Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

mázasára, formába öntésére épp ezekben az években igen alkalmasaknak bizonyultak. A siker persze még nem átütő: Pest-Buda proletariátusában — mint láttuk — még igen erős az urához személyi kapcsolatokkal kötő elem, a cselédréteg, erős a teljesen tanulatlan napszámosréteg s még a szakmunkásság között is sokakat fékez az egykori önállósulhatás reménye. De a kibontakozó gyáripar újfajta, személytelen fegyelme, s a gyáriparral és egymással konkurrálva a legény helyzetét nehezítő kézművesmesterek egyre kíméletlenebb bánásmódja a pest-budai|ipari munkásság egyre szélesebb rétegében támasztja fel a sajátos osztály alapon meginduló szervezkedés igényét. Annál ismerősebben, mivel az elmúlt, közeikét évtized tapasztalatai, az uralkodó osztály félelme minden ilyenfajta szervezkedéstől, megtaníthatták az ebben rejlő erőre. Nagy száma, erős szakmai differenciáltsága (mely minden szakma számára meg tudja fogalmazni követeléseit), viszonylagos — ha nagyon is viszonylagos ideológiai képzettsége és központi helyzete a meginduló szervezkedésben, a pest-budai proletariátusnak biztosítja mindazokat az előfeltételeket, melyeknek révén Pest-Buda egy induló magyarországi munkásmozgalomnak csakhamar központjává válhat. A munkásság Pedig a munkásság — mind a gyáripari, mind a kisipari munkásság — bármilyen irányú, de szervezkedése sajátosan munkásként történő szervezkedésével szemben már az abszolutizmus kormányzata is az abszolutiz- első perctől kezdve a legnagyobb gyanakvást tanúsította, amit indokolni látszott a testvérváromits idején m

^

politikailag — mint láttuk — általánosságban is kiváltképpen ,,rossz szelleme". Először a szervezkedés külföldről érkezhető tilos gondolatai előtt igyekeznek lezárni a határokat. Kezdetben Svájc gyanús; a hatóságok már 1850-ben nem engedélyezik egy budai szabólegény svájci tartózkodásának meghosszabbítását; egy Svájcból szocialista tevékenysége miatt kiutasított pesti nyerges iratait szigorúan átvizsgáltatják, 1853-ban pedig éppenséggel mindenféle munkásnak megtiltják az odautazást. 1851-ben szigorúan ellenőrzik a londoni világkiállításra kiküldött munkások útleveleit: forradalmi ügynökként figyeltetnek egy Párizsból hazatérő pesti szabót éppúgy, mint egy Pestre igyekvő bajor könyvkötősegédet, aki már Passauban is munkásegyletet akart alapítani. 1850-ben Bécsből a hatóságokat már központilag tájékoztatják az európai munkásmozgalom újabb fejleményeiről. 1851- 52-től szigorúan figyeltetik a külföldről postán vagy hajón érkező munkások útján beérkezhető szocialista röpiratokat. 1855-ben már minden külföldről hazatért mesterlegény megfigyelését rendelik el, a következő évben egy már nyugatról irányított állítólagos kommunista agitáció réme miatt éppenséggel minden gyári munkás és kézműveslegény) szemmel tartását is megkívánják. A hisztérikus légkör persze nem kedvez a munkásszervezkedéseknek: legyenek bár legártatlanabb és még a munkaadó által is pártolt egyesületek. Központi fekvésénél, egyre növekvő számú proletariátusánál fogva — melyből, mint láttuk, valóban többen kerültek kapcsolatba külföldi radikális egyesületekkel az abszolutizmus kormánya Pest munkásait különös aggodalommal tartotta szemmel. A munkásellenességen túl a bécsi kormány persze általában is gyanakvással figyel ez idő tájt minden egyesületet. 1851 végén minden egyletnek újból kellett kérelmeznie engedélyezését, s amelyik ezt nem kérte, automatikusan megszűntnek volt tekinthető. Ám, hogy még a betegsegélyző munkásegyletek likvidálása is lehetővé váljék, ezzel egy időben az 1851. évi már sokszor idézett iparrendtartás a munkások segélyezését ismét a régi céhtársládának a mesterek befolyása alatt álló kereteibe igyekszik beerőszakolni: mesterek vezetése és ellenőrzése alá helyezve még azt a legények által választható bizottmányt is, mely némi befolyást kap a társláda kezelésébe. Erre hivatkozva azután már megakadályozzák, hogy a budai ács-, 1852-ben pedig a budai kőfaragó- és kőműveslegények kölcsönös segélyegyletet alapíthassanak; a nyomdászok még 1848 előtt alapított hasonló egyletét meg 1853-ban egyenesen feloszlatják, félve attól, hogy a berlini szocialista Gutenberg-egylettel léphet kapcsolatba. Az óbudai és budai gyárak kartonnyomó és formavésnök munkásainak segélyegyletét is kétszeri elutasítás után, 1852-ben csak akkor engedélyezik, mikor a munkások kimutatják, hogy e szakmában nincsen céh és így nincsen társláda sem. Különben a munkások részéről kiinduló és a társládán túlmenő biztonságot igénylő biztosítási törekvéseket a hatóságok az egész korszakon végig lehetőleg a - nagyszámú — általános polgári-kispolgári betegsegélyző egyletekbe való beléptetéssel kívánják kielégíteni. 1855-re — mikor az ostromállapot megszüntetése újból aktuálissá teszi az egyletek kérdését — így Pesten már csak négy munkásegyletet tartanak nyilván, összesen kb. ezer taggal: a pincérekét, a hengermalmi munkások, a nős ácslegények és a kőműveslegények betegség- és temetkezési biztosító egyesületét. Hasonló egyesületek működnek Óbudán is: a hajógyár hat, különböző szakmák szerint tagolódó, összesen több mint 500 munkásra kiterjedő egyesületei, ezenkívül a tímárlegényeké és kartonnyomóké. A nem kifejezetten önsegélyre korlátozott pesti pincéregylet azonban már gyanús a rendőrségnek: részint mert „általában állást kell foglalni a dolgozó és szolgáló osztály egyesülései ellen", részint ,,mert az ilyen egylet munkás és munkaadó között viszályokat hozhat létre". Az egyletet ezekután csak a megindult, de 1860-ig elhúzódott bürokratikus huzavona menti meg a feloszlatástól. 1857-ben Prottmann pest-budai rendőrigazgató a kőmű-