Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

Persze a gabonaforgalom ilyen összpontosítása még a vasúthálózat készülő összpontosulása mellett sem megy könnyen. A vasutak és részben a DGT szállítási díjszabályzatai gátolják a forgalmi csomópontból adódó lehetőségek teljes kihasználását. A közlekedési társaságok érthető módon a távolsággal fordított arányban emelik az egy távolságegységre számított tarifát. Bár önmagában ez a rendszer nem szükségképpen Pest ellen irányul, és így nem lehet egyértelműen valamely gyarmati gazdaságpolitika eszközének tekinteni, kétségtelen, hogy hatásában korlátozta és így hátráltatta a pesti terménykereskedelem fejlődését. A pesti kereskedők korszakunkon végighúzódó állandó panaszai sem tudnak segíteni ezen legfeljebb az árukezelés körüli bürokratikus fontoskodás és tehetetlenkedés lassú korlátozását érik el. 1861 januárja óta az Államvasút már garantál bizonyos szállítási határidőket, s a késésekért engedményt ad; gabonás zsákokat kölcsönöz, nagyobb helyeken már háztól házig szállít. Példáját a többi vasúttársaság is követi, ám a tarifapolitika hátrányai már nem kiküszöbölhetők. Ez utóbbi pedig olyan körülmény, mely már nem jelentéktelen szerepet játszik akkor, amikor a pesti kereskedelem a városban összefutó közlekedési vonalak által nyíló lehetőségek fokozott kihasználására a beérkező terménytömegek ipari feldolgozását fogja megindítani. Pest terménykereskedelmének jelentőségét, a kétségtelenül központi fontosságú és egyre jelentősebb gabonakereskedelem mellett, azonban igen nagyban emelte az a körülmény, hogy a város Győrrel, de minden más vidéki várossal is ellentétben, a gabona mellett még számos más mezőgazdasági terméknek is hagyományosan — sőt hagyományosan elsősorban ezeknek - legfőbb magyarországi piaca volt. Ezek közül legnagyobb jelentősége régtől fogva a gyapjúnak volt, melynek aránylag csekély súlyegységre is nagy értéke már 1848 előtt is kifizetődővé tette a közúti szállítást hosszabb távolságra is. Pest központi szerepót a gyapjúkereskedelemben így 1848 után sem lehetett megrendíteni. Az Államvasút 1860 — 63-ban magyarországi vonalain összesen 546 ezer mázsa gyapjút szállít el; összevetve ezt ez évek pesti forgalmával, az országos gyapjúforgalmon belül amúgy is döntő pesti kereskedelemnek további erős túlsúlyát észlelhetjük. A gyapjú idénycikk jellege folytán a pesti forgalom e korszakban is csaknem teljes egészében az országos vásárokon bonyolódik le, nemcsak helyileg, hanem időpont szempontjából is koncentráltan. Értéke a hatvanas évek elejére már évi 25—30 millió forint. A pesti forgalom stabilitására jellemző, hogy a vasúton szállított gyapjúmennyiség még a hetvenes évek elejére sem emelkedik ennél erősebben: 1870 — 1872-ben 177, illetve 200 ezer mázsa között van az érkező, 178 és 276 ezer mázsa között az elszállított gyapjú mennyisége. A gabona és általában a szemestermények, valamint a gyapjú mellett Pest korszakunkban is országos központja maradt a borkereskedelemnek, már csak azért is, mert a három város jelentős saját bortermeléssel is rendelkezett. A három város összesített termése még 1857-59 inkább rossztermésű éveiben is elérte a 350 ezer akót, ha éppen ezekben az évtizedekben nehéz helyzetbe került is. Az ötvenes évek elejére ugyanis a felemelt porosz vámok miatt országosan is hanyatlik a bortermelés, később a Pestre felszállított bor tárolása okoz nehézségeket -és szab gátat a forgalom teljes kibontakozásának. 1853-ban megalakul ugyan a budapesti Borcsarnok Társaság, a borkereskedelemnek a gabonaforgaloméhoz hasonló általános fellendítése azonban a kivitel révén nem érhető el. Sem a londoni, sem a keleti piacokon nincs nagyobb keleté a magyar bornak, s a londoni világkiállításra kivitt magyar borok közül csak egy kap kitüntetést. 1859-ben Magyarországra már osztrák borokat importálnak, ráadásul terjed a sör-és — főleg a Felvidéken a pálinkafogyasztás; elkezdődik a műbőrök tömeges készítése is. A borkereskedés ilyen módon végül is megmarad néhány nagy, elsősorban a 16 pesti szabadalmazott borkereskedő monopóliumának. A borkereskedők raktáraikat a városi vámvonalon kívül tartják: Kőbányán és Budafokon, hogy ezáltal elkerüljék a városi vámot, valamint a kb. 3 %-os seprő veszteségre való tekintet nélkül kirótt állami fogyasztási adót. Amellett a városban nincs is megfelelő tárolóhely: csak Jálics Ferenc, a század mindvégig legnagyobb pesti borkereskedője lesz képes Király utcai háza alatt 1 hold alapterületű, valóban roppant mennyiségű bort befogadni képes pince berendezésére. Mások is tárolják készleteiket a Terézvárosban, közel a vasúti állomáshoz; a hatvanas években nagy sérelmük azonban, hogy a bort vámolás végett mindig le kell szállítaniok a Duna-parton levő vámházba. így a pesti borkereskedelem valóságos méretei pontosan nem is állapíthatók meg, de hogy a megfelelő raktárak hiánya mekkora és végig megoldatlan probléma, azt jól mutatja: a Duna-partok szabályozása idején a Gellérthegy barlangjaiban készülnek hajó- és vasúti kapcsolattal összekötött bor-közraktárakat felállítani. Meg kell említeni ezek mellett Pest korszakunkon át egyre növekvő országos piaci jelentőségét az állat- és a bőrkereskedelemben. Mindkét kereskedelmi ágban nagy, sőt vezető szerephez jutnak a Balkán termékei, melyekből évről évre hatalmas tömeg áramlik be Magyarországra. Ezeknek továbbszállítása Ausztria és a Német Vámszövetség országaiba: ez egyenlíti ki a Monarchia többi tartományából szükségelt, a magyar marhatenyésztés hanyatlása folytán szüksé-Egyéb nyerstermények és állatok kereskedelme