Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

• A városokban azonban — s itt már elsősorban Pesten — a'differenciálódó városi funkcióknak és a városi társadalom sokféle rétegének megfelelően már ekkor megjelennek bizonyos szakiskolák is — ha még egyelőre csak kezdetleges formákban is. Működött ui. a belvárosi Zöldkert utcában, három szobában, egy kis létszámú, két évfolyamos, erősen katolikus egyházi színezetű királyi tanítóképző intézet, erős hangsúllyal az egyházi zene oktatásán; de szertárának már van kis villanygépe, légszivattyúja, iránytűje, barométere. Csak a hallgatók száma kevés: 1851-ben 16, s egy év múlva is csak 31. Ennél nagyobb jelentőségűek — főleg mert a lakosság legszorosabban vett anyagi igényeihez kapcsolódnak a már mindkét városban működő rajziskolák, melyek az iparossegédek és tanoncok rajzképzésével foglalkoznak. A pestinek 1851-ben 920, a budainak csak 232 növendéke van, jellemzően a két város hirtelen nagyra nőtt gazdasági különbözőségére. Pesten ezenkívül működik egy vasárnapi kereskedelmi iskola is, mely 110 növendéknek: kereskedő tanoncoknak és segédeknek, továbbá néhány iparos tanoncnak is kereskedelmi alapismereteket tanít. A lányoknak a városban hamarabb szükségessé váló nevelésével — hiszen itt hiányzanak a háztartáshoz kapcsolódó mezőgazdasági üzemágak, melyeknek irányítása a falusi gazdasszony munkájának jelentős részét teszi ki — 26 magán leánynevelő intézet foglalkozik. Nem annyira szabályos oktatási intézmények még ezek, mint inkább egy-egy vezetőnő s legfeljebb egy-két segédtanítónő körül kialakuló kisebb-nagyobb csoportok, ahol a leánykák már a városias háztartás igényeinek megfelelő házias tudnivalókban is oktatást nyernek. A következő évek a gazdasági fejlődéssel együtt fejlesztik a városok iskolaügyét is. Ebben döntő jelentőségű az 1855 tavaszán kiadott Tliun-féle iskolarendelet, mely kötelezővé tette a 6 — 12 éves gyermekek iskolába járását, továbbá pontosan meghatározta az elemi iskolák típusait és képesítő jogait is. A rendelkezés hatása nem maradt el: a következő években az elemi iskolákba beírt gyermekek száma a népességszám növekedésénél nagyobb arányban nőtt. Az 1859 — 60. tanévre csak Pesten a város 14 községi katolikus elemi iskolájába már 7545 gyermek járt (az 1850 — 51. évihez képest a többlet csak ezekben az iskolákban közel kétszeres); a többi felekezet iskolájába 3362, az immár 30 magániskolákba pedig 2395, összesen tehát 13 302 tanuló jár: másfélszerese a nyolc év előttinek. Különösen jellemző a magániskolák és növendékeik számának nagyfokú emelkedése : e tény mögött a közületi oktatás színvonalának, hatókörének megnövekedésével ellentétesen, erős hanyatlása áll. Mert már az iskolák elhelyezése is valóban szegényes: a város iskolái rozoga magánházakban bérelt lakrészekben vannak elhelyezve, három-négy párhuzamos osztály 6 — 8 tanteremben. A zsúfoltság a legjobb pedagógiai teljesítmény hatását is lerontja, és egy, különben a pedagógiai munkát javítani hivatott rendelkezés, mely a tanítókat az iskolát vezető főtanító állandó ellenőrzése alá helyezi, az abszolutizmus politikailag nyomott légkörében a kicsinyes politikai ellenőrzés korlátait is kiépíti a tanító munkája körül. A hiányosságai ellenére így is jelentősen kiterjedő népoktatás mellett e tíz évben a szak- és középfokú oktatásban is fejlődést látunk. Ami a szakoktatást illeti, Pesten a rajziskola növendékeinek száma is a másfélszeresére nőtt. A középfokú oktatásban azonban a fejlődés ennél sokkal jelentősebb, s részint mennyiségi ; legjelentősebb elemként a reformátusok (főleg a környék városba áramló magyarságából gyorsan gyarapodó felekezet, magával hozott erős kispolgárosodási tendenciákkal) 1859-ben nyitják meg gimnáziumukat a Széna (a mai Kálvin) téri templomuk háta mögött, egyaránt könnyen elérhetően a Ferenc-, a József- és a Belváros számára, ahol arányszámuk viszonylag kis sugarú körben a legnagyobb. Gimnáziumot, méghozzá államit kap már 1873 előtt a Lipótváros is. De legalább olyan jelentős a minőségi fejlődés is: új iskolatípusok születése. Az első így megszülető iskolatípus a már a reformkorban kialakított és most a Thun-féle A középfokú iskolareformmal már a középiskolai hálózat rendszerébe beillesztett háromosztályos alreálisko- oktatás új Iából kifejlesztett hatosztályos főreáliskola volt. Ha már az alreáhskola feladata a csupán a ^o^pusai céhes mesterek által képviselt színvonalnál magasabbfokú, már a gépi ipar első műhelyei által támasztott igényeknek is megfelelő gyakorlati ismeretek oktatása volt — műszaki vonatkozásban a teljes: politechnikumi, ill. műegyetemi szakképzés előfeltételeként az alreál tanulmányait már a főreáliskolában kellett továbbfolytatni. A kormány többszöri sürgetésére Pest városa 1854-ben el is határozta egy hatosztályos reáliskola felállítását, és ennek alsó három osztályát 1855 elején már meg is nyitotta. Ugyanebben az évben nyílik meg Budán, Petschnig által tervezett szép neogótikus épületében, a mai Toldy Ferenc gimnázium otthonában, a rossz anyagi helyzetű Buda városa számára állami költségen épített főreáliskola. Az érdeklődés az új iskolatípus iránt mindkét városban rendkívüli volt, jeleként a valóban meglevő társadalmi igényeknek. 1857-ben a pesti iskolának már át is kellett költöznie máig álló, Reáltanoda utcai épületébe, mert régi helyiségei szűkeknek bizonyultak. A tanítási nyelv itt 1860-ig német volt, és külföldi német volt a tanári kar jelentős része is. Megmagyarosodása után (mely a szülők megszavaztatása alapján történt) az iskola tekintélye tovább nő: zászlaját 1864-ben már maga 19* 291