Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790
A várost közvetlenül környező területen levő szántóföldek területe a század folyamán fokozatosan csökkent. A szántóföldek összeírásában 1791 —92-ben szerepeltek még ezek a területek, de a legtöbbjüknél az összeíró a majortelkek megjelölést használta, ugyanazt, amellyel adózási szempontból a vonalárkon belüli olyan területeket illették, amelyeken még nem épült ház. A ,,vonalárkot" 1771-ben a pestis elleni védekezés céljából felsőbb hatósági rendeletre készíttette a városi tanács. Ennek a vonalároknak az irányát követi ma is a Hámán Kató utca, a Mező Imre út, a Rotten biller utca és a Szív utca. A vonalárokkal ekkor szinte pontosan elhatárolták egymástól a város határának termékeny és terméketlen területeit. A vonalárkon innen kertek, majortelkek, szántók feküdtek nagy változatosságban; a vonalárkon túl már a futóhomokos terület volt: a pesti legelő. A legelő területéből két helyen is osztott ki 1718-ban a városi tanács szántóföldeket. Az egyik a Soroksári út bal oldalán volt, a mai közvágóhíd és a Kén utca között, az Ocsai (ma Soroksári) úton; a másik pedig (ausser der Türkischen Schüld-wacht) a Törökstrázsán kívül. Bár a Török sirázsa a szántóföldektől nyugatra eső részen volt, az elnevezést már a XVIII. század folyamán átvitték a szántóföldek területére is. A törökstrázsai szántóföldek területe utcákkal ma is pontosan körülhatárolható: délen a Kerepesi út, keleten a Lumumba utca, északon a Gyarmat utca, nyugaton pedig a Mexikói út, az Egressy út és a Népstadion út határolta. A szántóföldek területe a XVIII. század folyamán igen csekély mértékben növekedett. így szaporodtak meg néhánnyal a mocsarak levezetésére szolgáló csatorna elkészülése után a vizafogói, a még műveletlen területek birtokbavétele révén a vonalárkon belüli és a törökstrázsai szánté) földek. A törökstrázsai szántóföldek nyugati szélén mocsaras területek voltak a XVIII. században. Ezek — mai útvonalakkal jelölve — a következőképpen helyezkedtek el: az Egressy út és a Népstadion út szögletében, a Szugló utca és az Egressy út között, a Mexikói út mellett, valamint a Gyarmat utca és a Csömöri út közötti részen. A mocsaras területek környékét, valamint a Fogarasi út és a Kerepesi út között levő háromszöget a XVIII. században kaszálónak használták . A pesti rétek túlnyomó része azonban a Rákos-patak vonala mellett volt. A rétek keleten a A rákosi pesti határra dűltek, nyugati végükből adódó vonaluk máig meglevő utak kialakulását ered- rétek ményezte, tehát a rétterület pontosan meghatározható: dél felől a keresztúri határtól elindulva a Kerepesi útig a Keresztúri út vonala, onnan tovább a Kerepesi út és a Hajcsár út, a MÁValuljárótól kezdve pedig a Róbert Károly körút vonala határolta a réteket. A rákosi rétek a Rákos-patakon kívül a különféle állóvizektől kapták nedvességüket. A legnagyobb állóvizek voltak: a Rákos-patak torkolatától Fótra vezető úttól délre, a mai Rákosrendező pályaudvartól északra elterülő Kerek-tó, a Nádas-tó a palotai határnál, a mai Béke út vonalában lefelé húzódó nagy kiterjedésű Csíkos-tó, az Ördög-malom közelében levő Horgas-tó és a cinkotai határnál levő Büdös-tó. Ezeken a nagyobb állóvizeken kívül a Rákos-patak egész folyását végigkísérték a kisebb-nagyobb kiterjedésű mocsaras részek. A Rákos áradásai ellen már a század első feléljen a Rákos-patak szabályozásával próbáltak A Rákosvédekezni. A városi tanács 1745-ben határozta el, a Rákoson inneni ároknak a kaszálókon ke- vtak resztül tovább-folytatását. Az árok készítésének a célja az volt, hogy a mocsaras részek vizét sza a y° zasa a Dunába levezessék, s ezáltal a rétek nagyobb részét kaszáihatóvá tegyék. A pesti mocsarak lecsapolásának egyik szakasza volt ez a művelet, mely valószínűleg a vizafogói szántóföldek mellett levő mocsaraknak a város körüli — az egykori Duna-meder területén ásott csatornával való — levezetésével folytatódott. A vizeket a mai Boráros tér irányában vezették le, az úgynevezett Rákos-árkon keresztül. A pesti lakosok már a Rákóczi-szabadságharc előtt elkezdték az akkor még pör alatt levő A kőbányai kőbányai területen a szőlők telepítését: a Rákos-dűlőben, a szentlőrinci dűlőben, a szántó dűlő- sz ° l ° k ben, a felső, középső és alsó kőbányai dűlőkben, valamint a Lusthügel vagy a Sandtberg környékén — a dűlőutak mentén, egymás mellett ugyan, de nem szorosan egymással határosán, így az egyes dűlőknek az utakra eső, szőlővel beültetett részei körülfogták a belső, még művelés alá nem fogott részeket. Evek során az egyes szőlőparcellák oldalt és hátrafelé terjeszkedvén elérték egymást. (20. kép.) A mai Kőbánya területéből 1734-ig a mai Kada utca, Sörgyár utca, Jászberényi út, Korponai és Gyömrői út által határolt terület került művelés alá. A Grassalkovieh Antal és Pest városa közötti és Kőbánya birtoklását is lényegesen érintő határpernek 1735-ben történt megindulása után folytatták a szentlőrinci dűlőnek déli irányban való további kiépítését, egészen az Ohegy utca vonaláig, sőt két új dűlőt is művelés alá fogtak. Ezek az Óhegy keleti szélén, a mai Sörgyár utca és a Maglódi út között helyezkedtek el — a hegy egész hosszában. Nevük Lerchenthal és Lerchenberg volt. Ebben az időben alakult ki az Óhegy nyugati szélén, a mai Ihász utca végén a Duna-dűlő (Donau Rieth), de az itteni szőlők nagy részét néhány esztendő múlva birtokosaik pusztán hagyták; ezeket még a XIX. század második felében is mint puszta szőlőket tartották nyilván.
