Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

úttal tovább épül az elosztóvezetékek hálózata is: 1873-ra a vízzel ellátott házak száma Pesten már eléri az 1100-at, bennük 3010 vízöblítéses vécével és 290 fürdőszobával; a napi vízfogyasztás 8800 köbméterre emelkedik. A vízellátás azonban véglegesen még így sincs megoldva, hiszen a víz minősége rossz, amellett sok a szolgáltatási zavar is. Csakhamar világossá válik, hogy - mint Lindley meg is mondotta — végleges vízmű megépítésére van szükség. Ennek céljára 1872-ben a város megvásárolja az Újpesti-szigetet az új, végleges vízmű megépítése azonban már az egyesített főváros feladata lesz. A modern csatornázás dolgában 1873-ig a testvérvárosok még csak a megfelelő módszerek kereséséig jutottak el. Igaz, a tennivaló itt nem volt annyira sürgető, hiszen mindkét város legsűrűbben lakott részei alatt már húzódtak kezdetleges, régi építésű csatornák. A városoknak a Duna vonalától egyre távolabbra történő terjeszkedése azonban előre láttatta, hogy ezeknek a rövid és közvetlenül a Dunába torkolló csatornáknak egyszerű bővítése, meghosszabbítása nem fogja a problémát megoldani. A rövid csatornák csekély esé.se következtében ugyanis a távolabbról érkező szennyvíz már megrekedt bennük és megfertőzte az altalajt. Ugyanakkor, mivel közvetlenül a Dunába torkollottak, a folyam némileg is magasabb vízállásakor már el kellett tömni a betorkollásokat, nehogy a víz visszafolyjék bennük. Noha az 1869 előtt még csak 63 km-nyi pest-budai csatornahálózat négy év alatt, 1873-ig, már 33,5 km-rel bővült, és mind az áramlást elősegítő szelvények bevezetésével, mind a beton alkalmazásával technikailag is modernizálódott, megszülettek az első tervek a Dunával párhuzamos főgyűjtők megépítésére és szennyvizüknek a Dunába Budapesttől délre szivattyúkkal történő átemelésére. A város műszaki modernizálásának negyedik követelménye volt az utak korszerű burkolása. j_zútburkolás A város közlekedési központ: a Dunát itt íveli át az ország egyetlen dunai állóhídja, mely a ke- és atömegleti és nyugati országrész vasúthálózata között is biztosítja a kapcsolatot. De a pályaudvarok közlekedés között szekéren kell szállítani az árut, és szekéren viszik az árut a pályaudvarokról vagy a hajókról a malmokba, gyárakba is. Ha a sárba vagy feneketlen homokba fulladó szekerek összetorlódnak: a késedelem roppant nagy veszteségeket okozhat a kereskedőknek nagyobbat, mint amekkora befektetést a modern útburkolás igényel. A városok főbb utcái, persze, már a harmincas évektől kezdve kövezve voltak, ám ez a kezdetleges kőburkolat, melynek még a fenntartása is az ötvenes évek elején csak Pesten közel évi 50 ezer forintot igényelt, egyre elégtelenebbnek bizonyult. 1867-től indítja meg Pest város kísérleteit a kor legmodernebb útburkolataival. 1868-ban rakják le az első aszfaltburkolatot, de még sikertelenül; az első valóban tartósnak bizonyult aszfalt csak 1871-ben kerül a Hatvani utca úttestére 1873-ban viszont már a Belváros több utcáját és a kiépülő Duna-korzót is aszfalt burkolja. Kísérletek történnek a még zajtalanabb faburkolat alkalmazására: kátránnyal telített lucfenyő kockák használatára is. 1871-ben megépítik az első zúzott kavics alapozású és efölött kockakővel kirakott úttestet. A legnagyobb teherforgalma főútvonalak burkolására azonban továbbra is a trachit- és gránitköveket használják, de ezeknél is megerősítik az utak alapozását, és elrendelik a társzekerek keréktalpának szélesítését, hogy a nyomás egyenletesebben oszoljék el a kövezeten. 1868 és 1872 között csak Pest városa közel 2 és fél millió forintot költ utcakövezésre, és ha sok is a panasz a munkák minőségére, és az utcán lerakásra váró gránitból sokat ellopnak — a városegyesítés esztendejére Pest-Buda (elsősorban azonban Pest) utcái már kezdenek kiemelkedni a sár-és portengerből. Az egyre növekvő város közlekedésének megszervezése a műszaki fejlesztés utolsó nagyszabású feladata. A város terjeszkedése és főleg ennek a város központi gazdasági funkciói szempontjából várható egyre jelentősebb szerepe elengedhetetlenné tette a távolabbi városrészek és a városperem telepeinek összekötését a városcentrummal. Világos, hogy ez a cél a kezdetben alkalmazott lóvontatású társaskocsik, omnibuszok se- 77. A kőbányai vízmedencék építése 1871-ben