Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

- mint Pest rámutat - „mi a sz. kir. városokban a fősúlyt nem a vagyon legmagasabb, sem a legalantibb fokára, hanem az értelmiségnek legnagyobb részét magába ölelő középosztályba helyezzük, annál is inkább, mert ez tanúsítja a közügyek iránt a legnagyobb érdekeltséget, ellenben a sz. kir. városi nagyvagyonú elem e tekintetben inkább közönyösséggel viseltetik". >i Nem kevésbé érzékenyen reagált mindkét város a törvényjavaslat szerint a főispánnak adandó széles jogkörre, kivált a városi vagyonkezelés döntő befolyásolását, másrészt bizonyos, végül is a közgyűlésben üléssel és szavazattal is bíró tisztviselői állások kinevezését lehetővé tevő jogaira. Pest különösen élesen utasította vissza azt, hogy a főmérnök, kinek „helytelen vagy éppen rosszakaratú működése mindenekfelett a jelenlegi fejlődési viszonyokban a városnál századokra kiható kárt okozhat", kinevezett tisztviselővé váljék. Végül mindkét város tiltakozott az ellen, hogy a közgyűlésen a törvényhatóság valamennyi tisztviselője (sőt a tiszteletbeliek is) felszólalási joggal bírjon: joggal — s kiváltképpen Pest vonatkozásában — hivatkozhattak a tisztikar nagy létszáma folytán így előálló helyzetek képtelenségére a hivatali ügymenet megakadásáról nem is beszélve. A tiltakozásban a két város egységes volt, jeleként annak, hogy Buda léptékei és viszonyai, ha mennyiségileg nem is, de minőségileg már azonosak voltak Pestéivel. Mindkét város értelmisége és középpolgársága egyszerre három tűz között is érezhette magát: az alighogy birtokba vett város feletti rendelkezés jogát most egyszerre akarja elvitatni tőle a nagytőke, s a még inkább feudális hagyományú kormányhatalom, mögöttük sompolyogva pedig az éppen ezek ellen fordulva radikalizálható kispolgár. A probléma helyes meglátása kétségtelenül dicséri ugyan e réteg ítélőképességét de a városok társadalmában meginduló nagy és reális gazdasági alapjánál fogva feltartóztathatatlan átalakulás ismeretében eleve világos, hogy e réteg számára már most is legfeljebb csak bizonyos kompromisszum lehetősége nyílik meg, s hogy „a szorgalmas iparos s a tanulmányozás útján szerzett ismeretei után élő művelt középosztály" későbbi szerepe a város irányításában e három irányú tendencia erősödésével már csak eljelentéktelenedhet. Egyelőre azonban e réteg aránylag nagy számánál és birtokolt pozícióinál fogva még nem hagyható figyelmen kívül. A klasszikus kapitalizmus politikai felépítményéhez tartozó játékszabályok szerint sem a kormány, ill. a mögötte elsősorban álló nagybirtokos réteg, sem a nagytőke e réteg nélkül vagy éppen ennek ellenére nem vállalkozhatott a testvérvárosok közvetlen irányítására. Márcsak azért sem, mert alapjában véve egyikük sem kívánta, hogy a törvényjavaslat által elég nyersen megteremtett helyi hatalmi pozícióikba valamikor esetleg a másik kerülhessen be és biztosítson ott túlsúlyt magának. A nagytőke számára a vidék városai nem voltak jelentősek, Pest-Buda annál inkább. A nagybirtok számára viszont a megyék mellett a vidéki városoknak is fontos — s ehhez képest a fővárosnak csekélyebb szerepük volt. így annál nagyobb nyomatékkal léphetett fel az a két rövid indítvány, melyet 1870. július 16-án a törvényhatóságokról szóló törvényjavaslat vitájában Wahrmann Mór nagykereskedő és bankár, egy a XVIII. századra visszanyúló óbudai zsidó, nagynevű rabbikat és jómódú kereskedőket felmutató család leszármazottja, még csak egy éve a Lipótváros képviselője (a nagy tekintélyű Házmán Ferenccel, Budának már az utolsó rendi országgyűlésen is követével, majd 48-as 104 —105. Házmán Ferenc és Wahrmann Mór