Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

vei együtt fejlődő) élelmiszeripari ágak, másrészt pedig azok az aránylag kislétszámú iparosra korlátozódó speciális ágazatok, melyeket jelentős részben újonnan külföldről jött vagy világlátott mesterek és szakmunkások lendítettek fel. Olyan helyzet ez, mely korszakunk lezárásakor, a városegyesítés éveiben sincs megoldva, s melynek megoldására eddig még csak az első kísérletek indulnak meg: az egyre elavultabbnak bizonyuló, önmagába zárt, hagyományos céhbeli képzésen túlhaladva a modern, igényes kézműipari szakoktatás első lépései. Az átalakuló félben levő kis- és kézműipar bomlását korszakunk legvégén különösen gyorsítja két, nagyjából egy időben ható körülmény. Egyik az 1872. évi VIII. te, mely egyrészt véglegesen eltörli a céheket, másrészt gyakorlatilag (egyes, továbbra is képesítéshez kötött iparokat kivéve) teljes iparszabadságot deklarál. A másik tényező az alig néhány hónappal később, már a városegyesítési törvény meghozatala után, de még a tényleges városegyesítés előtt bekövetkező nagy gazdasági válság. Az első, megsemmisítve a hagyományos céhkereteket, az éppen alakulásban levő kis- és kézműipart a legszabadabb versenybe állította be. Utóbbi (ugyanakkor a rövid lélegzetű konjunktúrát is befagyasztva) roppantul lecsökkenti a kisipari termékek piacát kivált Budapesten, ahol a konjunktúra is a legerősebben érvényesült. Teljes iparszabadság és gazdasági válság: olyan problémákat támasztanak a kis- és kézműipar számára, melyeknek megoldása már csak a várostörténet következő periódusára lesz várható. A kis_ A pest-budai kézműipar ilyen kezdődő stagnálásával, jelentős szektoraiban éppenséggel válkereskcdeiem ságával ellentétben a testvérvárosok kiskereskedelme — bizonyos fokig ideértve a nagy, szakosodott detail-kereskedőket is- emelkedőben, bővülőben van. A népességszám növekedése itt többé-kevésbé akadálytalanul pozitív irányban érvényesült, s ezt a hatást csak erősítette az igényeknek a polgárosodó életformák térhódításával együttjáró változása, gazdagodása, s a Pest-Budán a tőkés fejlődés előrehaladtával és kibontakozásával általában legalábbis a társadalom bizonyos rétegeiben — kisebb-nagyobb mértékben már emelkedni kezdő életszínvonal: együttesen ugyanis mindez a fogyasztási igények mennyiségi és minőségi bővülését eredményezi. Mindez azonban - együtt sok más, magában a gazdaság alapjában végbement változással - visszahat magának a kiskereskedelemnek struktúrájára is, abban is bizonyos, nem is jelentéktelen átcsoportosulást hozva létre. A szállítás lehetőségeinek mind mennyiségileg, mind távolságilag roppant kibővülése az országos közlekedési gócponttá lett városban az áruellátást mint már láttuk - folyamatossá tette, egyre inkább függetlenítette a régi, hagyományos vásári formáktól, sőt — a gyárak ügynökeinek az egész országra kiterjedő tevékenysége révén - részben még a helyi nagykereskedőktől is. A helyi kézműipar már említett válsága folytán aránylagosan csökkent a közvetlenül a termelő által árusított iparcikk jelentősége is. Ugyanakkor a régi céhes vagy általában háztartási kereteken kívülálló, tehát saját magukat eltartó, de kis jövedelmű s így napról napra élő, nagyobb készletek gyűjtésére képtelen elemek számának gyors növekedése egyre inkább növelte az igényt a mindennap egyszerű használati cikkeiből állandó készletekkel rendelkező, állandó kiskereskedelemre is. Mindez együttesen egyrészt (elsősorban az ízléssel, az életformák gazdagodásával differenciálódó minőségi igények vonatkozásában) a bő választékkal rendelkező nagy, részben viszonteladói funkciókat is ellátó, ám 58. Az Alter-féle divatház a Váci utca és Régiposta utca sarkán 1855-ben. Röhn Alajos litográfiája