Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

nem valósítható meg, ,,míg a két város polgárainak magánviszonyai a kölcsönös érintkezés terén kereskedelmi és ipari, társadalmi tekintetben annyira össze vannak fonódva, hogy a budai Pesten és viszont a pesti Budán magát honosnak érezni nem fogja" — az országgyűlés nem honorálja ezeket az ellenvetéseket. A központi bizottság, mely a törvényjavaslat szövegét előkészíti, az országos központ, az egyesült főváros megvalósítását tartva a legsürgősebb feladatnak, határozottan kimondja, hogy az efféle vagyoni ellentéteket és az ebből adódó kérdéseket már az x egyesítés után

majd a megalakult budapesti törvényhatóságnak kell elintéznie. A legélesebb ellentét most is a virilizrous kérdésében alakult ki, melyben — ha mint láttuk, sokban ellentétes szempontoktól vezetve is — még az első bizottság is negatív álláspontot foglalt el és maga is nagyjából Gerlóezy javaslatának álláspontjára helyezkedett. Jellemző azonban, hogy azt már hozzátették, hogy ha a virüis szavazatot mellőzik, akkor nem ártana a választói cenzus felemelése, ha viszont a kormány ragaszkodik a virilizmus bevezetéséhez, ezt a rendszert a fővárosokban feltétlenül módosítani kell. Ezen a ponton valóban a kormány is hajlandó volt kompromisszumokra. Már a Belügyminisztérium által beterjesztett törvényjavaslatban két részre osztják az egyes választókerületek választópolgárságát. Az egyik rész a kerületre annak népességszáma szerint jutó közgyűlési helyek felének ötszörösét kitevő számú választóból áll, akik a kerületnek az adóösszeg nagysága szerint sorrendben vett legnagyobb állami adófizetői; ezek saját soraikból választják ki azokat, akik a kerületre jutó közgyűlési helyek felét be fogják tölteni. A helyek másik felének betöltéséről viszont a többi választók döntenek. Ez a rendszer, mely a javaslatThdé)Tíolása szerint ,,a közéleti érdeklődéssel nem bíró nagytőke" kiszorítását célozta a város vezetéséből, bizonyos lehetőséget adva a középpolgárság felsőbb rétegeinek, tulajdonképpen (bár igen nyers formában) annak az ún. l^imáiis^választási rendszernek

behoz

atalá

tjelentette

volna, mely a Monarchia osztrák felében, így Bécshen^islilT^rhüizásban voltTE rendszer ^váhisz43oiíát7 vagyoni viszonyaik, társadalmi állásuk szerint osztotta be I egyes, természetesen különböző létszámú csoportokba, „kúriákba", és a csoportoknak létszá[ muktól függetlenül kizárólag gazdasági, társadalmi, politikai súlyuk alapján megállapított számú képviselői pozíciót biztosított a városi képviselő-testületben. Ezt a javaslatot azonban mindhárom városiglutasíto

tta;

a pestiek pl. azzal érveltek, hogy ha a választás kerületil^ínten tÖrTénTk^s^gényelSb^kerületekből virilis alapon olyanok is bekerülhetnek, akik gazdag kerületben még csak közelébe sem jöhetnének a virilisek csoportjának. (Arról nem is szólva, hogy a pesti legnagyobb vagyonok birtokosai e kis lélekszámú Bel- és a még szintén kevéssé népes Lipótvárosban lakván, részesedésük e kerületek népességszámuknál fogvaszintén kis létszámú választó jogosult közönségében megfelelően még kisebb lett volna.) Erre a veszélyre a budaiak is rámutatnak, de ők elutasítják azt a másik lehetséges megoldást is, hogy a város összes nagy adófizetőjét vonják össze egy kategóriába és ezek válasszanak maguk közül; józanul látják ugyanis, hogy ebben a csoportban meg a szegény Buda lenne igen kevéssé képviselve. Az országgyűlés központi bizottsága ezek után végül is éppen ezt a javaslatot fogadja el, amitől a budaiak annyira féltek — és még ez a megoldás sem végleges. A törvényjavaslat végleges szövegébe ugyanis olyan megfogalmazás kerül, mely szerint a közgyűlés tagsági helyeinek felére a helyek számának hatszorosát kitevő létszámú, a legnagyobb adófizetőkből álló csoportból az egész választóközönség fog választani. És hogy a vagyon nyers érvényesülését továbbra is csökkentsék, átveszik azt a törvényhatóságokról szóló törvényben elfogadott formulát, mely szerint az értelmiségi képesítésű személyek adóját kívánságukra kétszeresen lehet számítani; ez a gazdag, de esetleg műveletlen kereskedő vagy iparos mellé a jómódú ügyvédnek, orvosnak, értelmiségi képzettségű és funkciójú szerényebb háztulajdonosnak is megadja a virilizmus választási és választ hatósági előjogát. A harmadik vitás kérdésben, a főispán Jielyzetének kérdésébenjugyancsak koinjorjmrnsszum született; miután a városok makacsul ellenállnak lïhhlïk, hogy élükre, mint a megyékben, a a belügyminiszter által javasolt és a khály által kmeyezett főispán kerüljön (ilyen 1848 előtt is csak a megyék élén állt, míg a városok ilyenTáJta főfelügyeletet főleg a városi viszonyok gazdasági vonatkozású szabályozására és felülvizsgálatára — esetenként kiküldött királyi biztosok látták el; innen a funkció szokatlansága a városi polgárság számára), ós még a legengedékenyebb pesti javaslat is azt ajánlja, hogy a főispánt a király a közgyűlés három jelöltje közül nevezze ki — ez a megfogalmazás kerül a központi bizottság javaslatába is. Az utolsó pillanatban azon\ ban ezt megfordítják: a király három jelöltje közül válassza ki a közgyűlés a főispánt, akit Budapest esetén főpolgármesternek fognak nevezni. Teljes eredményt érnek el viszont a városok a tisztviselők szavazati joga ellen vívott harcukban: a törvényjavaslat végül is a polgármesteren ós a tanácsnokokon kívül (kiknek számát az ügyosztályok számának megállapításával maga a közgyűlés határozza meg szabályrendeletben) csak hét fő tisztviselőnek biztosítja a közgyűlési helyet és szavazati jogot, Îeîîemzo viszont, hogy a polgárság a rendőrállamtól való minden félelme ellenére e tárgy alá-