet: arra ti., hogy a forgalom bármilyen nagyarányú növekedése ellenére is pusztán ezáltal Budapestnek korszakunkban nem kellett szükségképpen minőségileg is másfajta, nagyobb kereskedővárossá válnia, mint amilyen pl. 1865-ben volt. A város áruforgalmának főbb árucsoportok szerinti vizsgálata bizonyítja is ezt: Budapest áruforgalmának szerkezete korszakunkban végül is éppúgy nem változott lényegesen, mint ahogyan — s ezzel nyilvánvalóan összefüggésben is — a város korábbi empóriumjellege sem ment át valamely minőségi változáson. Korszakunkon végig mennyiségileg négy nagy behozatali tétele változatlanul a tüzelő (részint tűzifa, részint, s egyre nagyobb arányban kőszén), a gabona, az építőanyag (részint tégla, részint épületfa), végül pedig a vas- és acéláruk. Ezekhez, hozzájuk képest mennyiségileg jóval csekélyebb, értékben azonban mennyiségüknél sokkal jelentősebb elemként még az ún. kézműáruk (elsősorban a textíliák) csatlakoznak. Kivitelre ezek közül a behozatalhoz hasonló vagy legalábbis ezzel összemérhető nagy tételekben úgy látszik csak a kézműáruk, valamint a vas- és acéláruk kerülnek; ez világosan mutatja, hogy ezekben az árucikkekben a város országos elosztó szerepet tölt be. Gabona már csak ennél sokkal kisebb mértékben és már csak Nyugat felé kerül kivitelre; a behozott gabona ugyanis legnagyobb részben liszt, sör vagy szesz formájában távozik a városból, mint ahogy a vas és acél s a belőlük készült áruk mellett is egyre jelentősebb a gépkivitel — ami viszont a város iparának jelentőségére világít rá. Korszakunkon át nagyra növekszik ezenkívül Kőbánya sertésexportja, melynek (és az alapjául szolgáló egész itteni sertés-nagykereskedelemnek is) azonban majd a korszak legvégén a nagy kőbányai sertésvész véget fog vetni. A város áruforgalmának ezekkel a mind be-, mind (esetleg feldolgozva) kivitelre kerülő cikkeivel ellentétben a tüzelő- és az építőanyag is csak behozatali tételként jelentkezik; ezt gyakorlatilag teljes egészében maga a város használja fel. A budapesti Hogy ebből a hatalmasra növekedő forgalomból végül is mit bonyolított le a kereskedelem és kereskedelem mit közvetlenül — legalábbis a budapesti kereskedők kikapcsolásával — az árut előállító ipar, a ^kékben az ^ ma mar nen( ^ z lenne rekonstruálni. Némi és az áruforgalom fenti összképére immár a kereskedelem kontúrjait is rávetítő képet azonban erről is kaphatunk, megkísérelve felhasználni a korszak budapesti cégbejegyzéseinek tapasztalatait. Korszakunkban, tehát 1876 és 1895 között, Budapesten a bejegyzett a kisipar és kiskereskedelem üzletkörét meghaladó tevékenységű — cégek száma 2312-ről 6901-re emelkedett; közülük a ténylegesen működő cégek valószínű száma is 2050-ről 4970-re nőtt. A növekedés itt sem egyenes vonalú, egyenletes, hiszen 1890-ig a bejegyzésre került cégek legalább 20%-át már az első öt éven belül törölték, s 30%-uk tíz éven belül lekerült a cégjegyzékről. A tényleges növekedés során tehát a bejegyzett cégek állománya részben akár többször is kicserélődhet. A bejegyzések össz-számán belül a túlnyomó rész a kereskedelmi cégeké: számuk húsz év alatt 1656-ról 4188-ra nőtt: az összes cégjegyzések 1876. évi 78%-a, 1895-ben 60,7%-a ez. A folyamat időbeli alakulásának elemzése egyrészt világosan mutatja azt, hogy Budapest
