Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

A társadalmi kapcsolatok főleg a reformkori eredetű és a most születő nagypolgárság között indulnak meg; utóbbiak tudatosan törekszenek is társadalmi kapcsolataik szélesbítésére. Kern Jakab a pesti Lloyd Társulat alapításakor hangsúlyozza is annak fontosságát, hogy a Társulat tagjai és a társadalom vezető rétegei között szorosabbra fonódjanak a kapcsolatok. Ennek jegyében a Társulat tiszteletbeli tagsági jegyeket is kiad: ilyennel tisztelik meg pl. Prottmann lovagot, a pesti Rendőrigazgatóság vezetőjét — s a Társulat időnkénti hangversenyein a legjelesebb művészek lépnek fel. Korszakunkon át egyre nő a Társulat 1853-ra megindult lapjának, a Pester Lloydnak jelentősége is: szócsöve lévén annak a hazai és főleg pest-budai tőkés fejlődésnek, melyben ekkor a társadalomnak már egyre szélesebb rétege érdekelt. Számos jel mutat arra, hogy minden elzárkózása ellenére, az arisztokrácia már társadalmi és politikai síkon is egyre határozottabban igényli e pest-budai polgárság vezetőelemeinek a gazdasági életen túlmenő támogatását is. 1856-ban az uralkodótól a 48-as alkotmány visszaállítását kérő petíciót az ország legnagyobb történeti nevei (köztük az arisztokrácia már említett pesti csoportjának több tagja) mellett már e nagypolgárság képviselőivel is aláíratják, ha egyelőre, úgy látszik, vigyáznak is arra, hogy inkább a 48 előtti, már patinásodó, részben nemes vagy nemesített — de főleg nem zsidó — nagypolgárság képviselőinek: Jálicsnak, Mannónak, Liedemannak, Vecseynek, Fuchsnak aláírását kérjék. Nem nélkülözheti e réteget már a 48-as alkotmány visszaállításának jogi következményeit ideiglenesen kodifikáló 1861. évi Országbírói Értekezlet sem: itt Kochmeister és Fuchs vesz részt a polgári érdekek képviseletében. És Kochmeister zugligeti villájában tölti 1866 nyarát a poroszok elől gyermekeivel Pestre menekülő Erzsébet királyné. A nagypolgár korszakunkban elindul a feudalizmus uralkodó osztályából megmaradt, valódi tőkésként tovább élni képes elemekkel való összeolvadás útján: ennek legszemléletesebb jeleként a kiegyezés után helyreálló alkotmányosságtól csakhamar nemesi címeket igényelve magának. És hogy a kormányzat ezt szívesen látja és elősegíti, azt nemcsak Szitányi Bernátnak a koronázás alkalmából aranysarkantyús vitézzé való felavatása bizonyítja, hanem a nemességosztásnak az az áradata is, mely 1867-tel megindulva teljes méreteiben majd következő korszakunkban fog kiteljesedni.12 2. A KISPOLGÁROSODÁS A nagypolgárság átalakulása mellett a városokon belül korszakunkban kibontakozó második jelentős — az előzőnél sokkalta nagyobb tömegeket érintő — társadalmi folyamat a városi kispolgárság számának egyre erősebb növekedése és ezen belül egyre erőteljesebb differenciálódása. E folyamatnak is megvannak a maga reformkori előzményei. Korszakunkban azonban a céhrendszer kisiparosainak és a különböző kereskedelmi testületek kiskereskedőinek, reáljog birtokosainak s a kishivatalnokoknak, e sui generis kispolgároknak már 48 előtt is ingadozó társadalmi védőbástyái jórészt végleg leomlanak. A romok felett e korszakon át fokozatosan nyomulnak be közéjük az egykori kispolgár-jelöltek: a kontárok, az önállósulni kívánó, de a céh által ebben sokáig meggátolt mesterlegények, a szatócsok, valamint az alsóbb, sőt részben középfokú iskolai végzettséggel is rendelkező, irodai, szellemi természetű állásokra pályázók -a tőkés társadalom ugyancsak most alakuló alkalmazotti, kis értelmiségi rétegeinek széles tömegei. Országos folyamat ez, de jelentőségét Pest-Budán különösen növelik a város kivált 1860, majd 1867 után kibővülő gazdasági és igazgatási központi funkciói, melyek az egész országnak a szegénységből feltörekvő elemeit vonzzák most rohamos gyorsasággal a testvérvárosok korlátlannak hitt lehetőségei felé. Arra, hogy korszakunkban e kispolgári réteg létszáma és helyzete hogyan alakult: konkrét 7 létszáma számszerű adatok közvetlenül nem állnak rendelkezésünkre, már csak a kispolgárságnak fogalmilag nehezen megragadható volta folytán is. Ha azonban — valamilyen kizárásos módszerrel próbálkozván — Pest 1857-ben 66 800 férfi lakosának számából levonjuk a 14 év alattiakat (kb. 19 200 főt), valamint a népszámláláskor munkavállalóként kimutatott, továbbá önálló foglalkozás nélkülinek jelölt kategóriák létszámát (összesen további mintegy 32 és fél ezer főt) a maradék kb. 14—15 ezer főnyi férfinépességet pedig a szellemi munkát végzők csoportjában a mintegy 1450 főnyi sajátlagosan értelmiségi elem levonásával csökkentjük, és végül levonjuk az 1848. évi választói cenzus elég alacsonyan megszabott határa feletti 5142 személyt — az így megmaradó mintegy 8 ezer férfi csoportjában joggal láthatjuk a választójogi cenzus alsó határánál is gyengébb vagyoni helyzetben levő, de valamilyen formában mégis önálló egzisztenciák csoportját: a jellegzetes kispolgári elemet, illetve legalábbis annak magvát. Ha most ehhez visszaszámoljuk a választójogosultak legalább felét (akik nagyjából a cenzus alsó határa körül foglalnak helyet), valamint a nem önállók mintegy egytized részét (a munkás, illetve