Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

114. Pest város iskolaépítkezéseiből: az 1869 — 71-ben épült elemi népiskola a mai Szent István téren ismétlőiskolai hiányzáféltett leányaikat nem erkölcs- és illemrontó hatása IV.-be csupán 973 tanuló jár; az arány egy év múlva sem lesz jobb: az I. osztályba iratkozóknak ekkor a IV.-ig csak egyharmada jut el. Minden szempontból különösen hátrányos a helyzetük a lányoknak: az ő iskoláztatásuk még ezeken a számokon belül is a leginkább elhanyagolt. Különösen kedvezőtlen a helyzet az ismétlőiskolák, a más módon oktatásban nem részesülő 12 — 15 éves tankötelesek a népiskolai törvényben elrendelt heti 2 5 órás oktatásának vonatkozásában. A városegyesítés évében mindössze 3768 az ide beiratkozottak száma; e szám az év végére azonban 2250-re csökken — részben azért is, mert a tanulók közül sokan mesterlegényként felszabadulnak s így iskolalátogatási kötelezettségük megszűnik. Az ismétlőiskolások túlnyomó része ugyanis (1871 —72-ben az év végéig le nem morzsolódott tanulók kb. 80%-a) iparosinas. Lányok az ismétlőiskolákat is alig látogatják. Különösen jellemző, hogy már a kispolgári rétegek leányai is hiányzanak az ismétlőiskolából, holott a leányok továbbtanulása magasabb iskolákban ekkor még egyáltalán nem szokásos. A statisztika a leányok sát ,,a jobb osztályok" védekezésének tulajdonítja: gondosan nevelt, akarják napszámos- és munkásleányok, sőt még rosszabb elemek sának" kitenni. Mindezek ellenére kétségtelen, hogy a városegyesítés évére, főleg Pest város már valóban tiszteletre méltó erőfeszítésekkel elindult azon az úton, hogy az ország — legalábbis az alapfokú képzettséget tekintve — legképzettebb lakosságú városává is váljék. Ám a város nemcsak az elemi oktatás anyagi előfeltételeit teremti meg: jelentős mórtékben kezdi érvényesíteni saját, immár teljesen polgári koncepcióját az oktatás jellegének megállapításában is. Különösen jellegzetes Pest városnak a hitoktatás és az iskolák felekezeti jellegének vonatkozásában elfoglalt álláspontja. 1868 májusában a pesti közgyűlés kimondja, hogy a hitoktatásról a plébániáknak kell gondoskodniuk; a város nem kíván befolyni a hitoktató kinevezésébe, de a közpénztárból külön nem fizeti őket; végezzék a hitoktatást a segédlelkészek, akiknek különben egészében a plébánost terhelő illetményeihez a város kegyúrként amúgy is hozzájárul. December 12-én, már a népoktatási törvény szentesítése után, a közgyűlés azt is kimondja, hogy a városi elemi iskolákat ezentúl nem tekinti kifejezetten római katolikus felekezetű iskoláknak (amilyeneknek pedig — emlékezhetünk — még az ötvenes években is tekintették azokat), hiszen az őket adójukkal fenntartók között egyre több a más vallású. 1869. július 16-án a közgyűlés ezen az alapon szünteti be mindenféle felekezeti iskola városi segélyezését is, 1871. augusztus 2-án pedig azt is kimondja, hogy a vallásoktatást ellenőrizni kívánja. 1872. március 13-án e felügyelettel az időközben megalakított iskolaszókeket bízzák meg, ,,nehogy oly elvek taníttassanak, melyek az állami törvényekkel ellenkeznek". 1873 áprilisában a vallásoktatásban észlelt hiányosságok megszüntetésére a város egy szabályzatszerkesztő bizottságot is kiküld. Amellett tehát, hogy, mint láttuk, a város a reáliskolai oktatásban is teljes mértékben érvényesíteni tudta saját társadalmi igényeit, úgy most megkezdi az oktatás felett eddig őrködő egyházi befolyás lehető csökkentését is. Ugyancsak összhangban annak a liberális polgárságnak érdekeivel, mely az abszolutizmus évei alatt megteremtette az előfeltételeket a város vezetésének saját kezébe való átvételéhez, és amely a maga összességében valóban a magyar társadalom legkifejlettebben polgári, feudális előítéletektől leginkább mentes csoportját alkotta. A korszak sajátosan pest-budai kultúrájának a fentiekben bemutatott területein a polgári fejlődésnek a városi társadalomban természetszerűen különösen erős jegyei mellett már mindenütt ott látjuk egy a testvérvárosokban csendben végbemenő másik, a' polgárosodástól ugyancsak nem független folyamat, a kulturális magyarosodás nem kevésbé határozott, a társadalmi asszimilációt döntően befolyásoló ismérveit is. Némileg meglepően azután, hogy a népesség fejlődéséről szólva a testvérvárosok magyar nemzetiségének inkább viszonylagos stagnálását, mintsem rohamos gyarapodását láttuk — a polgári fejlődés folyamatának egészében tekintve azonban e jelenség többé-kevésbé még így is természetes. A pest-budai kultúra megmagyarosodása